Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

80 Az országgyűlés képviselőházának 1 a termelésnek feltételűül szüksége van. (Peyer Károly: Az igazgatósági tagok tantiémjei háromszor annyit tesznek ki, mint ezek ;a terhek!) T. Ház! Visszatérvén magához a költségvetéshez, véleményem szerint a likvidálásnak itt az lett volna a feladata, hogy a költségvetést leszállítsa, arra az okvetlenül szükséges mértékre, amelyet a magyar állam elbír. Maga a pénzügyminiszter úr is bevallja nyilatkozatában, jóindulatú, jószándékú törekvései ellenére, hogy további takarékosságra van szükség és további lépések lesznek még szükségesek. Itt elsősorban azt a kifogást emelem, hogy nem tértünk vissza a részletezett költségvetés szisztémájára. • Lassanként mindjobban Összevontuk a költségvetés struktúráját, holott meggyőződésem szerint éppen ezekben a nehéz tőkben lett volna szüksége a pénzügyminiszter úrnak arra, hogy egy teljesen részletezett költségvetés betekintésével és tárgyalásával segítségére jöhessünk takarékossági törekvéseinek. Hiszen az alapok kezelése ma is külön folyik s őszintén megvallva, lehetetlen áttekinteni. (Gróf Esterházy Mórié: TTgy van!) Tessék csak a testnevelési-alapot, a bolettaalapot és a többi alapokat tekinteni. Itt általános^ számokat kapunk, de & lelkiismeretes elbírálás sem a zárszámadásnál, sem a költségvetésnél nem lehetséges. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ami már most a számszerű csökkentést illeti, ebben a tekintetben a pénzügyminiszter úr kétségkívül produkált negyven egynéhány milliós csökkentést, azonban ennek értéke véleményem szerint meglehetősen problematikus. Problematikus azért, mert hiszen ilyen csökkentési műveleteket láttunk a múltban is, de, sajnos, a zárszámadásoknál mindig kikerült, hogy a hiteltúllépések és az előirányzat nélküli kiadások lényegesen felülmúlták a. tervezett csökkentéseket. (Bródy Ernő: Ügy van!) Ennek a számszerű csökkentésnek értéke csak úgy volna, ha alá lenne támasztva funkcióknak, szervezeti átalakításoknak, intézmények megszűntetésének tényével. Legyünk tisztában azzal, hogy a mi költségvetésünk rendbehozatala csakis a szervezeti átalakítások segítségével lehetséges. De addig is meg kell tennünk mindent, hogy legalább ezeket a számszerű csökkentéseket végrehajtsuk az egész vonalon. Ha azt látom, hogy a mostani költségvetésben rendelkezési' alapok felemeltetnek, új állások szerveztetnek, a nyugdíjak emelkednek és ugyanakkor az aktív tisztviselők száma is emelkedik, a főispánok számát nem csökkentjük, az Állami Gépgyárhoz nem merünk hozzányúlni, — kimutatunk ott is lényeges csökkentést a jövőre nézve, de őszintén megvallva nem. tudom elképzelni, hogy az hogy fog bekövetkezni, mert erre nézve közelebbi indokolást nem kapunk — akkor azt kell mondanom, hogy a likvidálás szelleme és megérzése nem uralkodott a költségvetésnek összeállításánál. Itt van a nyugdíjak kérdése. Az egész nyugdíjproblémát elintézzük azzal, hogy a trianoni nyugdíjteher nyomja az országot. Elsősorban is a trianoni nyugdíjteher tekintetében óvatosaknak kell lennünk, mert a trianoni ' nyugdíj terhet elvállaltuk. Elvállaltuk a hágai és párizsi tárgyalások során. (Friedrich István: A hágai győzelem! —örff

y Imre: Reánk kényszerítették!) Sajnos, elvál74. ülése 1933 május 4-én, csütörtökön. laltuk a nélkül, hogy az akkor úgynevezett gentleman agreement-tel beígért ellenértéket, a kölcsönt és az optánsok ügyének végleges rendezését megkaptuk volna. (Simon András: Felszabadultunk a kötöttség alól! — Friedrich István: A román megszállásért járó kártérítésről is lemondtunk! Ingyen! Nem kaptunk ellenértéket! — Zaj. — Elnök csenget.) Egy pillanatig sem csökkentem ennek a súlyát és igazságtalanságát, de óvatosnak kell lennünk, mert ha megnézzük az állami költségvetéseket 1920-ig visszamenően, akkor azt látjuk, hogy nem vontuk le ennek az emelkedő nyugdíjtehernek a konzekvenciáját, sőt az 1924-es szanálás végrehajtása után is, a nagy nyugdíjazások és végelbánások után is az aktív személyzet számát ismét szaporítottuk. Azt mondja a t. pénzügyminiszter úr, hogy a nyugdíjak terén rendezés történik, az állami pénztárakból a többszörös fizetést élvező tisztviselőkkel szemben. Ezt nagy mértékben helyeslem, de ismét nem tudom megtagadni magamtól azt az elégtételt, hogy ne emlékeztessek arra, hogy két-három évvel ezelőtt Bethlen István miniszterelnök úrral szemben követeltem már ennek a lépésnek megtételét. 1931 augusztusa után a 33-as bizottságban képviselőtársaimmal együtt követeltük ugyanezt és mindig visszautasításra találtunk. így lassanként beteljesedni látjuk a mi programmunkat. Sajnos, mindig hosszabb idő múlva, amikor annak hatása már nem érvényesülhet. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Szemben állok a pénzügyminiszter úrnak azzal a megállapításával is, hogy ennél a kérdésnél tovább menni a pénzügyminiszter úr nem tud. Ebben a tekintetben nekem az az álláspontom, hogy a nyugdíj nem magánjogi igény. En nem haboznám egy pillanatig sem olyan rendelkezést kiadni, amellyel^ azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek adófizetéséből megállapíthatóan egyéb forrásokból származó jövedelmei igen magasan megállapított életstandardot biztosítanak, beszüntetném a nyugdíját. (Élénk helyeslés és taps a báloldalon.) Nem ma követelem ezt. Ezt proponáltam a 33-as bizottságban is és akkor Bethlen István miniszterelnök úr mondotta, hogy ez bizonyos kommunista, bolseviki ízű javaslat. En nem annak minősítem, sőt megmondom, hogy az államháztartás szempontján kívül még egy más szempont is vezet. Mi látjuk az életben azt, hogy állami nyugdíjas tisztviselők igen jól dotált állásokban vannak. Látjuk, hogy mások a szabad pályáu működnek és egy indokolatlan előnnyel versenyeznek a mai nehéz gazdasági viszonyok között azokkal az ügyvédekkel, orvosokkal, mérnökökkel, kereskedőkkel, iparosokkal, akiknek adójából biztosítják számukra a biztos nyugdíjat. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Mielőtt tehát a kormány hozzányúl a nyugdíjak generális csökkentéséhez, — ennek veszedelmét látom a Taylor-féle jelentésíben és az azóta elhangzott miniszteri nyilatkozatokban — legjobb meggyőződésem szerint, ezen a téren kell a kormánynak határozottan rendet teremteni. (Helyeslés a baloldalon.) Nem oszthatom azonban a pénzügyminiszter úrnak azt a felfogását sem, amellyel talán erre a kívánságra és egyéb kívánságokra azzal válaszol, hogy azok nem jelentenének lényegbeli nagy megtakarítást az államháztartásnak. Olvastam a miniszter úr beszédét, amelyben megállapította, hogy a Collegium Hungaricumok az államnak 120.000 pengőjébe kerülnek. Azt hiszem, t. miniszter