Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

34 Az országgyűlés képviselőházának 18$. ülése 19$$ május 18-án, csütörtökön. A belügyi tárca költségvetését elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik! Pakots József jegyző: Hegymegi Kiss Pál! Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! A tegnapi napon a miniszterelnök úr az egyeségespárt részéről igen is megtapsolt beszédében több ízben aposztrofálta a mi pártunkat is. Mi a miniszterelnök úr megjegyzéseire a tárcák vitája során ki fogunk terjeszkedni. Itt arra a megjegyzésre utalok, amely a belügyi tárcával kapcsolatos; a miniszterelnök úr t. i. szemrehányást tett nekünk azért, hogy mi a mai időben, amikor a dolgozó kisgazdatársadalmat, a falusi lakosságot és a kispolgárság got jogaihoz akarjuk juttatni, a gazdasági béklyóktól fel akarjuk szabadítani, osztálypolitikát követünk. A miniszterelnök úrnak egy másik megállapítása az volt, amely szerint ő a gyáripart és a más foglalkozási ágakat ebben az országban teljesen egyenrangú tényezőknek tekintette a mezőgazdasággal. Ezekkel a megállapításokkal szemben utalok az ország foglalkozási összeállítására és meg kell állapítanom, hogy Magyarország mezőgazdasági állam, lakosságának több, mint 60%-a mezőgazdasággal foglalkozik, ez a 60% nyújtja a töb'bi dolgozó foglalkozási ágaknak is a kenyeret. Ha ennek a 60%-nak sorsa biztosítva van, abban az esetben boldogul csak a többi foglalkozási ág is, ennélfogva ez az agrárkérdés és hogy ennek a 60%-nak, a magyar kenyérkeresőknek megadjuk azokat a közjogi jogosítványokat, amelyeknél fogva ők, igenis, saját sorsuk intézésébe beleszólhatnak, nem osztálypolitika, hanem a magyar nemzet legfőbb problémája. Végtelenül sajnálom, hogy amikor a miniszterelnök úr hatalomra jutott, — mert én is még másnak ismertem a miniszterelnök urat, — ezeket a szempontokat eltéveszti és végtelenül sajnálom, a pénzügyminiszter úr beszédében sem látok mást és a miniszterelnök úr beszédében sem látok mást, mint averziót a mezőgazdatársadalom ellen (Ügy van! a baloldalon.) és az ellen a párt ellen, amely ennek a mezőgazdatársadalomnak érdekeit kívánja szolgálni. így érthető meg az a belügyi politika, amelyet itt a miniszterelnök úr kormánya követ, amelynek minden cselekményéből nem látok mást, mint hogy azt a dolgozó, földmívelő népet és kispolgári társadalmat éretlennek nyilvánítva, nem engedi jogaihoz juttatni, nem engedi, hogy sorsában az diktáljon, sőt a pénzügyminiszter úr azt is mondta, hogy a számlát valakinek meg kell fizetnie és utalt a mezőgazdatársadalomra a gazdasági válság kapcsán, holott ugyanakkor nem látunk mást, mint hogy ez a gazdatársadalom terményeinek egyrészét devizákban odajuttatja a többi foglalkozási ágaknak, azután a kamatokban a bankoknak és mégis ezt a pártot folyton támadják azzal, hogy osztálypolitikát követ. Elfelejti a miniszterelnök úr, hogy a mi pártunk nemcsak a mezőgazdasági foglalkozásúak pártja, hiszen a nevében is benne van: «független kisgazda, polgári és munkáspárt», tehát minden dolgozó társadalmi réteg be van kapcsolva éhbe a pártba, ennélfogva elvárhatnánk a miniszterelnök úrtól azt, hogy legalább ellenfeleivel szemben legyen olyan nobiliitással, hogy ne állapítson meg róla olyanokat, amelyek a valóságnak nem felelnek meg. Mióta itt a magyar parlamentben vagyok, azt látom, hogy fokozatosan és fokozatosan erősbödik az az akció, amely ezt a falusi lakosságot és ezt a mezőgazdasági társadalmat jogaitól elzárni kívánja. Végtelenül sajnálatos, hogy nekünk, amikor a belügyi tárca költségvetéséről van szó, még mindig a közszabadságok kérdésével, a titkos választójog kérdésvei kell foglalkoznunk, mert szinte az egyetlen állam vagyunk, amelyben ezek a kérdések még ma is megoldatlan problémák és végtelenül sajnálom, hogy itt a mai időkben mindig a magyar közigazgatás egyes szervei ellen kell vádakat emelnünk azért, mert a néppel nem bánnak úgy, amint mi szeretnénk és amint az a magyar közigazgatáshoz méltó volna. Ezek olyan igazságok, amelyeket nem igen tudnak a túloldalon lévő igen t. képviselőtársaim sem megcáfolni. Érthető tehát, hogy milyen óriási lehet á mi népünkben az elkeseredés, amikor azt látja, hogy törvényeket alkotnak számára, amely törvények azért alkottattak, hogy a maga meggyőződését szabadon kifejthesse és amikor ezekhez a törvényekhez alkalmazkodik, letartóztatás, csendőri brutalitás következik vele szemben. Magyarországon ma nem történik meg bíróválasztás anélkül, hogy a bizalmiakat le ne tartóztassák, ha ellenvélemény van a közigazgatás egyes alkalmazottainak akaratával szemben. Szomorú ez és még szomorúbb azután a választások rendjén az, hogy azt látja népünk, hogy akik arra volnának hivatva esküjüknél, hivatásuknál fogva, hogy a törvényeknek érvényt szerezzenek, azok szegik meg a törvényt esküjük ellenére. Ez olyan ellentét, amely ott a falvakban az emberek közt mélységes elkeseredést kelt és csakis a mi népünk józan türelmének tudható be, (Ulain Ferenc: Birkatürelem/ az!) hogy ez még, hála Istennek, kirobbanáshoz nem vezetett. Aki ezt a rendszert meg akarja változtatni, az a nép jótevője és nekem, aki a restaurációt illetőleg egy nézeten vagyok a miniszterelnök úrral, meg kell állapítanom, hogy soha senki nagyobb szolgálatot nem tett a restaurációnak, mint a Gömbös-kormány, mert elvonja ettől a néptől mesterkélten a titkos választójogot és amellett függetlennek nevezi magát. (Ügy van! Ügy van! u baloldalon. — Ulain Ferenc: Es átkergeti a másik táborba az embereket!) De van egy másik olyan kérdés, amelyért az előttem ülő igent, belügyminiszter úr felelős a nemzet előtt és ez a gyűléstilalom. Örülök, hogy végre egyszer már a belügyminiszter urat személyesen itt tisztelhetem és idevonatkozólag elmondhatom a magam álláspontját. Méltóztassanak fejtegetéseimet, ha talán nem is lesznek nagyon érdekesek, figyelemmel kísérni, hogy láthassák, milyen törvény- és alkotmánysértés van abban a rendelkezésben, amelyet a magyar közigazgatásba a^belügyminiszter úr a gyűléstilalommal beállított. Az 1912:LXIII. te, amely a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről szól, 10. §-ában felhatalmazta a kormányokat, hogy háború esetén a politikai népgyűléseket eltilthatják. Amikor a világháború kitört, ha jól emlékszem, már 1914-ben adódott elő ilyen eset és az akkori kormány kiadta a maga rendeletét. 1920-iban, tehát a forradalmak után, ezeket a rendeleteket egy ideig még fenntartották, de kiadatott rövidesen az 1920-as évek elején az úgynevezett 11.000-es számú rendelet, amely^ a gyülekezési jogról intézkedett és ez az 1914. évi