Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

38 Az országgyűlés képviselőházának 183. ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. tani él az ő népével, annyiban érinti, hogy ami az ő népének fáj, az fá.i neki is, és ahogy

an fáj valiami az ő népének, ugyanúgy fáj az neki is. A jegyző magánmunkálkodási joga éppen úgy szerzett joga a falu népének, mint ahogy maga a jegyzői állás is a néplélekből termelődött ki. Nem az államhatalom kreálta a jegyzőt; a jegyzőt^ az ő ügyes-bajos dolgainak elvégzésére a nép termelte ki a maga köréből, a maga lelkéből és ő választotta meg akkor is, amikor még a jegyző tisztán és kizárólag a nép érdekeit szolgálta. Mit sem változtatott ezen az a körülmény, hogy az állam azóta úgyszólván száz százalékban kisajátította a jegyzőt, mert ami időt még meghagyott neki, azt is az ő népének szolgálatában tölti el. Öt ma is a falu választja, őt ma is a falu fizeti, ő ma is a falu Írnoka; azért fizeti a község, hogy eszével és tollával szolgálja az ő népét. De nem tartja az államhatalom sem a jegyzőt a maga tisztviselőjének, amit leginkább bizonyít az, hogy amikor az ő fizetéséről van szó, hónapokon keresztül sem kaphatja meg fizetését abban az esetben, ha a község nem tudja őt fizetni. A népet lehetetlen megfosztani attól a jogától, fcogy ügyes-bajos dolgainak, i Írásos instanciáinak, adásvételi szerződéseinek, kisebb jogügyleteinek elvégzésére ne az ő jegyzőjéhez menjen, mert ha ettől a jogától őt meg fogják fosztani, ez tulajdonképpen nem más. mint rákényszeríteni a falu népét arra, hogy időt mulasztva, hosszú utakat tegyen meg azért, hogy bemenjen a városba vagy a járás székhelyére és ott háromszor-tízszer többet fizessen, sőt az ügylet értékét véve alapul, igen sokszor még annak sokszorosáig is fizesse meg azt a munkálatot, amelyet otthon a belügyminiszter által jóváhagyott magánmunkálkodási tarifa szerint jól és olcsón megkaphatott volna. (Ügy van! half elől.) Az ügyvédi kényszer kimondása tehát nem más, mint

> egyrészt a falu népe szerzett jogának elkonfiskálása, másrészt pedig a falu népének új teherrel való sujtása. I)e vizsgáljuk meg ezt a kérdést az ügyvédek szempontjából is. Az ő állításuk szerint ez alkalmas volna arra, hogy az ügyvédi nyomort f enyhítse. Ismerni kell a falusi ember természetét. A falusi ember, ha jogvédelem vagy jogügylet végett ügyvédhez megy, mindig a leghíresebb ügyvédhez megy, akinek a faluban híre van. Ez a reform tehát, illetve az, ha elvennék a jegyzőtől a magánmunkálkodást, . javítana azoknak az ügyvédeknek helyzetén, akikre nem lehet azt mondani, hogy nyomorgó ügyvédek, ellenben nem segít a tényleg nyomorgó ügyvédek helyzetén, vagy talán csak nem gondolják az ügyvédek, hogy letelepednek falun, mert ha arra gondolnak, az ő érdekükben kell kérnem a kormányt, hogy az Istenért, valamiképpen ki ne mondja az ügyvédkényszert és ne tegyen ki sok ügyvédet annak, hogy felesleges kiadásokat és csalódásokat okozzon nekik, mert megjósolhatom, hogy odakint nemhogy a lakbérre valót, hanem még a cigarettára valót sem tudják megkeresni. ' Végül rá kell még mutatnom arra a körülményre is, hogy az ügyvédi kényszer csak a falú népe magánjogi ügyeinek rendezetlenségét vonná maga után, mert egészen bizonyos, hogy anyagiak hiányában mz ingatlanok szerződés nélkül cserélnének gazdát, a szülők végrendelet nélkül halnának meg stb. Hogy ez mit jelentene a föld tulajdonjogának rendezettsége, a hagyatékadózás, a telekkönyvi nyilvántartás, a hitelélet stb. szempontjából, azt hiszem, könnyű elképzelni és nem kell magyarázni. Nem hiszem, hogyaz ügyvédi kar talán erre a káoszra alapítaná az ő törekvését ^ és hogy ez volna tlZ cl bázis, amely nekik később megélhetést biztosítana. Mert ha ez volna a helyzet, akkor nekem erkölcstelenséggel kellene meggyanúsítanom az ügyvédi kart^ ez pedig — azt hiszem — az ügyvédi kartól távol áll. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A legvégén legyen szabad: ebben a kérdésiben azt kendeznem: éppen ma, amikor annyi bajjal küzd a falú népe, amikor annyi keserűsége van a falú népének, szabad ilyen új és indokolatlan terheket jelentő kérdésekkel még fokozni azt az elégedetlenséget, amelyet levezetni tulajdonképpen minden egyes magyar embernek kötelessége

