Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

12 Az országgyűlés képviselőházának 183. jobb erőket helyez majd az illető pozieiókba, mint az eddigi szelekció. Először is azért, mert nem is olyan nagy a bőség, amelyikből egyáltalában szelektálni lehessen, tehát a kör nem nagyon változik, másodszor pedig bizonyos tünetek arra .mutatnak, hogy hiszen a központban is vannak bajok, a belügyminisztériumban is vannak bizonyos mulasztásoknak tekinthető, vagy lassú munkát, esetleg nem tökéletes elintézés nyomait mutató tünetek; csak megemlítem azt, hogy a belügyminisztérium, amely elsősorban lett volna hivatva arra, hogy a törvényt pontosan betartsa, éveken keresztül adós maradt az önkormányzati testületek kárpótlási vagyonáról szóló jelentéssel, ami már évekkel ezelőtt esedékes lett volna és még mindig nem ért meg. (Tomcsányi Vilmos Pál: Beadták a jelentést!) Amikor azt látom, hogy a belügyminisztérium vezetőjének — mert én felteszem a jóindulatot és a jószándékot a belügyminiszter úr részéről — nehézségeket okoz a saját minisztériumában is az egész vonalon, vagy a vonal egy részén pontos, precíz munkát és rendet teremteni, akkor nem látok biztosítékot a tekintetben, hogy a mindenkori belügyminiszternek módjában lesz olyan kiválasztást gyakorolni a vidéken, amely az egész vonalon jelentős eredményeket idéz elő. Általában a a magyar viszonyokat figyelembe véve, nem tartom egészségesnek azt, ha még jobban kiépítjük a függő viszonyt a tisztviselő és a központi hatalom között. Azonkívül nem tudom, hogy ez a hetes-rendszer összefüggésben van-e a vegyes dandár, a katonai, vagy nem tudom milyen beosztással, de azt, hogy ez a hetesrendszer olyan nagy előnyt hozna a közigazgatásra, ismét kétségbe merem vonni. Különösen akkor nem látok bizonyos harmóniát, amikor a belügyminisztérium a múltban a kerületekre vonatkozóan reformot léptetett életbe, amelynek jogos vagy jogtalan volta felől lehetne vitatkozni. Amikor a főkapitány a kerületi kapitányságokat összeolvasztotta és egy országos központi vidéki főkapitányságot szervezett, evvel elérte, hogy azok az ügyek, amelyeket annakidején a helyi ismereteket figyelembe véve, vidéken intéztek el, most a központban intéztetnek. Bátor vagyok elsősorban arra utalni, hogy a.rendőri bíráskodás vidéken intéztetik, másodfokon az alispán útján, most pedig az államrendőrség keretében a központban. (Tomcsányi Vilmos Pál: Nem olyan lényeges.) Nem olvan lényeges, ha egyik oldalon ilveneket csinálnak, a másik oldalon pedig kerületeket vonnak össze, akkor én — és egyébként is ez az álláspontom — feltétlenül csökkentendőnek tartom a költségvetést mindenütt, ahol csak lehet. Megfontolandónak tartom azonban azt, hogy különösen akkor, amikor nem nagy a valószínűség, hogy egyszerre megváltoztathassuk azt a magyar rendszert, hogy a köztisztviselő arra is való, hogy politikai funkciót végezzen, akkor a főispáni állásokat ilyen egykettőre szüntetjük meg. Ha egyáltalában valamely tisztviselőnek politikai működést kell kifejtenie, akkor végeredményben sokkal egészségesebb, ha a főispán intéz el bizonyos vonatkozású dolgokat, mintha erre felhasználjuk azt a tisztviselőt. (Berki Gyula: A főispán fogja elintézni, csakhogy harminc helyett hét lesz!) aki elsősorban mégis más funkcióra hivatott. Az bizonyos, hogy 30 főispánra nincs szükség. De még azt is