Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

Az országgyűlés képviselőházának 17

h iiye. (Fábián Béla: Szegény világ!) Magyarországnak szép és érdemleges szerepe lehet ezen a világgazdasági konferencián, és azt hiszem, itt van az idő arra, hogy mi kezdeményezésektől se riadjunk vissza a nemzetközi gazdaságpolitika terén. (Helyeslés jobbfelőL) és abból a passzivitásból, amelyben^ ezen a téren voltunk, egy lépést tegyünk előre. Három olyan kérdést látok, — és itt legyen szabad a t. pénzügyminiszter úrhoz fordulnom — amelyekben Magyarországnak aktív szerepet szánnék a világgazdasági konferencián. Elsősorban követelnie kella búzakérdésnek nemzetközi egyezmény útján való valamelyes elintézését, másodszor oly kereskedelempolitika inaugurálását, amely lehetővé teszi az agrár exportállamok számára terményeiknek akceptábilis árszínvonalon való elhelyezését. Nem akarok itt nyiltabban arról az ellentétről beszélni, amely végre is fennáll és fenn fog állani az európai és amerikai mezőgazdasági termelés közt, amely utóbbinak termelési költségei a gépi termelés kihasználásával ma egy métermázsa búzára átszámítva % dollárt tesznek ki. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) A harmadik kérdés pedig, hogy sürgetnie kell, különösen a háborút követő időszak adósságai tekintetében egy olyan egyezmény létesítését, mely honorálja a viszonyok eltolódását és amely akceptálja azt az elvet, hogy az egészen más viszonyok között felvett hitelek eredeti feltételeik emellett ma már többé nem teljesíthetők. (Ügy van! Ügy van!) Azt hiszem, hogy ha Magyarország ezekkel a kérdésekkel lép a világ közvéleménye elé, ezzel közvetve a revízió gondolatát is hatalmasan előre fogja vinni. T. Képviselőház! A nagy kérdések megoldásának jelenleg nemcsak tárgyi, hanem lélektani feltételei is vannak. A lelkek válsága nélkül és a bizalom .megdőlte nélkül az, aimi 1931-ben (bekövetkezett a világnak ezen a részén, sohasem következett volna be, mert hiszen az ijedtségből fakadt foankzárlatok, a hitelvisszavonások idézték azután elő azokat a következményeket, amelyeknek láncolata szükségképpen vezetett a mai helyzethez. Nagyon sok problémát könnyebb meggyógyítani^ iha a pesszimizmusban megnyilvánuló lelki válságot meg tudjuk gyógyítani. Nem lehet nézetem szerint olyan ellensége a Gömlbös-kormánynak, aki legalább azt ne ismerné el, hogy Magyarországot, amelyet a lelki tespedtség mélypontján vett át, fel tudta rázni ebiből a tespedtségből és elindította azon az úton, ;aimely az egészséges és- optimisztikus életakarás útja. (Ügy van! jobbfelőL) Sohasem volt ez fontosaíbb, mint most, mert — ebben akceptálom azt, amit Eckhardt Tibor mélyen t. barátom mondott — külföldi segítségre itt azután nem számíthatunk. Gazdasági tekintetben önmagunkban, saját természeti erőnkben kell megtalálnunk azokat a forrásokat, amelyek a tespedtségnek ebből a marazmusából kivezethetnek. (Ügy van! jobbfelőL — Propper Sándor: Hol vannak a külpolitikai sikerek!) Végül legyen szabad befejeznem beszédemet a nagy Leonardo da Vinci-nek mondásával. «Salvus est, qui se ipsuim salvat.» Ez magyarul annyit jelent, hogy ímeg van mentve, aki saját magát meg tudja menteni. Erős embernek, vitalitással bíró országnak, — és Magyarországot ennek tartom — ezt jelszóul ajánlani merem. A költségvetést elfogadom. (Elénk helyesülése 1933 -május 4-én, csütörtökön. 77 lés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik! Esztergályos János jegyző: Rassay Károly! (Zaj jobbfelőL — Propper Sándor: Gyerünk, gyerünk! Gyorsan azzal az ünnepléssel! Gratulációk még elfogadtatnak!) Rassay Károly: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam meg fogja engedni, hogy beszédére beszédem során válaszoljak. (Halljuk! Halljuk!) Annál is inkább megtehetem ezt, mert konstatálnom kell, hogy azokkal a megállapításokkal, amelyeket a t. képviselő úr előadott, nagyrésziben egyetértek. Meg fogja engedni nekem a (képviselő úr, hogy tmint ő, én is védekezzek a plágium vádja ellen és az egyes tételeknél rámutassak arra, hogy bármennyire értékelem is, hogy a képviselő úr ezt az álláspontot ma elfoglalja, nem változtat ez azon a körülményen, Shogy mind jómagam, mind ellenzéki képviselőtársaim évekkel megelőzően a felmerült konkrét kérdésekben a t. túloldal ellenzésével szemben hasonló álláspontot foglaltunk el. (Sándor Pál: Még hazaárulásnak is minősítették egyesek! Simon András: Erre nem mondotta senki, hogy hazaárulás! — Sándor Pál: De bizony mondták! — Egy hang jobbfelől: Álmodta Sándor Pál!) Igyekezni fogok azokból a szempontokból kiindulni, amely szempontokból bíráltam a jelenlegi miniszterelnök úr bemutatkozó beszédét. Amikor hét nőnappal ezelőtt Gömbös Gyula miniszterelnök úr elmondotta itt programmját és az a felett megindult vitában felszólaltam, a magam és politikai barátaim álláspontját a következőkben körvonalaztam. Biztosítottam a miniszterelnök urat, hogy támogatni fogjuk mindaddig, amíg kormányzati politikájával nem fog az irrealitások útjára tévedni; aggodalmamat fejeztem ki az iránt, hogy a miniszterelnök úr pro grammja túlságosan nagyvonalú és mellőzi a részletkérdéseket; végül arra kértem a miniszterelnök urat, hogy bármilyen . nagy is az önmagában való bizodalma, a saját elhivatottságában való hite, ne mulassza el a nemzeti összefogás előfeltételeit kimunkálni és megteremteni, amely gondolatot az ő hivatali elődje^ helyesen állította be a magyar közéleti problémák központjába. Azt hiszem, a miniszterelnök úr nem vethet szemünkre türelmetlenséget; viszont úgy érzem, teljesen lojális, 'ha a miniszterelnök úr félévi kormányzatát és a jelen költségvetéshez fűződő megnyilatkozásokban ^lefektetett jövő munkaprogrammot ugyanebből a szemszögből, ugyanezekből a szempontokból vizsgálom. A kötelező lojalitás és tárgyilagosság késztet arra, hogy teljes elismerésemet fejezzem ki a t. miniszterelnök úr iránt azért, hogy külföldi események és belső nyomás ellenére, sőt saját múltjának nyomása ellenére is táyoltartotta kormányzatát az irreális utakra való kalandozásoktól. Bizonyára szerepet játszott ebben a magatartásában azoknak az eseményeknek sorozata, amelyek külföldön lejátszódtak és az azok nyomában keletkezett közhangulat. A miniszterelnök úrnak érdeme éppen az,^ hogy ezeket az eseményeket megérezte, megértette és tanulságaikat a magyar politikában, saját politikájában alkalmazta. Az a békés külpolitikai nyilatkozat, amelyet a miniszterelnök úr tett, annak őszinte hangja, következetes magatartása a németországi eseményekkel szemben való passzivitása, legjobb meggyőződésem szerint alkalmas volt arra, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) hogy azt a kedvezőtlen, ideges hangú-