Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

52 Az országgyűlés képviselőházának 183, felelő szociális és egészségügyi embervédelem kiépítésével törekszik a cél felé. Az 1938/34. évi költségvetésben a magyar egészségvédelem fenntartására fordított költségeket új keretben találjuk. Ugyanis az 1932: XII. te. a m. kir. népjóléti és munkaügyi minisztériumot megszüntette, majd a 3600/1932. M. E. rendelet a megszüntetett tárca ügykörét más miniszteri tárcák között osztotta szét, mégis olyanképpen, hogy az egészségvédelem ügy komplexusának zöme a belügyminisztériumba került. A belügyminisztérium 1933/34. évi Költségvetése 129,114.000 pengőre; rúg. Ebben is a harmadik cím alatt szerepebiek a szorosan vett közegészségügyi kiadások, amelyek 20,231.000 pengőt jelentenek. Ennélfogva a közegészségügyi kiadások a belügyi igazgatás költségének kereken 16%-át teszik. Az első, amin a kutató szemünk megakad, az &

r nagy ellentét, amely a közegészségügyi kiadások rovatában a gyógyítás költségei és a prevenció, a 'betegségmegelőzés kiadásai között mutatkozik. A betegséggyógyítás költségeit ugyanis 19,006.343 pengőben, a betegségmegelőzés kiadásait viszont csak 1,138.259 pengőben alapították meg. Akkor, amikor a szakkörök megállapításai szerint a betegségmegelőzés az olcsóbb és célravezetőbb munkametódus, mégis a költségvetés a két tételt akként osztja meg, hogy a gyógyítás ellátására a költségek 94% profilaxis szervezésére alig 6% jut. Bayet Adrien, a nagy belga szociálhigiénikus mondottal, hogy okszerű egészségügyi politikát az orvosi rend megértő támogatása nélkül csinálni nem lehet. Éppen ezért a legnagyobb aggodalommal kell néznünk azt a súlyos szociális és gazdasági válságot, amely az orvosi rendet sújtja. A világháború megszűnése óta az orvosképzés a megfelelő előrelátás hiányában olyan túlzással fejlődött, amely az orvosok számát Magyarországon több mint 100%-kai növelte. Az integer Nagy^ Magyarországon 1913-ban 5758 orvos tevékenykedett, ezzel szemben napjainkban az orvosok száma meghaladja a 9500-at. Ebből következik, hogy míg 10.000 lakosra Nagy-Magyarországon három orvos jutott, addig napjainkban a csonka országban több, mint tíz orvos jut. Különösen a városokban zsúfolódott össze az orvosok jelentékeny kontingense. Budapest orvosainak szociális és gazdasági helyzete különösen válságos, mert miként azt az egyik legutóbb megjelent szaktanulmány kimutatta, Budapesten 10.000 lakosra 1912-ben 15 orvos jutott, 1930-ban viszont már 35 orvos jut. A Budapesten működő orvosoknak kereken 60%-a 40 esztendőn aluli, ami bizonyítja, hogy az orvosi túlprodukció a legutóbbi évtized előre nem sejtő politikájával áll szerves összefüggésben. A budapesti orvosnyomor egyik további fokmérője az a tény, hogy már az 1930. év májusában Budapesten 420 praktizáló orvosnak egy hétig nem volt betege. Bizonysága ez annak, hogy a csak idealizmussal gyakorolható orvosi hivatás nem adhat már Budapesten a népesség 3%-ának exisztenciát. A tanulmányban felsorolt adatok arról győznek meg mindenkit, hogy az orvosi rend panaszkönyvének lapjait 40 esztendő óta nem kell kicserélni. Az orvoskongresszuson ugyanazt panaszolják ma is, amiért már 40 esztendővel ezelőtt az érdekképviseleti szerv közgyűlésein feljajdultak. Ezen sürgősen segíteni kell. Magyarországon a rendelkezésre álló adaülése 1933 