Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

24 Az országgyűlés képviselőházának 181 3. miniszteri személyeknek, akiket az ellenzék ^észéről is a legnagyobb megnyugvással láthatunk abban a pozícióban. (Ellenmondások half elől. — Gr. Hunyady Ferenc: A kisgazdapárt ezt nem mondhatja! Egészen más tapasztalataink vannak!) Ez az én egyéni felfogásom, t. kénviselőtársam. De ugyanakkor ki akarom fejteni azt is, hogy nem értek egyet igen sok intézkedésével, amelyekkel a belügyi kérdéseket általában kezeli. Elsősorban áll ez a gyülekezési szabadság kezelésére. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Nem tudom, vájjon a kormány általános politikájának kifolyása-e, vagy tisztán belügyminiszteri intézkedés-e a gyüleke; zési szabadság korlátozása, amely lehetetlenné teszi az ellenzéki pártoknak azt a szervezkedést, amelyet minden parlamenti párt megkövetelhet. Ez annál inkább feltűnő, mert — amint már a múlt költségvetés tárgyalása alkalmával felemlíteni bátor voltam — a statáriumrendelet a biatorbágyi merénylet után adatott ki. Akkor tiltották^ be egy időre a gyűléseket, a Gömbös-kormány megjelenésekor ezt a tilalmat felfüggesztették pár hónapra, de ma ismét teljes szigorúsággal érvényben van a tilalom. A napokban itt a parlament épületében egy nagyon illusztris és világszerte ismert hölgy. Lady Snowden tartott előadást, amelyben magyarbarát érzelmeiről és a Magyarországot érdeklő fontos kérdésekről beszélt. Beszédének egy részlete — ez engem ugyan nem lepett meg — kimaradt az összes tudósításokból. Lady Snowden annak illusztrálására, hogy az angol nemzetben mennyire kifejlődött a fair play álláspontja, hogy menynyire keresik ott a tömegek is az igazságot és hogy mennyire kívánja az angol nép, hogy mindenki szabadon nyilváníthassa véleményét, a következő példát hozta fel. Elmondotta, hogy egyszer a Hyde-parkban sétált, ahol szabad szónoklatok tarthatók és arrafelé menet éppen egy kommunista szónok tartott előadást. Ez a kommunista szónok az angol királyi család ellen beszélt, megtámadta az összes angol institúciókat és a tömegben olyan hangulat támadt, hogy félős volt. hogy ezt a szónokot a tömeg meg fogja lincselni. És mit csinált az angol rendőrség? Nem a szónokot távolította el, hanem megvédte a szónokot, hogy elmondhassa beszédét, (Ulain Ferenc: Nálunk a közönséget távolítják el!) mert — am'int hozzáfűzte — az angol népben kifejlődött a szabadságnak olyan érzete, hogy neta fél a tévtanok hirdetésétől sem, szabad folyást enged annak, mert meg van győződve, hogy az angol nép nagy többsége csakis józan teóriákra hallgat és nem tér el a régi angol hagyományoktól. (Kuna P. András: Az mind hazafi, nem kommuniista! — Meskó Zoltán: Ott nem akasztottak kisgazdát a kommunisták!) Azt hiiszemi, ezt az: angol példát az igen t. kormány is megszívlelheti (Ulain Ferenc: A tömeget eltávolítják!) és megengedi legalább is az olyan polgári pártok szervezkedését, amelyek nem destrukciót és nem vörös uralmat hirdetnek. A miniszterelnök úr tegnapi beszédében, amelyben a magyar restauráció kérdéséről nyilatkozott, egy megállapítást tett, amelyet én ugyan nem írok alá, de amely lehetővé teszi nekem, hogy a belügyi tárcánál hozzászóljak e kérdéshez. A miniszterelnök úr ugyanis kijelentette, hogy ez tisztára belügyi kérdés. Én ez,t a tételt így nem fogadom el, mert bár tennészel ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. tes, hogy ez a kérdés a mi saját belügyünk. igenis, állítom, hogy a magyar külpolitikával is szoros összefüggésben van. Ezekről a vonatkozásokról azonban a mai nap folyamán természetszerűleg nem akarok beszélni, de fenntartom magamnak azt a jogot, hogy majd r a külügyi tárca költségvetésénél ebben a kérdésben is elmondjam a magam szerény nézetét. Az igen t. 