Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-180

Az országgyűlés képviselőházának 18 Ö, fürsorge-Gesetz-ben, amely kiépítette és kifejlesztette a testi fogyatékosak támloigatását és védelmét. . Magyarországon Kolozsvárott volt az orthopédiának tanszéke, 1917/18-ban létesítettek ilyen tanszéket, azonban a professzor halála után a Szegedre áttett egyetem ezt a tanszéket már nem töltötte be, úgyhogy ebben a tekintetben intézkedésre lenne szükség. Az a kérelmem a kultuszkormányhoz, hogy éppen ezeknek a kérdéseknek előbbvitele szempontjából létesítsen egy orthopédiai tanszéket minden egyes egyetemen, hogy azután az orthopédia professzorai nevelhessenek orthopéd orvosokat az országnak, akik képesek lesznek a testi fogyatékosak ügyét előbbre vinni és gyógyítani. Ilyen előzmények után bátor vagyok feltenni azt a kérdést, hogy amikor azt látjuk, hogy milyen rettenetes népbetegségekkel, a betegségeknek, a nyavalyáknak milyen pusztító hadával állunk szemben, vájjon a falu egészségügyi ellátása milyen helyzetben van 1 Sajnos, meg kell állapítanom, hogy a falu egészségügyi szempontból teljesen magára van hagyatva, el van hanyagolva, egészségügyi gondozása tekintetében semmi sem történt. Senki sem vizsgálja a betegeket, a beteg nem tudja magát orvosoltatni, mert hiányzik a fizetőképessége, fertőzik egymást a betegek, munkaképességükben korlátozva vannak, a beteg ember dolgozni nem tud, kórházba menni nem mer, mert félti azt a kis vagyonkáját, amelyik rendelkezésére áll, de különben sem tud kórházi ápolásáról gondoskodni, mert kórházak a közelben nincsenek és ha vannak is, olyan csekély befogadási képességűek, vagy pedig olyan csekély anyagi támogatásban részesülnek, hogy a betegek gondozását távolról sem képesek ellátni. Bátor vagyok pl. vármegyém kórházának adatait röviden ismertetni és levonni ebből azt a mostoha elbánást, amelyben nemcsak ez a közkórház, de általában a többi közkórház is részesül. Nevezetesen a szolnoki közkórház, amely háromszáz ággyal rendelkezik és boldogabb időben még 320 beteg befogadására is alkalmas volt, a 20-as évek közepén még havonként 25.000 pengő hozzájárulásban részesült, ez azonban évről-évre csökkent, 1929-ben már csak 20.000 peDgő havi hozzájárulást élvezett. Ez az összeg ebben az évben tízezer pengőre csökkent, úgyhogy a 300 ágyból mindössze 120-at tudnak állandóan szegény beteggel betölteni, mert fizető beteg nincs, a beteg inkább meghal és elpusztul, semhogy fizessen, (Györki Imre : így van ez minden kórházban !) úgyhogy a 300 ágy ott áll kihasználatlanul, a betegeket nem veszik fel azért, mert fizetni nem képesek, ellátmányuk pedig nem ad több betegre fedezetet, a város és a vármegye közönsége pedig hozzájárulni nem tud, ennek folytán előáll az az eset, hogy a beteg, aki felvételért folyamodik, eluttasíttatván, ott az útszélen végzi be szomorú életét. (Igás ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezzel kapcsolatban bátor vagyok egy pár adatot felhozni, ami a betegápolási költségeket illeti és amely állapotok feltétlenül szorgalmazzák és szükségessé teszik azt, hogy ezek az ellátmányösszegek felemeltessenek, mert főként a falusi lakosság kénytelen lesz minden orvosi segítség es gondozás nélkül bevárni azt, míg elpusztul. (Györki Imre : Ezért kellene megcsinálni a mezőgazdasági alkalmazottak kötelező biztosítását !