mondom itt, bár sajnálom ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. a pénzt, hogy inkább' legyen 30 főispán, aki politizál, mint hogy politizáljanak azok a tisztviselők, akik nem alkalmasak és nem valók arra, hogy politizáljanak. (Helyeslés half elől.) Ezt a kérdést egyébként bizonyos kormánybölcseségi megoldással át lehetne hidalni. Hiszen az a főispán nem mindig okoz az államnak annyi költséget, mint ahogy némelyek mondják, mert a főispáni állásokra olyan tisztviselőket lehetne alkalmazni, akik még javakorban vannak, úgyhogy végeredményben ez nem mindig járna költségtöbblettel. Ezenkívül, ha már egyáltalán reformokat csinálunk, a főispáni állásoknál a díjazást nem úgy kellene megállapítani, mint más rendes hivatalnál, hanem tiszteletdíj formájában. Erre is van precedens, hiszen kultúrállamokban, nyugaton azok az egyének, akik körülbelül ilyen állást töltenek be, azt részben mint tiszteletbeli állást töltik be, vagy pedig olyan csekély javadalmazásban részesülnek, hogy az egyáltalán nincs arányban munkájukkal és nem teszi ezt az intézményt hivatalnoki jellegűvé. (Berki Gyula: Akkor nem a képesség, hanemha vagyon döntené el, hogy ki alkalmas a főispáni állásra! Ebből a demokráciából nem kérünk!) Én na^ gyón sokból nem kérek, amiből Berki képviselőtársam kér. (Berki Gyula: Én sem abból, amiből a képviselőtársam! Akkor kvittek vagyunk! — Zaj. — Elnök csenget.) A demokráciát én nem abban látom, hogy minél több ember fejje az államot. (Berki Gyula: Persze hogy nem. Én sem abban látom. — Elnök csenget.) Én a demokráciával nagyon is össze tudom egyeztetni... (Berki Gyula: Nekem ne tartson leckét a demokráciából! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Farkas képviselő úrnak van joga beszélni, ő a szónok. (Halljuk! Halljuk!) Farkas Tibor: Mindenesetre igaz az, hogy a demokrácia és az üzleti tevékenység, az üzleti jellegű közfunkció nem okvetlenül parallel jár együtt. Áll ez a képviselői állásra és áll más állásokra is. Nagyon sok államban demokratikus alapon elintézték a közigazgatást, a törvényhozást kevesebb költséggel, mint olyan demokratikus országokban, ahol a demokráciának első és legfontosabb követelménye mindig az, hogy minél több alapon próbálnak az állampolgárok az államtól ellenszolgáltatást kapni. Ezt nem tartom okvetlenül a demokrácia legfontosabb szükséges kellékének és azért mindenesetre egészségesebbnek tartom azt, ha olyan egyének, akik ezt a funkciót el tudják végezni, elvégzik önzetlenül, ingyen, mintha csak mint fizetett funkcionáriusok szerepelnének. Az idő rövidsége nem engedi meg, hogy a belügyi tárca egész anyagával foglalkozzam. Még csak egy kérdést akarok szóvátenni, azt, hogy a belügyminiszter úr nyilatkozzék, milyen alapon gondolja megoldandónak a gyámhatósági törvény revízióját, illetőleg az árvaszékek államosítását milyen módozatok mellett kontemplálja? Ez megint olyan kérdés, amelynél a legjobb volna, ha minden szenvedély nélkül oldatnék meg, tisztán a köz érdekében, nehogy indokolatlanul felforgassuk az egész intézményt, de mégis úgy, hogy lehetőleg biztosítsuk a bírói védelmet. Azt hiszem, ez ismét olyan kérdés, amely nem valószínű, hogy a közel jövőben megoldásra talál, de jobb volna, előnyösebb volna, a közérdek szempontjából megnyugtatóbb volna, ha ezeknek a nag^ kérdéseknek kontemplált megoldása, kodifikációja