május 18-án, csütörtökön. tok szerint esztendőnként körülbelül 10O orvos hal meg s ha az orvosi gyakorlatból visszavonultakkal, nemkülönben az egészségvédelmi szervezkedésekkel kellőképpen számolunk, akkor is legfeljebb évi 200 új orvos beállításában kell a szükségletet megállapítanunk. Ezen máskép, mint az 1920. évi XXV. törvénycikknek, a numerus claususnak szigorításával, segíteni alig lehet. Az orvosi túlprodukció várható veszedelmeit és az orvosi rend súlyos válságbajutását dr. Weis István már 1927-ben kiemelte, de akkor, sajnos, nem hittek az; előrelátó közírónak s az orvosprodukció folyt túlméretezetten tovább. Az orvosi túlprodukció és a megélhetésért folyó, gyakran már szinte az orvos nemes hivatásához nem méltó küzdelemben megkopott az orvosi és az általános emberi ethika, olyannyira, hogy ma már komolyan számolnunk kell az orvosi rend erkölcsi és anyagi elnapszámosodásával. Ennek a nemcsak az orvosi rendre vészes jelenségnek, hanem a társadalomra is felette káros eseményeknek megakadályozására nincs más panacea, mint az orvosi kamara sürgős megalkotása. A kamara a kötelező társulás elve alapján nagyobb nyomatékkal, sőt a statútumokból fakadó hatalommal képes^ tagjait az orvosi hivatásnak az ethikai szabályokkal harmonikus gyakorlására kényszeríteni. A Magyar Országos Orvosszövetség kamaratervezete mindenképpen megfelel azoknak a céloknak, amelyek az orvosi rend szociális boldogulását és erkölcsi alapon való tevékenységét kívánják biztosítani. Ha egyes, egészen kis orvosi csoportok ez ellen a tör vény tervezet^ eleien agitációt indítanak, ebben csakis a túlzó partikulárizmus jelentkezik s ezek az itt-ott felhangzó ellenvetések messze eltörpülnek az orvosi rend nagy tömegének általános helyeslése mellett. A törvénytervezet bizonyára lényegesen hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyar orvosi rend társadalmi, energetikai értéke emelkedjék s ezzel visszanyerje azt a pozíciót a társadalomban, amelyet filantropikus tevékenységénél fogva megérdemel. Mégis más, egyéb intézkedések is szükségesek ahhoz, hogy az orvosi rend valóban kiáltó nyomorán valamiképen segítsünk s ezáltal a közegészségügyi politika gyakorlati ér vény re jutását is hatékonyan alátámasszuk. Nem pusztán orvosrendi érdek, ha ennek a súlyos szociális problémának megoldását munkáljuk, mert legfőképen a kollektivitás érdekében áll, ha egyfelől értékes adóalanyok megerősödését szorgalmazzuk, másfelől sürgetjük, hogy azok hivatásukat a közjó érdekében zavartalanul fejthessék ki. Az orvosi rend túlszaporításával egyidejűleg nem sikerült az egészségvédelmi szervezkedést kellőképpen fejleszteni. Nem sikerült olyan állások tömegeit kreálni, amelyek az orvosi rend közvagyonát megfelelő méretekben szaporították volna. Sőt a legfelsőbb egészségügyi hatóság megváltoztatásával egyidejűleg az orvosi rendre nézve egyik tragikus tünet a 6490/931. M. E. számú rendelet megjelenése, amely az 1931. évi XXVI. te-ben nyert felhatalmazás alapján egyes főszolgabírói, járási és szolgabírói kirendeltségek megszüntetését rendeli el. Az idézett rendelet 5. pontja kimondja, hogy hatálybalépte után megüresedő járástisztiorvosi állásokat nem lehet többé kinevezett járási tisztiorvosokkal betölteni, hanem ezentúl ezt a feladatot megbízás útján tiszteletbeli járásorvosokkal kell ellátni. Ezzel az intéz-