— Simon András: Meglesz ! — Malasits Géza : 20 éve igérik ! — Györki Imre : 25 éve ! — Peyer Károly : Házhatározat van rá ! — Györki Imre : Amíg ők itt lesznek, addig nem lesz ! — Jánossy Gábor : Nincs rá pénz ! Önök sem tudnák megcsinálni ! — Zaj !) Kérném szépen, szivesülése 1933 május 15-én, hét főni 441 kedjenek türelemmel lenni, mert a rendelkezésre álló idő nagyon rövid. Elnök : Csendet kérek. Erődi-Harrach Tihamér : Egy pár konkrét esetet vagyok bátor felsorolni, vezetékneveket nem említek. P. Mihály gyermekét Budapesten az egyik kórházban tüdőiuberkulózis miatt kezelték és felmerült 86'80 pengő költség, amelynek átvételét kérte. Az apa többgyermekes^ családapa, összes vagyona egy 43 négyszögölön épült közös ház, a feleségének van 300 négyszögöl földje. A székesfőváros nem vette át ezt az ápolási költséget azzal az indokolással, hogy ingatlana van, tehát a költségek át nem vállalhatók. {Zaj ti Nem tudom, hogy az a tisztviselő, aki ilyen ügyben intézkedett, vájjon tudja-e azt, hogy falun egy 43 négyszögöles területen épült közös ház (Peyer Károly : A miniszter annakidején Ígéretet tett, hogy ilyen esetben nem követelik az ellátmányt Î) és egy 300 négyszögöl terület mit jelent anyagiakban, hogy vájjon az ápolási költség kitelik-e ? Egy másik polgárnak fiát szegénységi bizonyítvány alapján az egyik budapesti közkórház felvette, ahol a bőrgyógyász osztályon 108 napig ápolták szifiliszes fertőzéssel. A gyógyköltség 542 02 pengőt tett ki. A folyamodó földmunkásnak 8 gyermeke eltartásáról kell gondoskodnia, a meglevő másfél hold ingatlan semmi hasznot nem hajt, az ingatlant 950 pengő egyéb adósság terheli ; a székesfőváros nem vállalta, bekebelezték erre az ingatlanra az ápolási költséget, mondván, hogy i ingatlanfedezet van az ápolási költségre. (Létay Ernő: Hallatlan dolog ! Ezen segíteni kell !) Egy másik lakosnak leányát ápolták az egyik közkórházban. 19220 pengő gyógydíjat vetettek ki. Az apának 800 pengő értékű szántója van, az ápoltnak pedig két hold földje és egy lakóház egynegyed része. A leány állandó orvosi kezelésre szorult volna, arra azonban kilátás nincs, hogy visszanyerje munkaképességét, mert gyógykezeltetéséről gondoskodni nem tud. Amikor kimutatták ezt az ápolási költséget, az apa beszüntette a további kórházi kezelést, a székesfőváros pedig elutasította kérelmét azzal, hogy ingatlanfedezete vao. (Peyer Károly: Pestmegye^ miért nem építi meg a kórházát % — Jánossy Gábor : Mert nincs rá pénz !) Az ilyen esetek tömegét sorolhatnám fel egymásután, hol tüdőbeteg, hol vérbajos az illető, hol súlyos operációknak vetette magát alá, hogy munkaképességét visszaszerezze, azonban ma már úgy van, hogy az a lakosság, amely megpróbálta magát a Jközkórházakban gyógyíttatni, visszariad attól, mert látja a példákat, hogy az a félhold, az az egy hold szántó, az a kis viskó rámegy arra, ha feleségét, vagy gyermekét gyógykezelteti. Összefoglalva a teendőket, (Halljuk! Halljuk!) azt látom, hogy a falu egészségügyének biztosítása céljából szükséges legelsősorban az anyaés csecsemővédő intézmény teljes kiépítése, az óvodák átszervezése egészségügyi intézménnyé, (Helyeslés középen.) az egészségügyi védőnői intézmény kiépítése, az elemi iskolába kerülő gyermekek egészségügyi sorozása, a 12—16 éves leánygyermekek szervezetének vizsgálása a falu egészségügyének védelme érdekében, á népbetegségek elleni védekezés érdekében az ingyenes gyógykezelés, mert mindaddig nem beszélhetünk tuberkulózis és szifilisz elleni küzdelemről, amíg a szegény embernek magának kell gyógykezeléséről gondoskodnia. (Ugy van ! a jobboldalon.) Szükséges továbbá : a falusi lakosság kórházi kezelésének lehetővé tétele az ápolási költségek eredeti tételének visszaállításával ; a tüdőbetegcentrumokban gondozóintézetek létesítése ; va-