Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-180

Az országgyűlés képviselőházának 180. háztartást ezzel helyre lehet állítani, de semmiesetre sem jó arra, hogy a megromlott gazdasági élet egyensúlya tényleg helyreálljon és a 'munkátlanok óriási tömegét munkaalkalomhoz lehessen juttatni. Mindezek ellenére a pénzügyi bizottság jelentése az 1933/34. évi költségvetési mérlegben 1.173,285.000 pengő kiadást és 1.097,085.000 pengő bevételt mutat, a hiány tehát 76,200.000 pengő. Ezt a mérleget nem javítja a jelen tésj nek az a része sem, amely szerint a 76 millió pengős hiányból a közigazgatásnál csak .12,100.000 pengő és az állami üzemeknél 64,100.000 pengő hiányt tüntet fel, mert ez külön-külön és együttvéve is arról a helytelen gazdálkodásról tanúskodik, amely több, mint egy évtized óta folyik, s amely nem egyéb, mint továbbfolytatása a katasztrófa-politikának. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A kormánynak ez a magatartása arra kényszerít, hogy ismételten szóljak arról a kérdésről, amely a legégetőbb és amely a legkomolyabb közgazdasági katasztrófával fenyeget. A munkanélküliség sokszor és sokak által felvetett problémáját tárom a Ház elé annak ellenére, hogy a költségvetés vitája alatt már többen szólottak erről a kérdésről. A munkanélküliség méretei különböző számokban bontakoztak ki az elhangzott beszédekből, s éppen ezért a lehető legsúlyosabban hibáztatható az a tény, hogy erről az igen fontos közgazdasági jelenségről^ hivatalos, számszerű adatok még mindig hiányzanak. A budapesti adatokról némi tájékoztatót nyújt a polgármester úr április havi jelentése, amely szerint április hó 1-én a fővárosban 59.352 közsegélyre szoruló család volt 154.115 lélekkel. Ezek a számok a december 15-i adatokkal szemben körülbelül 12—14%-os javulást mutatnak, de ez mégsem jelenti az Ínség tényleges enyhülését, hanem csak azt mutatja, hogy az elöljáróságok a rászorultság elbírálásánál a lehető legszigorúbb mértéket alkalmazták. (Ügy van! Ügy van! a szélsobaloldalon.) A polgármesteri jelentés szerint a budapesti munkaképes munkanélküliek száma április hó 1-én 89.178 volt. Szörnyű szám ez, és én e mellett a szám mellett az ipari munkanélküliség illusztrálására megemlítem Magyarország legnagyobb iparának, a vas- és gépiparnak a munkanélküliségre való egy számadatát. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének adataiból az tűnik ki, hogy az egyesület kötelékébe tartozó üzemekben 1922-ben 48.443 munkás volt alkalmazva, s ez a szám 1932-ben 23.720-ra apadt le, ami azt jelenti, hogy az elmúlt tíz esztendő alatt az ennek az egyesületnek kötelékébe tartozó üzemekben a munkáslétszám 24.723 fővel, vagyis kereken 50%-kai csökkent le. (Farkas István: Szörnyűség!) Pedig ezek a számok korántsem foglalják magukban az egész vasipar adatait, mert ezekből hiányoznak _ a nehéz vasipar, a középipar, a kis- és kézműipar adatai, amelyekkel együtt a vas- és gépiparból kiszorultak száma körülbelül 40—50.000-re tehető. Budapesten és a vidéken egy egész sereg gyártelepnek teljes eltűnése s a rövidített munkaidővel vagy nagyon erősen csökkentett munkáslétszámmal dolgozó üzemek tanúskodnak Magyarország legnagyobb iparának és munkásainak pusztulásáról. Megvizsgálhatjuk a töhbi iparágakat is sorban és akár az építőKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XV. ülése 1933 május 15-én, hétfőn. 41 i iparnak egészen kétségbeejtő helyzetét, akár a faipar, az üvegipar, a sokszorosító- a bőripar, a bánya-, az élelmezési-, a ruházati- és a többi iparágak szörnyű leromlását vesszük szemügyre, mindenütt olyan szomorú és kétségbeejtő kép tárul a szemlélő elé, hogy az valósággal katasztrofális. Az ipari és kereskedelmi magántisztviselők, a kereskedelmi alkalmazottak, általában a fizikai és szellemi proletariátus a legelviselíhetetlenebh állapotban van. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ebben a vigasztalan helyzetben igen csekély örömet jelent a textil-, a cipő-, a malom- és a vegyészeti iparnak viszonylagos jobb helyzete, mert a mérhetetlen nagyságú nyomorúságban ez csak nedűcseppeket jelent. A testi és szellemi munkások nyomorúsága mellé odahúzódik az állástalan diplomások szomorú sorsa és kétséigbeejtő helyzete, akik ebben az állapotban a Képviselőházhoz és a kormányhoz fordultak írással, amelyben elsírják panaszaikat és a kormány, valamint a törvényhozás segítségét kérik elviselhetetlen helyzetükben. Egyes vidékek állapotát is ide akarom tárni, mert ezzel is kísérletet kívánok^ tenni arra, hogy a kormányt és a törvényhozást kötelességének teljesítésére szorítsam. A mezőgazdasági munkanélküliek, általában a földmívesek gazdasági helyzetével ez alkalommal nem kívánok részletesen foglalkozni, mert pártom tagjai közül egyesek még felszólalnak éhhez a kérdéshez, de a felsorolásra^ kerülő egyes vidékek helyzetképének feltárásánál a mezőgazdasági munkások sorsa is fel lesz lelhető. Elsősoran az egyik legnagyobb vidéki ipartelep munkanélküli munkásainak helyzetéről akarok röviden megemlékezni. A tatabányai szénmedence munkanélküli munkásai panaszirattal fordultak még február hó második felében Gömbös Gyula miniszterelnök úrhoz. Érdemes meghallgatni, hogy ezek az egyszerű bányamunkások, akik már esztendők óta belesodródtak a munkanélküliség átkába, milyen megrázó szavakkal fordulnak az ország miniszterelnökéhez, hogy szomorú sorsukon segítsen. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A beadvány a következőképpen hangzik (olvassa): «Kegyelmes Urunk! Magyarország egyik legnagyobb ipari gócpontjának, a tatai szénmedence bányamenti községeinek munkanélküli nyomorgó népe fordul emlékirattal Nagyméltóságodhoz azért, hogy feltárjuk minden bajunkat, elviselhetetlen nyomorunkat. Tudjuk, hogy roppant súlyos gazdasági válság gyötri az egész magyar népet, tudjuk azt is, hogy meg kell változnia ennek a keserű életnek, de ennek dacára ott tartunk, hogy ha így megy tovább, a változást mi már nem éljük meg. (Farkas István: Sajnos, így nézünk ki!) Nyomorgunk esztendők óta abban a reményben, hogy a következő esztendő jobb lesz. Sajnos, Felsőgalla, Tatabánya és Bánhida népe^ csak folyton szegényebb lesz. Ha munkát kérünk, az a válasz, hogy nincs pénz, ha segélyt kérünk, az a válasz, hogy arra az elöljáróság nincs feljogosítva. Pedig a tatabányai járásban circa 450.000 pengő folyt be az állampénztárba, amiből csak 120.000 pengőt kapott vissza a járás, és ebből Felsőgalla község csupán 38.000 pengőt. Miután azt látjuk, hogy &

r községi inségmunka bizonytalan és nem elégíti ki a legminimálisabb igényeket tem, csak egy országos kiterjedésű nagy közmunka elindításával látjuk. puszta létünket 58