Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.
Ülésnapok - 1931-183
10 Az országgyűlés képviselőházának 183 találni a megoldást ezekben az anyagi, szociális és adminisztratív szempontból elég fontos kérdéseket megoldja, éppen ezért a belügyi tárca költségvetését a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam az autonómiák költségvetésére és általában pénzügyi [helyzetére vonatkozólag nagyon helyes diagnózist állapított meg, ami természetes is, mert aki élt a vidéken, s aki olyan jól ismeri a közigazgatást, mint ő, az nem is állapíthat meg mást, mint hogy ott tényleg nagy bajok vannak és azokon segíteni kell. A segítés módjait azonban nem jelölte meg, inkább csak egy pár palliativ szimptomatikus kezelési módot jelölt meg, amelyekkel a bajokon, azt hiszem, lényegesen segíteni nem lehet. Mielőtt a költségvetést részletesen bírálnám, néhány általános kérdéssel kívánok foglalkozni, amire okot adott részben a miniszterelnök úrnak tegnap tett kijelentése, részben pedig több olyan tünet, amelyeket tapasztaltam s amelyeket összeegyeztetni az elvi kijelentésekkel nem igen tudok. Azt tartom, hogy minden országban mindazoknak, akik a pártpolitikát nem helyezik mindenek felett előtérbe, arra kellene törekedniük, hogy a közigazgatás jó, ifüggetlen és gyors legyen és tényleg azokat a dolgokat intézze el, lehetőleg olcsón, amelyeket a közigazgatásnak el kell intéznie. Éppen ennek a legfőbb elvnek a nevében, azt hiszem, minden komoly gondolkodású embernek tiltakoznia kell az ellen, hogy a közigazgatást bárhol is pártpolitikai célokra vegyék igénybe. Nem tudom, mennyire fedi ez a miniszter úr intencióját, kétségtelen azonban, hogy azt a foglalkozást, azt a tevékenységet, amelyre a magyar közigazgatás nagyrésze igénybe vétetik a Nemzeti Egység Pártjának javára kifejtendő propaganda céljaira, helyeselni nem tudom, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) sőt ez ellen a közéleti tisztesség és komolyság nevében határozottan tiltakoznom kell. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elhibázott dolognak tartom ezt. Nem is hiszem, hogy a komoly közigazgatási felfogással összeegyeztethető lenne, inkább csak a nem mindig komoly gondolkodással és a fiatalos hévvel, amely a szervezés^ körül megnyilvánul, fér ez össze, de mindenképpen helytelen, mert azok, akik egy életet töltöttek el a közigazgatásban és ma hivatva vannak a közigazgatásnak a legfőbb fokon való ellenőrzésére, nem hiszem, hogy azonosíthatnák magukat azzal a felfogással, hogy a jegyző, a főszolgabíró és általában az autonómia tisztviselője vagy az állami tisztviselő, avagy a tanító arra való lenne, hogy bevonják ebbe a nagy egységet előmozdítói hivatalos tevékenységbe. A közigazgatásnak pártatlannak kell lennie. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Kellene!) A közigazgatási tisztviselőknek még a megengedett politikai működést is szordinóval kell kezelniük. Anélkül, hogy én a tisztviselők bármiféle szabadságát kétségbevonnám, — sőt védem — mégis az állam és a közérdek szempontjából szükségesnek tartom, hogy ezek a politikától mentési ttessenek, éppúgy, mint a karhatalmi szervek. Nem akarok rekriminálni, általános jelentése 1933 május 18-án, csütörtökön. ségekre hívom fel a miniszter úr figyelmét, ha szükség lesz, akkor adatokat is hozok; tekintettel arra, hogy ezeknek az adatoknak nagyrésze a 'hírlapokban is megjelent és megjelentek a különböző tervek és válaszok, amelyek a szervezkedést lehetővé akarják tenni, illetőleg megvalósítani, amennyiben szükséges lesz, készséggel hozom ide akármilyen számban ezeket az adatokat. Nem hiszem azonban, hogy a parlamentnek első és fő foglalkozása az legyen, hogy ezeket a kisebb dolgokat állandóan napirenden tartva, itt a Ház előtt mindig pertraktáljuk. Szeretném, ha a miniszter úr a maga hatáskörében megszüntetné ezt az abúzust, — enyhe szót akarok használni — mert ha e tekintetben javulást nem látunk, ha ezek a dolgok így fejlődnek tovább, akkor kérdés az, hogy a komoly és nagyon sokszor magasztos célokat szolgálni akaró kifejezésekkel egyáltalában érdemes-e foglalkozni, mert akkor meg kellene állapítani azt, hogy ebben az országban felelős körök részéről bizonyos kétszínű játék folyik. Ezzel kapcsolatban csak néhány szóval akarok reflektálni a miniszterelnök úrnak egyik tegnap elhangzott kijelentésére, amelyet az ő «igen t. közjogi ellenfeleihez» intézett a királykérdéssel kapcsolatban, arra a kijelentésére, hogy amennyiben a iegitimisták országosan szervezkednének, a kormánnyal szemközt találják magukat. Azt 'hiszem, hogy feltétlenül tisztázni kell a helyzetet és tisztázni kell azt, hogy ez mit jelent? Hiszen a kormánynak ellenfelei, világnézeti ellenfelei a szociáldemokraták is. A szociáldemokratapárt szervezkedésének szabadsága sem éri el azt a fokot, (Farkas István: Amely mindenkinek kijár!) amelyet 'más államokban tapasztalhatunk. (Buchinger Manó: Ellenkezőleg! r A szociáldemokratapárt a legüldözöttebb pártja az országnak! — Elnök csenget.) Még vele szemben sem helyezkedett a kormány annyira merev álláspontra, {Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Farkas István: Velünk szemben csak csinálja!) mint amilyen merev 1 álláspontra helyezkedett azokkal szemben, akik a kormány jelenlegi közjogi felfogásától eltérő közjogi felfogást vallanak magukénak. Ez ellen egyelőre erről a helyről vagyok bátor tiltakozni, mert 'ha törvényeinkben keresem erre nézve az alapot, az összes magyar törvénykönyvekben erre vonatkozóan jogi alapot találni nem tudok. A belügyi tárcánál teszem szóvá ezt a kérdést, habár nem osztozom a miniszterelnök úrnak abban a felfogásában, hogy ez a kérdés nem tartozik a külpolitika keretébe, mert azt hiszem, hogy ha egyáltalában szükséges és célszerű volna ezzel a kérdéssel foglalkozni, éppen külpolitikai vonatkozások és következmények teszik ezt a kérdést véleményünk szerint aktuálissá, mert aki ezzel a kérdéssel foglalkozik és nemcsák érzelmi alapon kezeli ezt a kérdést, hanem más gyakorlati célok megvalósítása érdekében, az előtt kétségtelen, hogy nem dekoratív intézményt akarunk létesíteni. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Habár a magyar népnek a dekoratív intézmények iránt bizonyos előszeretete a múltban megnyilvánult, azt hiszem, hogy a szomorú gazdasági viszonyok és a tapasztalatok a magyar népet is a dekoratív intézmények bizonyos fokú leépítésére ifogják kényszeríteni. Mindenesetre kívánatos volna, ha e tekintetben elhangzanék olyan kijelentés, amely rámutatna arra, hogy ezek a dodonai miniszter-