Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-173
58 Az országgyűlés képviselőházának Az említett községi és állami munkálatok végrehajtása a^ fővárosban észlelhető nagyfokú munkanélküliség csökkentését jelentős mértékben elő fogja segíteni. Tiszelettel kérek a kereskedelemügyi miniszter úr nevében is adott válaszom szíves tudomásulvételét. Budapest, 1933. évi március hó 29-én, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a választ tudomásul venni, igen vagy nem 1 ? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik a belügyminiszter úr írásbeli válasza Kabók Lajos képviselő úrnak folyó évi március hó 22-én elmondott interpellációjára. Kérem a jegyző urat, hogy a választ felolvasni szíveskedjék. Petrovics György jegyző (olvassa): «Tisztelt Képviselőház! Kabók Lajos országgyűlési képviselő úr az országgyűlés Képviselőházának 1933. évi március hó 22-én tartott ülésében a lakbérfizetési kötelezettségük nem teljesítése miatti kilakoltatások ügyében interpellációt terjesztett elő. Ezen interpellációra végleges válaszom a következő : Való az, hogy a lakásügyi végrehajtási miniszteri biztos a tél vége felé kifo : gyott a szükséglakásokból s igen nehéz helyzet állott elő a bírói ítéleteken alapuló kilakoltatások folytán hajléktalanná vált bérnemfizetők hatósági elhelyezése tekintetében. Az állaimi szükséglakótelepek telítve voltak, lakás alig ürült s a télre való tekintettel a miniszteri biztos nem él hetet a 4780/1932. M. E. számú rendeletben biztosított azzal a jogával, hogy a Szükséglakás céljára rendelkezésére bocsátott cirka 3000 állami kislakásból kihelyezze azokat. akik kereseti viszonyaiknál fogva máshol is bérelhettek volna imiagunknak lakást, hogy ezek helyére végrehajtást szenvedett hajléktalanokat helyezhessen be Ez a helyzet április hó 1-ével megjavult, amennyiben a főváros — mely előző tárgyalások alapján 500 szükséglakás kibérlését vállalta — a február hóban rendelkezésre bocsátott 100 lakáson kívül újabb 150 kislakást bérelt, s bocsátotta miniszteri biztos rendelkezésére. Ezenfelül most már megindítható volt az állami szükséglakások lakóinak felülvizsgálata is abból a szempontból, hogy kiktől vonható, el a közsegélyként élvezett szükséglakás anélkül, hogy exisztenciális érdekeket sértene, Ez az eljárás is eredményezni fog előreláthatólag párszáz szükséglakást, s a fővárosi akcióval együtt\ egyelőre biztosítani fogja a végrehajtások sima és emberséges lebonyolítását, annak dacára is, hogy a gazdasági helyzet természetes következményeképpen egyre több a bérnemfizetés miatt történt felmondást érvényesítő bírói ítélet, illetve az Önerejéből elhelyezkedni nem tudó végrehajtást szenvedő 1 . Ami az interpellációnak azt a részét illeti, hogy az állaim — mint háztulajdonos — az Üllői-úti Mária Valéria-telepről több száz családot akar bérnemfizetés miatt kihelyeztetni, erre vonatkozólag a helyzet a következő: A Mária Valéria-telepen körülbelül 6000 lélek lakik 1255 lakásban, mely lakások közül 531 fabarakban van. Ezek szükséglakásoknak vannak minősítve, s a végrehajtási miniszteri biztos rendelkezésére állanak. 724 jobbminőségű kőépületi kislakást — melyek a telep más részein vannak — bérfizetéses kislaká173. ülése 1933 május 3-án, szerdán. soknak kellett fenntartani, hogy a telep fenntartási (kezelési, közüzemi és tatarozási) költségeinek egy része megtérüljön. r Természetes tehát, hogy ezeknek a nem szükséglakásoknak használt kislakásoknak a bérét azoktól a bérlőktől akik azt megfizetni képesek s olyan mértékben, amint az illetők kereseti viszonyai megengedik, biztosítani kell. Ennek a bér behajtásnak egyik — s csak a végső szükségben igénybevett — eszköze a felmondás. Csupán azokkal^ szemben kerül azonban sor, erre a kényszerítő eszközre, akik a legminimálisabb részletfizetéseket sem tartják be, noha van annyi keresetük, hogy azt meg tudnák fizetni. Ilyen felmondás van kb. 270. A felmondás azonban nem jelent még kilakoltatást. Azok, akik a felmondás után szakítanak azzal a nagyon is általánossá vált mentalitással, (hogy az állam köteles ingyenes lakást adni a kisembereknek még akkor is, ha a bért, vagy annak egyrészt meg tudja fizetni s a bérfizetést kereseti viszonyaik arányában megkezdik. — kihelyezésre nem kerülnek. Ügyszintén nem kerülnek kihelyezésre azok sem, akik bért azért nem tudnak egyáltalán fizetni, mert időközben keresetnélküliekké váltak. Viszont azokat, akik a telepek fegyelme, rendje és a bérfizetés ellen izgatnak, közérdekből ki kell helyezni. Ilyen eset azonban előreláthatólag alig egynéhány lesz. Megjegyzendő, hogy évek óta nem történt bérhátralék miatt a telepről kilakoltatás. Ami végül azt a kívánságot illeti, hogy az állami bérfizető kislakások — így különösen a Mária Valéria-telep kőépületei is — szükséglakásokká minősíttessenek, errevonatkozólag a válasz az, hogy az állam mai helyzetében nem 'mondhat le a kőépületek bérjövedelmeiről, mert — amint a Mária Valériatelepnél fenntebb már rámutattam — a 16 állami kis- és szükséglakótelep fenntartási költségét ezek nélkül biztosítani nem tudja. Errevaló tekintettel e azért is, mert a szükséglakásokról való gondoskodás elsősorban fővárosi feladat, nem vállalhatja azt teljes egészében az állam, amely 3000 kislakásának szükséglakásokká minősítésével már is hatékonyan a főváros segítségére sietett s nagyban megkönnyítette ebbeli szociális kötelezettségének teljesítését. Kérem válaszom tudomásulvételét. Budapest, 1933 ápr. 11-én, Keresztes-Fischer Ferenc s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat megilleti a viszonválasz joga. Kabók Lajos: T. Képviselőház! Sajnálom, én sem vagyok abban a helyzetben, hogy a belügyminiszter úrnak imént felolvasott válaszát tudomásul vehessem, és pedig a válaszban található okok alapján. A válaszból kitűnt, a miniszter úr elismeri, hogy a kilakoltatcttakat szükséglakásban elhelyezni nem lehetett, vagy legalább is nehézségbe ütközött, mert a lakásügyi miniszteri biztos úrnak nem állott elegendő szükséglakás rendelkezésére. (Büchler József: Miért nem épít az állam szükséglakásokat?) Nem változtat ezen a megállapításon a válaszban található ama rész sem, amely szerint megállapítja a miniszter úr, hogy ez a helyzet április óta javult, mert 150 újabb lakás állott rendelkezésére ilyen szükséglakások céljaira a miniszteri biztos úrnak, hiszen ez olyan csekély mérték-