Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

Az országgyűlés képviselőházának 18$. nyomdásztársaságot és egy ilyen nyomdát akkor, amikor a magángazdaság éppúgy el tudná végezni ezt a feladatok Nem látom be és Jiiába méltóztatnak mondani, nem értem meg, miért van erre a nyomdára szükség? Azért van szükség, mert sok üzemi alkalmazott van és az üzemi alkalmazottakat könnyű összegyűjteni. (Peyer-Károly: Sok az üzemigazgató!) Nem mi vagyunk azok, akik összegyűjtik ezeket az alkalmazottakat;. (Peyer Károly: Az üzemi igazgatók egyedül háromszor annyit visznek el, mint a munkások!) Ezeknek az állapotoknak megszüntetésére megkaptuk a lehetőséget a 33-as bizottságban. Megkaptuk a lehetőséget, hogy igenis, bunkóval intézzük el ezt a kérdést és majd ott tetszik lenni az autonómiában, majd méltóztassék ellenőrizni, vájjon helyesen, megfelelő eréllyel visszük-e keresztül azokat az^ intézkedéseket, amelyeket tőlünk az ország és a kormány joggal elvár? (Peyer Károly: Nyugdíj 4- fizetés, + tantiém!) A fizetésekről és a tantiémekről nem lehet beszélni az egyik oldalról, amikor azokban az üzemekben, ahol fizetéseket és tantiémeket adnak, éppúgy benne vannak a szocialisták, mint a többiek. Nem lehet ezt önöknek kisajátítani. (Peyer Károly: Mindig elleneztük!) Ugyanúgy benne vannak a Beszkárt.-ban. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A Bur-Vasútról beszéljenek!) ugyanúgy benn vannak a Községi Takarékpénztárban. (Fábián Béla: Meg kell szüntetni, akárki van benne!) Ez megint más kérdés, mert kérdem, vájjon méltóztatik-e szakszerűséget ellenérték nélkül kapni 1 Itt azon kell lenni, hogy lehetőleg mindenütt a szakszerűség érvényesüljön és ahol én szakértőket alkalmazok, azokat meg is fizetem. (Peyer Károly: Olyan szakértők, hogy akik eddig tanítók voltak, azok most elektromos ügyeket intéznek! — Fábián Béla: Az egységespárt vezére miért beszél ellene? — Zaj.) Elnök: Fábián képviselő urat kérem, maradjon csendben. Kozma Jenő: Tekintettel arra, hogy a belügyi közigazgatás védelme alatt a főváros nagyszerűen tudott fejlődni, bizalommal vagyok a belügyminiszter úr és a kormány iránt és ezért a belügyi költségvetést elfogadom. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon. — Fábián Béla: Most egyezzenek meg: Kozma mást mondott és Payr is rnást mondott! — Zaj.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Ház! A Képviselőház elsőízben tárgyalja az egész belügyi tárcával egyetemben a népjóléti minisztérium hatáskörébe tartozó ügyeket. (Propper Sándor: A sors íróniája!) Ezt a magunk részéről annakidején is sérelmeztük s nem azért kívántuk a népjóléti minisztérium fenntartását, hogy az a rendszer uralkodjék ott, amely meghonosodott, hanem azért kívántuk, mert nem tartottuk helyesnek, hogy ugyanabban a minisztériumban intézzék a szociális ügyeket, ahol egyúttal a rendőri ügyeket is intézik. A mostani tárgyalás legjobban bizonyítja azt, hogy együtt kell tárgyalni a rendőri atrocitásokat és azoknak az intézményeknek ügyét, amely intézmények hivatottak a munkások és alkalmazottak szociális ügyeit ellátni. A belügyi tárca kötelékébe tartozik most a társadalombiztosító intézetek ügye és az első alkalommal, midőn ide került a kérdés, máris sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ezt az ilése 19$$ május 18-án, csütörtökön. 29 intézményt nagyon mostohán kezelik, mert az állami hozzájárulást, amely eddig 3,200.000 pengőben volt megállapítva, a költségvetés ebben az évben 2,400.000 pengőre redukálja, tehát a csökkentés 800.000 pengő. A redukciót azzal indokolja, hogy a tisztviselők fizetése csökkent, és ily módon ez a megtakarítás tulajdonképpen nem jelent károsodást az intézetre. Ha azonban megnézzük az intézetek költségvetését, úgy azt látjuk, hogy az adminisztratív költségek változatlanul magasak s ma az adminisztratív költségek százalékarányban sokkal többet tesznek ki, mint az előző években. Többet tesznek ki pedig azért, mert az állam annakidején, amikor az intézet öregségi biztosítási osztályát megszervezték, az állami kötelékből oly nagyszámú tisztviselőt helyezett át az intézethez, hogy az áthelyezett tisztviselők fizetése lényegesen emelte az Intézet költségeit. De nemcsak arról van szó, hogy az állam áthelyezett oda tisztviselőket, de nem ritkán olyanokat is áthelyezett, akiknek 15—20 évi, esetleg ennél hosszabb szolgálati idejük volt és az állam kötelezi a Társadalombiztosító Intézetet arra, hogy az államnál vagy más közintézménynél szerzett szolgálati idő után a nyugdíjat megfizesse. Többizben felemlítettünk itt már egy esetet, amely szól egy, a rendőrségnél szolgálatot teljesített tisztviselőről, aki körülbelül 20 évig a határrendőrségnél szolgált. Ez a tisztviselő, aki az intézet kötelékében két évet és pár hónapot töltött csak el, s akit hasznavehetetlenség miatt bocsátottak el az intézet kötelékéből a közigazgatási bíróság ítélete alapján a törvény mai rendelkezésének megfelelően, körülbelül 23 vagy 24 évi szolgálat után kapja az intézettől a nyugdíjat, mert erre kötelezte a közigazgatási bíróság. Ilyen esetek tömegével vannak s ha majd likvidáeióra kerül az egész kérdés, a nyugdíjterhet oly nagy tömegben lesz kénytelen az intézet vállalni, hogy az az intézet pénzügyi egyensúlyát lényegesen befolyásolja. Nem lehet tehát^ az állami hozzájárulás összegét 800.000 pengővel redukálni s még emellett azokat a nyugdíjterb.eket is fizettetni, amelyeket az államnak volna kötelessége átvállalni s nem áthárítani a nyugdíjat az intézetre még arra az időre is, amely időben az illető az államnál teljesített szolgálatot. Ugyancsak redukálta a költségvetés azt az összeget is, amellyel az állam e törvény folytán hozzájárult eddig azoknak a deficiteknek fedezéséhez, amelyek még a régi népjóléti minisztérium idejéből -keletkeztek és amely évenként 1,200.000 pengőben volt megállapítva. Ezt az összeget a költségvetés 900.000 pengőben állapította meg, tehát 300.000 pengővel csökkentett. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az állam az öregségi biztosításnál a következő évben köteles hozzájárulást is bizonytalan időre kitolta, akkor azt látjuk, hogy a költségvetésnek ennél a fejezeténél körülbelül 5*5 millió pengő az az összeg, amelyet az állam elvont az intézménytől. Ilyen körülmények között a költségvetés egyensúlyáról egyáltalán nem lehet beszélni, mert hiszen, ha az. állam csak azt teljesítette volna, amivel tartozik a törvény rendelkezése szerint és amit eddig teljesített, akkor is több mint 5 millióval kellene ezt az intézményt támogatnia, nem pedig elvonnia tőle bizonyos összeget. Sajnálattal látom, 'hogy