Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

14 Az órszágyúlés képviselőházának 18'< alkatrésze lett. (Ügy\ van! jobbfelől.) Mindaz, amit a törvényhozás helyesnek talál törvénybe iktatni, megsokszorozva a végrehajtási utasításokkal és más, az élet rohanása miatt nagyon sűrűn keletkező rendeletekkel, a végén mind ránehezedik egyetlen tisztviselőkategória vállaira, a községi jegyzőkre. Bármilyen szakszerű legyen az előképzettségük, vagy bármilyen kifogástalan a rátermettségük, az a napról-napra befutó ügyiratmennyiség, amelyet a községházán a jegyzői irodákban láthatunk megérkezni, szinte több, mint amit az ott működő apparátussal jól fel lehet dolgozni. Es ezért a munkáért egyedül a községi jegyző a felelős, a sor legvégén álló hatósági közeg, akit egyéb lokális ügyek szóbeli letárgyalása is leköt és akinek a községe szociális ügyeivel is foglalkoznia kell, ha nem is felsőbb parancsra, de az emberek között élő tisztességes ember jóakaratával. Nagyon kérem a ^ belügyminiszter urat, méltóztassék nagy erővel odahatni, hogy a községi jegyzők fizetésének folyósításánál mutatkozó anomáliák végleg kiküszöböltessenek egyrészt, másrészt pedig a mostanában végrehajtott — készséggel elismerem, hogy szükségből végrehajtott — létszámcsökkentés a községi apparátusoknál revideáltassék, a jogos kívánságok a közérdek szempontjából figyelembe vétessenek és így az okszerűen végrehajtott tehermentesítéssel idő hagyassék a jegyzőknek arra, hogy községük szociális bajaival és kérdéseivel nagyon behatóan — esetleg felelősség terhe mellett is foglalkozhassanak. (Helyeslés jobbfelől. — Erődi-Harrach Tihamér: Legyen a falu apja a jegyző és ne bürokrata!) Hiszen a községek természetrajzából következik az, hogy a jóakaratú, gyors beavatkozás sokkal nagyobb nyugalmat tud biztosítani, mint a bürokratikus elintézéseknek, sajnos, gyakran későn érkező elégtételadása. (Ügy van! a középen.) Amennyire elismeréssel fogadom a belügyminiszter úrniak a közigazgatás meggyorsítására és javítására irányuló ténykedését, annyira aggályosnak érzem a költségvetés adatainak az átvizsgálása után azokat a megtakarításokat és keretiszűkítéséket, amelyeket a tárca másik nagy fejezeténél — a közegészségügyi és szociális ember védelmi fejezeteknél — jelentkezni látok. (Ügy van! a középen.) A nemzet fejlődése szempontjából egyik legfontosabb problémánk a közegészségügy és szociális embervédelem megfelelő kiépítése, mert hiszen nem mindegy az, hogy a nemzet testét alkotó egyedek egészségesek-e vagy sem és hogy az ellenállóképességük és munkabírásuk milyen fokú. E kérdések megoldására, bármilyen súlyos viszonyok között legyen is az állam, kell fedezetet találni, (Úgy van! Úgy van! a középen.) mert éppen a mai gazdasági helyzet figyelmeztet arra, hogy a nemzet jövője érdekében igyekezzünk az embereket munkabírókká, testileg és lelkileg minél nagyobb ellenállóképesség kifejtésére alkalmassá tenni. A szociális és egészségügyi embervédelem tennivalóit, amimt az a költségvetés címeiben is jelentkezik, két esopotra oszthatjuk. Az egyik csoportba tartoznak azok a közegészségügyi tennivalók, amelyeket hatósági intézkedésekkel kell biztosítani é

s végrehajtani a közérdek szempontjából és így függetleníteni kell az egyén akarásától vagy nemakarásától. Ilyenek többek között a fertőző betegségekkel kapcsolatos bejelentési és elkülönítési kötelezett?. ülése 1Ù33 május 18-án, csütörtökön. ségek, a köztisztaság, vízellátás, a szegények gyógyszerrel való ellátása és a kórházi ápolás problémája. Mindezeket a tennivalókat a közegészségügyi törvény intézkedései biztosították, a hatóságok szabadon intézkedhetnek, s a költségvetés összeállításánál itt aránylag kis redukciót találunk. Mindössze talán csak egyetlen ebbe a csoportba tartozó rovaton látunk erős csökkentést, mert a betegápolási hozzájárulások a múlt évhez képest 800.000 pengővel lettek kisebbre beállítvia. Érthető tehát az az izgalom, amelyet a t. belügyminiszter úr legutóbbi rendelete, — amellyel a kórházigazgatók figyelmét erre a körülményre felhívta — azok körében kiváltott, mert a deficit ellen csak úgy tudnak védekezni, hogy a betegeket miajd el kell küldeniök. (Úgy van! a középen.) T. Ház! Súlyos és felelősségteljes probléma ez, amelynél az a kérdés is jelentkezik, hogy az ország gazdasági helyzete fordul-e olyan szerencsésre, hogy lépést tud tartani az e téren mind erősebben mutatkozó és jelonltkező kívánalmakkal, s hogy győzik-e az adófizetők az ebből reájuk háramló és egyre fokozódó terheket.. A kórházak kizárólag beteggyógyítással foglalkoznak, a másik nagy tényezőt — a prevenciót — nem vonhatják a működésük körébe. Felmerül tehát az a kérdés, nem volna-e helyesebb intézkedés az, ha a betegségek kifejlődését megakadályozni igyekvő intézmények számát fejlesztenők és a működésüket élénkítenők. Ezeknek, a néptömegek közé ékelődő intézményeknek az aktívabbá tételével igen miagas fokig elejét vehetjük annak, hogy a közterhek növekedését újabb és nagyon költséges kórházak és szana/tóriumok létesítésével fokozni legyümk kénytelenek. Az én szerény nézetem szerint a prevenciónak, tehát a betegséget megakadályozó munkának nagyobb a szociális értéke, mint a gyógyítóintézetek munkájának, de az bizonyos, hogy semmiesetre sem jár olyan horribilis költségekkel. A betegséget megelőző munkának a vizsgálásával jutunk el a költségvetés egészségügyi fejezetének a másik címéhez, a szociális embervédelmi intézkedésekhez. Ezek olyan egészségügyi problémák, amelyeknek megoldását hatósági kényszer útján elérni nem lehet, s azokat az egyénen keresztül az egész társadalom bevonásával lehet csak megoldani. Az itt felmerülő kérdések közül legfontosabbak a népbetegségek elleni küzdelem tennivalói, amely munkának a tengelyét a preventív egészségügyi teendők alkotják. A népbetegségek közül a legpusztítóbbak a tuberkulózis, a csecsemőhalandóság és a venereás betegségek. E téren a legszebb eredményeket a tuberkulózis elleni küzdelem társadalmi szervezetei és az anya- és csecsemő védelem végrehajtásával megbízott Országos Stefánia-Szövetség érték el. (Ügy van! a középen.) Mégis ezekkel az egyesületekkel a költségvetés meglehetős mostohán bánik él. A tuberkulózis elleni küzdelem 64 dispensairből és három erdei iskolából álló hadseregének a dotációját 40.000 pengővel, vagyis kereken 20%-kai szállítja le akkor, amikor a munkastatisztikájuk szerint a náluk jelentkezők száma évrőlévre növekedik. Minden dicséretet megérdemel az az önzetlenség, amellyel a vezetők a 'munkájukat ellátják és főleg preventív intézkedéseikkel igyekeznek ennek a legnagyobb halálozási arányszámot mutató kórnak terjedését é

s pusz-