Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-180

410 Az országgyűlés képviselőházának 180. ülése 1933 május 15-én, hétfőn. egészségügyi problémák keretében lehet megoldanunk, mert helyes közegészségügyi politi-, kával lehet helyes álláspontot kialakitani és gondoskodni arról, hogy az a társadalmi réteg, amely az ország lakosságának: közegészségügyi érdekeit becsülettel szolgálja, megfelelő életviszonyok közé helyeztessék. Szerintem nagy hiba volna mégis azt mondani, hogy ezt az egész problémát, az qrvosi túlprodukció problémáját úgy kell megoldani, hogy az orvosi pályáról elrettentik az embereket, hanem azt hiszem, az orvosok részére új munkaterületek létesítése és azoknak, különösen a szociális képzés emelése útján történendő kiszélesítése lehet egyedül a megoldás helyes útja. Ilyen orvosi plethora mellett az egészségügyi segédszemélyzet mesterséges szaporítása és ezzel a orvosok alkalmazásának megnehezítése a mai időkben végzetes hiba 8 ezt mindenesetre vissza kellene fejleszteni arra az állapotra, amelyre az előbb is utaltam, főleg az arányos csökkentésre. Általános közegészségügyi védőnők alkalmazása helyett a községi orvosok szaporítása volna vitális érdeke nemcsak az orvosi rendnek, hanem magának az országnak is. Az volna az álláshalmozásnak egyetlen profilaktikuma, ha a szociális biztosítást homogenizálhatnánk ; akkor nem lehetne szemére vetni r a falusi orvosnak, hogy csekély díjazásért hétnyolc-féle orvosi állást is vállal, amikor pedig az egész összeg nem tesz ki havonta 250—300 pengőt. En úgy érzem, hogy ha a szociális biztosítás egy intézmény lesz, akkor abban senkit sem lehet ötszörösen alkalmazni, mert az egészségügyi nagyüzem, a szociális biztosítás ma bizonyos mértékben adottság és szükségesség. ami elől botorság volna elzárkózni, azonban társadalompolitikai szükségesség csak olyan mértékben, hogy tényleg vannak olyan kategóriák, amelyek a balesetek és megbetegedések rizikójának észszerű elosztására szorulnak. Ezek megvédése válik feltétlenül szükségessé. A egész magyar szociális biztosítás reformra szorul, mert túlságosan megterheli nemcsak az orvost és a gyógyszerészt, hanem megterheli ezenkívül a munkaadót és a munkavállalót is. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Ezzel szemben tulajdonképpen aránylag elég keveset nyújt a mai körülmények között, rendkívül nehézkes, úgyhogy a nagy adminisztrációját feltétlenül le kellene építeni. Amikor a törvényjavaslatot itt a Házban tárgyaltuk, volt szerencsém rámutatni éppen ezekre a problémákra és ma nagyon örülök, hogy akkori állításaim beigazolódtak. Féltem a túlságos decentralizációtól és a túlságos adminisztrációtól. Ezek be is következtek. En tudom, hogy tényleg sok nehézségnek okozói, nem is beszélve arról, hogy ma bizonyos mértékben éppen olyan gyűlölettel fordulnak feléje azok,'akik fenntartják, mint akik annak munkájában résztvesznek, valamint az adózó polgárok. A miagam részéről feltétlenül szükségesnek tartanám, hogy az Oti. keretében tisztázni lehetne az orvosok és az Oti. közötti viszonyt. Ma az orvosok keveset kapnak* ezzel szemben a munkaszolgáltatásuk meglehetősen felfokozott. Az orvosnak éjjel-nappal rendelkezésre kell állania. En azt hiszem, hogy ha az egész kérdésbe más szellemet vinnénk be és főleg üzemi igazgatást inaugurálnánk az egész kérdésben, akkor az egész Oti.-probléma helyesebben lenne megoldható. T. Ház! Az imént egy közbeszóló képviselőtársam azt kérdezte, hogy hát tulajdonképpen miért fogadom el a költségvetést. En úgy érzem, hogy az államháztartásnak szüksége van arra, hogy semmi körülmények között ne kerüljünk exlexbe. (Ügy van! a balközépen.) A költs évetés elfogadása azonban nem bizalom kérdése és nem jelenti a bizalmat teljes egészében a kormányzati politika iránt. XJigy érzem, hogy nekünk a inai viszonyok között nem új stílusra van szükségünk, hanem új szellemre, amelynek át kell hatnia az egész közigazgatást és az egész országot. Mi, akik ezidőszerint Csonka-Magyarországon élünk és Nagy-Magyarország határainak visszaállítása után vágyakozunk, ezt csak úgy tudjuk elképzelni, ha az Üj Magyarország a szociális problémák előténbetolásával igyekszik CsonkaMagyarország igazgatását olyan helyzetbe hozni, hogy az elszakított területeken élő testvéreink idevágyakozzanak. Ennek értelmében a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a balközépen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: Tisztelt Képviselőház! Az előttem szólott Csilléry András igen t. képviselőtársam közegészségügyi és szociálpolitikai fejtegetéseivel teljesen egyetértek, egyetértek annál is inkább, mert mindazok, amiket idevoniatkozólag elmondott, a való igazsággal teljesen összeegyeznek és azok megvalósítására a magunk szempontjából is minden vonatkozásban a lehető legnagyobb szükség van. Amidőn azonban ezirányban teljes elismerésemet fejezem ki, a legnagyobb csodálkozással hallottam beszédének végszavait, amidőn eme megállapításai ellenére a kormánnyal szemben bizalommal viseltetik és ezért a költségvetést elfogadja (Felkiáltások a balközépen: Nem azt mondotta! — Müller Antal: A költségvetésre szüksége van az országnak!), illetőleg — megjegyeztem jól — azt mondotta, hogy a költségrvetés elfogadása nem jelent bizalmat. (Mikecz István: Ez ugyanazt jelenti!) En ezzel szemben azt mondom, hogy ia költségvetés elfogadása a legmesszebbmenő bizalom a kormánnyal szemben (Felkiáltások a balközépen: Az appropriació jelenti a felhatalmazást!), olyan messzemenő felhatalmazás megadása, amely egy egész esztendőre szól, amely pénzügyi és egyéb vonatkozásban felhatalmazza a kormányt a gazdálkodásra. (Petrovácz Gyula: Ez az appropriáció!) En tehát, amidőn az igen tisztelt előttem szólott képviselőtársamnak igazat adok, ugyanakkor végklonkluzióját nem értem, mert megállapításai után azzal kellett volna befejeznie beszédét, hogy ilyen körülmények között a kormánynak a költségvetést megszavazni nem tudja. Az 1933/34. évi állami költségvetés ismételten arról tanúskodik, hogy a gazdasági élet legnagyobb bajainak orvoslására a kormány komolyan nem gondol. A pénzügyi bizottság jelentése is csak arról számol be, hogy a 33-as bizottság a folyó esztendőben is milyen újabb terheket rótt ki az adózók vállaira, de mélységesen hallgat arról, hogy a foglalkozás- és keresetnélküli tömegek megsegítése, munkával való ellátása miként történik. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az egyenes és közvetett adóknak 20—100%-os felnövelése reménységnek jó ugyan, hogy a félrebillent állam-