Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.
Ülésnapok - 1931-186
Az országgyűlés képviselőházának 186. ülése 1933 május 23-án, kedden. 225 krétum nélkül. (Zaj. — Elnök csenget.) Nem beszélt a miniszter úr például a 40 órás munkahétről. A miniszter úrnak a technikai forradalom kellős közepén, amikor az egész világot ez a probléma uralja, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amikor az összes kormányok és törvényhozások azon törik a fejüket, hogy miképpen tudják ennek a kornak ezt a legnagyobb problémáját megoldani, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a munkaidő kérdéséhez nincs szava*? (Fabihyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Holnap még egy teljes órát fogok beszélni! Ha meg beszéltem volna, aitkor meg azt kifogásolná, hogy még több időt veszek el! Tehát ne inkonzekvensen tessék beszélni! Egyik szavával ellenmond a másiknak!) Nem beszélt tehát a miniszter úr a munkaidőről. Mondta-e a miniszter úr azt a munkáskór déssel kapcsolatban, hogy majd munkaalkalmak teremtésével igyekszik a munkanélküliség kérdését megoldani? (Felkiáltások jobbfelől: Most mondta, hogy még beszélni fog!) Majd rátérek, hogy a beruházásokról mondott összes megjegyzései nem ' egyebek szemfényvesztésnél, mert beruházásról a szó tulajdonképpeni értelmében az 1933/34. költségvetési évben szó nincs. Nem beszélt a miniszter úr a létminimum kérdéséről. Ellenben beszélt a, kartellekről amolyan simogató formában: «Üsd agyon, de ne nagyon!» formában, de egyetlen egy olyan megnyugtató szava nem volt, amely arra engedne következtetni, hogy a kartelleket megállítja a maguk romboló munkájában. A kartellek tehát, mint beszédem elején mondottam, szabadon garázdálkodhatnak, fosztogathatják a fogyasztókat és fosztogathatják a munkásaikat, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert ugyanakkor, amikor a kartellurak diktálják az árakat az egész ország fogyasztóközönségének, a leghitványabb munkabéreket fizetik a munkásaiknak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: A textilipar 8 pengős heti béreket fizet és privilégiumot élvez!) Nem beszélt a -miniszter úr érdemben ia [munkanélküliség problem áj áról, bainem eisialk abban a vonatkozásban beszélt róla, hogy munkaalkalmakról fog majd gondoskodni és beszélt a beruházásokról. Már most vegyük elő a beruházások számadatait a kereskedelmi tárca keretében. (Egy hang jobbfelől: Erről nem beszélt! — Mozgás jobbfelől.) Ha a miniszter úrnak ez nevetséges, az országnak nem nevetséges. A kereskedelmi tárca keretében találunk 13,395.600 pengőt. Ebből azonban a már elvégzett munkák számlája 12,329.000 pengő, marad tehát a 13 millió pengőből 1 milíió pengő beruházásokra. Az államvasutaknál találunk 6,500.000 pengőt a beruházások céljaira, ebből azonban már adósság 2,710-000 pengő, marad tehát a beruházásokra 3,790.000 pengő. 3 millió pengőt adna a kereskedelemügyi kormány a vasutak elektrifikálá&átra. A posta költségvetésében találunk 3,375.000 pengőt, ebből már adósság, már elköltött összeg 2,850.000 pengő, marad tehát 525.000 pengő. Az egész beruházásra szánt összeg valamennyi tárcánál együtt véve 29,111.500 pengő. Ha ebből levonjuk .az improduktív, teháit a számlák kifizetésére szolgáló összegeket, marad 10,222.500 pengő. Ez tehát az a beruházás, amelyről a miniszter úr megemlékezett. De azt hiszem, ha a mai helyzetben, az ipar mai foglalkoztatása mellett és a mai munkanélküliség mellett segítségére akarunk sietni a magyar ipari termelésnek, 10 millió pengővel ez azután igazán nem sikerülhet. T. Képviselőház! A munkások szörnyű baja ma már nemcsak a munkások baja. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház és igen t. miniszter úr! Ez a bánásmód, amellyel a magyar munkásokat kezelik, visszaüt, véresen és kegyetlenül, automatikusan üt vissza. Nemcsak a munkásság érzi ma a munkanélküliség borzalmas súlyát. A miniszter úr is megkapta talán például a Budafoki Általános Ipartestület egy Körlevelét, amelyben a következő tétel van. Tudniillik egy kérelmük van; azt kérik a kormánytól, hogy a kebelében felállítandó exportosztály munkáját tegye lehetővé havi 3000 pengős hozzájárulással. Támogatják ezt a következő mondattal (olvassa): «A magyar kézműiparosság ma már a tönk szélén áll. Munkalkailom híján kereseti lehetősége, exisztenciája teljesen leromlott, nemcsak adóját nem tudja, már megfizetni, hanem még megélhetése sincs biztosítva». T. miniszter úr, ha esetleg nem kapta volna meg ezt a körlevelet, szívesen rendelkezésére bocsátom. Nézze meg, hogy 300.000 kisiparos, akiket gyenge pillanatokban a nemzet gerincének szoktak nevezni, milyen életkörülmények között él. Itt van egy másik valamivel harsányabb jajkiáltás, amely a pécsi ipartestülettől származik és amely így kezdődik (olvassa): «A magángazdaság végső kihasználtságában minden erőfeszítése dacára kimerülve, a tökéletes tönkremenéshez érkezett el.» És ezt mondja zárómondatában (olvassa): «Kegyelmes Urunk! A végszükségben emeljük fel szavunkat! Nincs idő a megfontolásra, arra a cselekvésre van szükség, amelyhez Nagyméltóságodnak joga és ereje van. A nemzet egyedekbőü áll. Az egyedek pusztulása az ország pusztulása.» Nem mi mondjuk tehát ezt és nemcsak mi mondjuk, hanem mondják az iparosok szerte az országban. És ha a miniszter úr azt hiszi, hogy ezeken a szörnyű bajokon, amelyek az ország életének gyökereit rágják, ilyen csöppekkel segíteni lehet, ilyen beruházásokkal, 10 millió befektetésével egy kerek naptári esztendőben, (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: 60 millió, nem 10 millió!) akkor a miniszter úr vagy tájékozatlan, vagy később fog igen borzalmasan csalódni. Én nem vagyok abban a helyzetben, hogy aritmetikával vitatkozzam, az aritmetikával vitatkozni nem tudok. Ezek a számok a költségvetésből válók. (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Összeadni tud a képviselő úr? — Zaji a jobboldalon.) Elnök: Ne kezdjék a képviselő urak a közbeszólásokat, mert akkor zaj lesz. Propper Sándor: A miniszter úr, mint mondottam, beszélt .a kartellekről. A kartellek garázdálkodásának megállítása, a kartelleknek mederbe való visszaszorítása országos, egyetemes érdek. Ezt a miniszter úr nem helyezte kilátásba. Csak az a simogató tempó nyilvánul meg, amelyet a miniszterelnök úr pendített meg valamelyik beszédében, amikor azt mondotta, hogy lehetségesek altruista kartellek is, tehát nem minden kartell feltétlenül öncélú. Sajnos, az ellet, az árviszonyok azt tanúsítják, hogy igenis, minden kartell öncélú, minden kartell azért alakul és azért alakult, hogy a fogyasztóközönséget a lehető legmesszebbmenőleg kizsarol!ja és kizsákmányolja. Ez meg is történik és a (kormány ezzel iszemben igen-igen csekély védelmet nyújt. Megvan a kartellbizottsájg, megvan a kartelibíróság, de csak annyit ér, anint a körösi szenteltvíz, 32*
