Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-188

Az országgyűlés képviselőházának 188. ülése 1933 május 29-én, hétfőn. 325 beszélés tárgya legyen, de annak a tisztviselőnek ebben az esetben is legalább joga, követelése van a községgel szemben, amely az ő kenyerét, megélhetését biztosítja — akkor azt kell •mondanom: méltóztassék tekintetbe venni azt, hogy ezeknek a nyomorult embereknek azonban az égen és a földön semmijük sincs! Itt már hosszú esztendők óta ígértek mindent a világon, ígértek, hogy fognak csinálni — amit az előbb káinoki Bedő képviselőtársam mondott — községenként egy jogi tanácsadót; azt mondották, nagy úgy fogják megcsinálni a községi jegyzők kvalifikációját, hogy az újonnan megüresedő községi jegyzői állásokba lehetőles: ügyvédeket fognak megválasztatni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter úr három esztendővel ezelőtt kijelentette, hogy ő majd valami békebírói intézményt fog behozni. Minden egyes igazságügyminiszter úr, aki idejött, mindig tett egy ígéretet. (Gál Jenő: Szeretik az ügyvédeket.) Szeretik az ügyvédeket, az természetes. Engedje meg t. képviselőtársam, hogy erre vonatkozólag mondjak valamit; elmondottam ezt a pénzügyi ibizottfságban az igazságügyi tárcánál is. Eddig mindig azt mondották, hogy Magyarországon az a helyzet, hogy ha jön egy bíró igazsgügyminiszternek, az rossz a bíráknak, hogy ha pedig jön egy ügyvéd igazságügyminiszternek, az rossz az ügyvédeknek. (Derültség.) Azt hiszem, most nemes versenyt lehet indítani a tekintetben, hogy ki minek rosszabb, mert sajnos, az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy az igazságügyminiszterek nyakig szeretik az ügyvédeket és nyakig szeretik a .bírákat, közben pedig mind az ügyvédeknek, mind a bíráknak nyakig romlott a szituációjuk, és állandóan rosszabodott a helyzetük. Megvallom egészen őszintén, hogy én erről a nyomorról, amiről itt most a Képviselőházban beszéltem, szívesebben nem beszéltem volna. Talán nem helyes a polgári társadalom gerincéhez tartozó magyar ügyvédségről elmondani itt a Képviselőház és az egész nemzet színe előtt, hogy katasztrófában van. (Vázsonyi János: Minden lateiner így van! Az orvosoknál ugyanez a helyzet!) Méltóztassék azonban, t. miniszter úr, megérteni, hogy az a nyomorúság, amely Budapesten és a vidéken az ügyvédeknél mutatkozik, nem az a nyomorúság, amelyről három esztendővel ezelőtt beszéltünk. Ha nem méltóztatik valamit tenni ezen a téren, abban az esetben egy esztendő fog eltelni és egy esztendő múlva még nagyobb katasztrófáról fogunk beszélni. Ezt tudomásul kell venni. Lehet, hogy van még Budapesten és a vidéken néhány ügyvédi iroda, ahol van valami munka, de hogy az ügyvédi kar legnagyobb része a munkanélküliek társadalmához tartozik, azt kénytelen vagyok megállapítani. T. Képviselőház! Sajnálom, hogy beszédidőm lejárt és hogy egyes konkrétumokat itt az általános vitánál nem mondhatok most el. Talán majd a részletes tárgyalás alkalmával módomban lesz az egyes ügyvédi tragédiákra — nevek említése nélkül — rámutatni. Kérem az igazságügy miniszter urat arra, hogy foglalkozzék ezzel a kérdéssel és necsak foglalkozzék vele, hanem tegyen is valamit. A tárca költségvetését nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Ángyán Béla! Ángyán Béla: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljunk!) Az igazságügyminiszter úr székfoglaló beszédéről az előttem felszólaltak részéről történt említés. Különösen