1

? (Berki Gyula: Ügy van!) Azt hiszem tehát igen t. Ház, nem jó -szolgálatot tesz az ügyvédi kar sem a köznek, sem pedig saját népszerűségének, ^ha ebben a kérdésben Önös céljait a közcél elé helyezi. Igen t. Ház! Ezúttal harmadszor szólalok fel amiatt a sajnálatos, igazságtalan és megszégyenítő megkülönböztetés miatU amelyben a községi tisztviselői kar az állami tisztviselői karral szemben kezeltetik. Az állami tisztviselők táborából elkeseredett hangokat hallottunk, amikor a fizetéseket leszállították, de mit szólnának az állami tisztviselők ahhoz, ha ezt a lecsökkentett fizetésüket sem kapnák meg hónapokon keresztül. (Berki Gyula: Ugy van! Ez egyenesen a községi élet rendjének rovására megy!) Hiába kiáltanak segítségért, mindig azt a sztereotip választ kapják, hogy az államháztartás szűkre szabott keretei n,em engedik meg a községi tisztviselői kar helyzetének javítását és egyébként is a községi tisztviselők autonóm tisztviselők. Ügy tudom, hogy a' vármegyei tisztviselők is autonóm tisztviselők, de azok eddig még megkapták fizetésüket. Pedig ha a községi pótadó nem folyik be, akkor a] vármegyei pótadó sem folyik be. (Berki Gyulai

f A pénz autonóm, de a munka kétharmada állami!) Mégis csaki furcsa állapot, hogy éppen az a községi tisztviselő, aki az Ő munkájával, azáltal, hogy az adót beszedi, biztosítja azt, hogy tisztviselőtársai feljebb és lejebb mind megkapják fizetésüket, — legyen az, aki fizetéséhez nem tud hozzájutni. Sok és nagy áldozatot hoz az állam a tisztviselőstátusz fenntartása érdekében. Nem lehetnek éppen a községi tisztviselők csak azok, akik kulik módjára húzzák a megrakott szekereket éhes, korgó gyomorral, gyenge, elcsigázott testi és lelki erővel. Csak éppen nekik nem jut az állam atyai gondoskodásából! Ne méltóztassanak rossz néven venni tőlem, hogy rajtam keresztül bizonyos fokban a magyar jegyzői kar elkeseredése nyer utat, ha annak a csodálkozásomnak adok kifejezést, hogy nem hördül fel ez a Ház ennek az égbekiáltó igazságtalanságnak a láttára. Méltóztassék elképzelni azt a szegény községi Írnokot, akinek 90 pengő havi fizetése van, akinek családja van, gyermekei vannak, és aki hónapokon keresztül nem tud hozzájutni fizetéséhez. Azelőtt az Icig még csak hitelezett valahogy neki. de ma már az sem hitelezhet, mert az sem kapja rnár áruit hitelbe. Kétségbeesett helyzetek vannak kint a községekben. (Eckhardt Tibor: Éljen Imrédy!) Hiszsen az a tisztviselő saját gyomra korgását még talán el tudja nyomni,