'miniszterelnök úr azt mondja (olvassa): «A tőlem eltérő közjogi állásponton levő képviselők kérdést intéztek hozzám és azt tették hozzá, hogy a magam részéről ne azt a régen megszokott «nem aktuális» kifejezést használjam válaszomban.» Miután a miniszterelnök úr eltért attól a szokástól, hogy magánbeszélgetéseket nyilvánosságra nem hozunk, a magam részéről is felmentve érzem magamat az alól. hogy őt erre a térre ne kövessem. Hozzá kell tennem, hogy amikor ezt a kérelmet intézték a mii nisz,ter elnök úrhoz, ő azt a választ is adta többek között, hogy igyekezni fog az eddigi sablonnál intelligensebb választ adni. A t. Ház bírálatára bízom, vájjon sikerült-e ez neki vagy nem; (Héjj Imre: Sikerült!)^ mert hiszen ő ugyanazt ismételte, amit tizennégy év óta hallunk, hogy a kérdés nem aktuális. Az intelligencia felfokozása tehát legalább is nem áll. És ha máír választ akartam volna adni, az ő helyén egészen mást feleltem volna. Azt feleltem volna: Van a magyar törvénykönyvben egy szomorú és szégyenletes törvénycikk, az 1921:XLVII. te, amelyet a kényszer hatása alatt szavaztak meg azok, akik megszavazták. Az indokolásban benne van, hogy kényszer hatása alatt szavazták meg. Amíg ez a törvénycikk fennáll, én, mint miniszterelnök, kénytelen vagvok ezt a törvényt tisztelni^ és végrehajtani. Van azonban ennek a törvénynek egy szakasza, a 3. §. amely a következőket mondja (olvassa): «A nemzet a királyság ősi államformáját változatlanul fenntartia. de a királyi szék betöltését későbbi időre halasztja és utasítja a minis'ztériumot, hogy eziránt arra alkalmas időben javaslatot tegyen.» Ha ezt felolvasta volna a miniszterelnök úr és, hozzáfűzte volna azt, hogy: Ennek az utasításnak eleget kívánok tenni és annak ellenére, hogv a mai pillanatot részemről nem tartom alkalmasnak e kérdés felvetésére, külügyi szerveimmel mégis azon vagyok, hogy ez a kérdés mindenképpen dűlőre vitessék. — akkor ezzel igen nehéz helyzetbe hozott volna minket, akik ezt a kérdést úgy belügyi, mint külügyi szempontból aktuálisnak tartjuk. Azáltal ugyanis, hogy a miniszterelnök úr kifejtette, hogy ez belügyi kérdés, máris azt mondotta, hogy igenis, aktuális. Mert ha "tiszten belügyi kérdés, akkor abszohtte semmi akadálya nincs annak, hogy az 1921:XLVTI. te. a magyar Corpus Jurisnak ez a szégyenfoltja rövid törvénnyel töröltessél: a Corpus Jurisból. Egy dolgot igen sajnálok. Túri Béla igen t. barátom már tegnap rámutatott^ arra, hogy ezt a belügyi kérdést személyes térre vitte a t. miniszterelnök úr. Mi, akik itt vagyunk, a magyar legitimizmus, a magyar restauráció kérdését soha sem személyi, sem pártkérdésnek nem tekintettük, hanem az ország egyetemes kérdésének. (Ulain Ferenc: Úgy van! Ez teljesen helyes!) Lehetséges, hogy voltak idők, amikor ez a kérdés nem volt aktuális, de nem lehet úgy beállítani, hogy azért nem aktuális, mert ha volna egy király, aki csatáikat nyert, aki itt élt közöttünk, (Gr. Hunyady Ferenc: Nem nyertünk olyan sok csatát! — Derültség