kiemelték azt, hogy az igazságügyminiszter úr azt hangoztatta, hogy ő elsősorban a törvények végrehajtására helyezi a súlyt és ezt tekinti elsőrendű feladatának. Azt is hangsúlyozta a miniszter úr, hogy a kodifikációs munkának, a mindenáron való törvény gyártásnak, a mindenáron való kodifikációnak nem barátja és hogy a mai viszonyok között az átfogó, nagy kodifikációs munkát, a különböző gazdasági és szociális bajokra való tekintettel nem is lelhetne tulajdonképpen végrehajtani. Fábián Béla t. képviselőtársam pedig megemlékezett erről a kérdésről abban a vonatkozásban, hogy az a kodifikáció a múltban rendszerint bizonyos, az események révén felvetődött jelenségek kiküszöbölése céljából történt és amikor megszületett egy ilyen szempontból megszerkesztett t törvény, egy idő múlva jött egy változtató törvény és idővel az is különböző változtatásokon ment keresztül. Azt hiszem, igen t. képviselőtársam téved ebben, mert én úgy fogom fel a dolgot, hogy ha igaz is, hogy a mai idők nem túlságosan alkaiamasak arra, hogy különösen az anyagi jog terén átfogó, nagy kodifikációs munkálatokat hajtsunk végre, azt, hogy mikor kell kodifikálni, rendszerint a viszonyok kellő mérlegelése után maga az élet dönti el. Koppant érdekes példával világította meg ezt annak idején néhai boldogult Vécsey Tamás, a római jognak a budapesti egyetemen volt nagyhírű professzora, amikor az elsőéves jogászokat, az úgynevezett gólyákat beleavatta a jog alapelemeibe és amikor azt magyarázta meg nekik, hogy mi a különbség az alanyi és tárgyi jog között. Azt mondotta: úgy képzeljék el az urak a dolgot, hogy az alanyi jog tulajdonképpen a cselekvési szabadság. Az semmi egyéb, mint a facultas et potestas agendi, szóval a legteljesebb cselekvési szabadság. Ha ezt a cselekvési szabadságot, ezt az alanyi jogot egy körnek képzelem el és az összes alanyi jogok ^elkezdenek egymásra hatni, valahol metsződnek a körök és ahol metszik egymást, ott jön létre a tárgyi jog, a norma agendi, a jogszabály. Ez a példa belevilágít abba a vonatkozásba is, hogy hol kell a kodifikációs munkát az adott viszonyok között megkezdeni, hol kell jogszabályt alkotni, különösen akkor, — és ezt nagyon sajnálom, hogy nem igen akarják sokan észrevenni ebben az országban — amikor a gazdasági világrend olyan átalakuláson és fejlődésen megy át, hogy mindazok a jogszabályok, amelyek a mai világrend érdekében, annak megszilárdítása, az élet könnyebb funkcionálása és zavartalan leélése szempontjából alkottattak, igen rövidesen revízióra fognak kerülni. Erről a kérdésről egyébként nem ennél a tárcánál kell beszélni; beszéltem is már erről és remélem, lesz még alkalmam róla beszélni. En azt mondom, hogy igaza van a miniszter úrnak abban, hogy a mai viszonyok nem alkalmasak átfogó, nagy, különösen az anyagi jog terén mozgó kodifikációs munkálatok végzésére; és igazat adok Fábián Béla t. képviselőtársamnak abban, hogy a múltban talán sokszor a viszonyok által, bár indokolt módon megalkotott jogszabályok rövid idő múlva túlélték magukat, azokat újabb jogszabályalkotásokkal kellett pótolni és hogy ma tényleg a rendeleteknek és törvényeknek olyan tömegével állunk szemben, hogy igazán nem hiszem, hogy van ma jogtudós a világon, aki .ezeket a törvényeket ex asse ismerné. Ha azonban áll az, bogy az élet diktálja a jogszabályalkotás tempóját, ha áll as, hogy az anyagi jog terén is lehet bizonyos kodifikációs munkát végezni, akkor még inkább áll ez az