Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

40 Az országgyűlés képviselőházának 183. ülése 1933 május IS-án, csütörtökön. sebb községek kategóriájában további messzemenő megtakarításokról beszélni sem lehet. Körülbelül, nagyban egészben így állunk la vármegyei háztartásokkal is. A vármegyei háztartásoknál is igen messzemenő takarékossági intézkedések történtek, de elismerem, hogy vannak még gestiók egyes vármegyei alapok körül, amelyek tekintetében még bizonyos restrikciók véghezvihetők. Máskép állunk a városok kérdésében. Városok alatt én nem az alföldi faluszerű városokat értem, amelyek tényleg alig nevezhetők városoknak, (Andaházi-Kasnya Béla: Ez így van!) — sértés ne essék — és amely városoknak bizony-bizony nagyon meggondolásukba kell ajánlanom, hogy ne menjenek-e vissza a közigazgatási fokozatban (Helyeslés a jobbés baloldalon.) és ne próbáljanak-e ilymódon apasztani terheiken, amelyeket itt-ott egyikmásik már alig tud elbírni. (Ügy van Ügy van! a jobb- és baloldalon.) Mondom, nem ezekről a városokról beszélek, ezeknek a városoknak nem a túlméretezettség a bajuk, hanem az eladósodottság. Ezen az^ eladósodottságon igazán nagyon nehéz segíteni. Egyenkint, minden egyes város ügyét külön elővéve iparkodom a megoldásokat megkeresni, mert sajnos, ezek között a városok között nagyon sok olyan van, amely ma már igazán a csőd állapotába került. Ezeknek a városoknak adminisztrációját, költségeit tovább redukálni már nem igen lehet. Itt szó lehet nagyobb városainkról, igazán városias városainkról és ,szó lelhet különösen a fővárosról. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Ezekre az autonómiákra tényleg áll az, hogy költségvetéseik sok tekintetben még mindig túlméretezettek. (Ulain Ferenc: Szeged!) Szeged is, Debrecen is. (Ulain Ferenc: Klebelsberg dicsősége! — Strausz István: Ne bántsuk az emlékét!) Az összes nagyobb városok. Itt tehát nagy gonddal és körültekintéssel, de mindenesetre meg kell találni azokat a módokat, amelyek mellett ezeknek a városoknak budgetje még apasztható. A fővárosról külön meg kell emlékeznem ebben a vonatkozásban. Kétségtelen tény az, hogy a főváros egész gazdálkodása és a főváros pénzügyi helyzete nemcsak hogy kifogásolnivalót nem hagy hátra, hanem a mai viszonyok között igazán példátlanul jónak mondható, úgyhogy a főváros hitelképessége is még teljesen érintetlen. Ebből azonban nem következik az, hogy a főváros azért továbbra is ugyanúgy, ugyanolyan módon folytathatja a maga, gazdálkodását, ugyanolyan méretekben és — legyen szabad ezt a kifejezést használnom, — ugyanolyan luxussal gazdálkodhatik tovább, (Ügy van! Ügy van! - Ulain Ferenc: Kicsit nem árt a fővárost kezbevenni!) mint amilyennel eddig gazdálkodott, mert ha ez tovább így megy, ha a túlméretezettség, a személyzet, a személyzet dotációja és az egész igazgatás luxusos nívója tekintetében nem változik, akkor nem kell jósnak lennem ahhoz, hogy megjósoljam, hogy nemsokára meg log inogni a főváros pénzügyi helyzete is KUgy van! iái jobboldalon. — Ulain Ferencé: Nagyzási hóbort, Parist akarnak játszani!) Ennélfogva meg kell tenni a fővárosnál is mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a legmesszebbmenő takarékosság megkövetel. A kormánynak eddig is voltak bizonyos felhatalmazásai a takarékossági intézkedések iniciálása és véghezvitele végett az autonómiákkal szemben, ezek a felhatalmazások azonban nem bizonyultak mindenben elégségeseknek, ezért csak a legutóbb bocsátott ki a felhatalmazási törvény alapján rendeletet, amely módot nyújt arra, hogy most már kielégítő módon belenyúlhasson az autonómiáknak ezekbe a megoldandó kérdéseibe, amennyiben ezt az autonómiák spontán meg nem teszik. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Azt hiszem, hogy a közbiztonsági szervezet költségvetéséről nem kell sok szót vesztegetnem. A közbiztonsági szervezet -költségvetése tényleg a legkevésbbé van tángálva, mégpedig azért, mert ilyen súlyos viszonyok közt, mint a mostaniak, lehetetlen ezt a tételt lényegesen redukálni. Egyet azonban mégis megtettem és ezt Farkas Tibor igen t. képviselőtársamnak mondom: ia csendőr és rendőr Őrszemélyzet egyes járandóságait megfelelően lejjebb szállítottam. Azonkívül mind a csendőrségnél, mind a rendőrségnél levontam a konzekvenciáját annak, hogy az élet olcsóbb lett, ennélfogva élelmezésük kevesebbe kerül. Legyen szabad áttérnem egy más témára, amely többet foglalkoztatta a ma felszólalt képviselő urakat és ez a közegészségügyi szolgálat problémája. (Halljuk! Halljuk! jobbe felől.) Sok vád hangzott el a imi közegészségi szolgálatunk ellen, különösen abban a vonatkozásban, hogy közegészségügyi politikánk az utóbbi időben teljesen egyoldalú volt, hogy közegészségügyi politikánk kizárólag az egyem gyógyítás irányában fejlesztette a közegészségügyet, ellenben a prevenció, 'a profilaxis irányát teljesen elhanyagolta. Legyen szabad nekem azért, hogy a t. Képviselőház egyszer tisztán lássa a helyzetet, közegészségügyünk mai állását és a legközelebbi múltban történt fejlődését bizonyos mértékig ismertetnem. Legyen szabad- először is statisztikai adatokat felmutatnom, amelyek az ország közegészségügyi állapotának változását mutatják az utóbbi tíz esztendőben, összehasonlítva a háború előtti állapottal. Az általános halálozás volt Magyarországon, a mai területre vonatkoztatva, az 1908— 1913-ig terjedő időszakban 10-000 lélekre 242, 1921-ben 204, 1930-ban 153. A csecsemőhalálozás volt 100 élvesülöttre 1921-ben 19'3, 1930-ban 15'2. Tuberkulotikus halálozás volt 10.000 lélekre az 1911—1915-ig terjedő években átlag 34, 1921-ben 29, 1930-b an 19. Vagyis az elmúlt évtized második felében 25.635 emberrel kevesebb halt meg tuberkulózisban, mint az első felében. Mit mutat ez? Mutatja azt, hogy a közegészségügy javítása terén igenis kellett valaminek történnie ebben az országban, mert ha nem történt volna semmi, akkor ezek a számok ellenkező irányzatot mutatnának. Hogy mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a legutóbbi két év statisztikája. A legutóbbi két év statisztikája ugyanis már mutatja a romlást a kényszerű takarékoskodás és a gazdasági nyomorúság következtében. (Tóth Pál: Ügy van! Eszlelhető!) Hogy csak az általános halálozási arányszámokra mutassak rá, 1930-ban 153 halálozás esett 10.000 lélekszámra, 1931-ben 166, 1932-ben pedig 178. A csecsemőhalálozás aranyszáma az 1930. évi 15 "2-ről 1931-ben 16"2-re, 1932-ben pedig 18'6-ra emelkedett. A tuberkulózis-halálozásnál az emelkedés eddig még lényegtelen, illetőleg semminek mondható: 1930-ban 19, 1931-ben 20 és 1932-ben 19 esett 10.000 lélekre. Ez mutatja, hogy mennyire óvatosan kell kezelni a takarékoskodást közegészségügyi téren. S ha én kényszerűségből mégis áldozatokat hoztam a költségvetésben a közegészség-