Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-173
34 Az ország f/yûlês képviselőházának csökkenése ki fog hatni a vásárlóképességre és miután kevesebbet tudnak vásárolni, kevesebbet tudnak fogyasztani, a belső fogyasztás még lejjebb fog csökkenni, miután kiviteli lehetőségeink nincsenek. Mit fog ez eredményeznie Azt, hogy a mezőgazdasági termények ára még jobban fog esni a mainál, vagyis kialakul újra az a régi helyzet, ami volt, — ki kell alakulnia — mert hiszen a vásárlóképesség olyan nagy mértékben csökken, hogy a városi lakosság nem lesz képes fogyasztónak beállani, mert jövedelme ilyen nagy arányiban csökkent. Ez nagyon elhibázott lépés volna és hangsúlyozom, egyáltalán nem segítene a mezőgazdaságon. Az a probléma, amely ma itt van, ma már nemcsak a mezőgazdaság problémája, hanem a városi Lakoslság problémája is. Nemcsak a mezőgazdasági birtok van eladósodva, hanem el vannak adósodva a fővárosi házak is. En igazán pártállásomnál fogva sem nagyon sajnálom éppen ezeket az urakat, akik ily módon a kapitalizmus haszonélvezőiből most szintén ledegradálódnak dogozókká, és csak megemlítem, hogy magam ismerek egy esetet, ^ ahol egy ingatlan, amelyet három millióra értékeltek, anélkül, hogy a tulajdonos valami (hibát csinált volna, devalválódott imásfél millióra. Az adók a kormány intézkedése következtében emelkedtek; a házibérek lecsökkentek, a kamat változatlanul maradt és ma az a helyzet, hogy anélkül, hogy az illető hozzányúlt volna, az a háromimilliós vagyon önmagát eszi meg és ma már ott tart az illető, hogy holnap a kalapját veheti és köszönhet a saját házának, mert egy cigaretta érték sem az övé már abból az ingatlanból, anélkül, hogy valami különösebb spekulációba bocsátkozott volna. Ezek a problémák itt vannak és ezeket is meg kell oldaná. Ugyanilyen a helyzete a városi kereskedőknek, az iparosnak és ugyanilyen súlyos és talán a legsúlyosabb a dolgozó munkások helyzete, akik a gyárak szünetelése következtében, az iparicikkek kiviteli korlátozása folytán nem tudnak munkaalkalmat találni. Ma már az a helyzet, hogy nemcsak, hogy szünetelnek a gyárak, hanem gyárakat ^lebontottak, gyárak megszűntek, nincs többé gyár és eltűnt a munkaalkalom lehetősége. Aki végigmeg a Váoi-úton, vagy végigmegy a Soroksári úton, aki kimegy Pest környékére és megnézi, hol vannak azok a virágzó gépgyárak, ahol valamikor a munkások ezrei és ezrei dolgoztak, ma azt látja, hogy ott alig ténfereg egy-két ember, ha még a gyár megvan és a gépeket el nem árusították. Egy nagy mezőgazdasági gépgyárban, ahol békeidőben 5—600 ember dolgozott, ma hét ember van foglalkoztatva és négy vagy öt ügyvéd, aki a régi tartozásokat ^ próbálja behajtani. A hét ember közül a főgépész egyúttal éjjeli őr is. Egy lakatost tartanak a szükséges javításokra és egy asztalost is a szükséges javításokra, akinek egyúttal csomagolnia, utaznia kell, meg nem tudom, a pályaudvarra járnia és a kiskocsit is húznia, ha arra sor kerül; mindent el kell végeznie hét embernek, ahol valamikor 7—800 ember dolgozott abban a gyárban. Ugyanez a helyzet végig az összes gyárakban, ahol csak végigmegyünk. Kérdem én: hova lettek ezek az emberek, miért nem beszélünk mi erről a veszteségről, ami itt megnyilatkozik? Nem a legnagyobb veszteség, ami egy nemzetet érhet, ha a munkaerő parlagon fekszik, ha a munkaerő nincsen kellőképpen kihasználval Bányáinkban 5 év óta hetenként három na173. ülésé 1933 május 3-án, szerdán. pon át, és vannak idők, amikor hetenként csak két napon át vannak foglalkoztatva a munkások. A csapatvezető vájár keresete havonta az 50 pengőt éri el. Szinte csoda, hugyan lehet ebből megélni. Es azok a munkások, akik a fővárosi gyáraikban dolgoznak, szintén hetenként alig 2—3 napon át vannak foglalkoztatva. Ilyen körülmények között egy kissé merészen hat a kormánypárt vezető szónokának az a kijelentése, hogy sikerült a telet átélni. Hát tényleg átéltük, csakhogy még egy ilyen telet és még egy ilyen átélést nem igen fog elbírni a magyar dolgozó nép. Nagyon merész megállapítás azt mondani, hogy sikerűt munkaalkalmakat teremteni. Hol vannak azok a munkaalkalmak, amelyeket, a kormány beígért! Hiszen mi nem egyízben reklamáltunk már itt, konkrété felsorolva, hogy nol lehetne munkaalkalmakat teremteni és a kormány intézkedéseivel nem egyszer konkrét munkaalkalmat teremtő javaslatokat hónapokon keresztül elodázott és akadályozott, miníahogyau most is van fenn a minisztériumban egy ilyen javaslat, amely valami kis munkaalkalmait teremtene, amit hónapok óta nem lehet elintézni, mert a bürokráciának különböző aggályai vannak. Az a probléma, amely itt van előttünk, elsősorban pénzügyi probléma és ezt a pénzügyi kérdést meg kell oldani. Nem azzal kell megoldani, hogy azt mondjuk, hogy a pengő értékének 50%-át devalváljuk, mert ha a pengő értékének 50% át devalváljuk, ez természetesen kihat arra is, akinek van valamelyes értéke, kihat a takarékbetétekre, kihat mindenre. Hogyan akarjuk iákkor előmozdítni a belső tőkeképződést, ha magunk ijesztjük el az embereket attól, hogy belső tőkét igyekezzenek gyűjteni, mert annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy az adósok javára nékik azt az értéket le kell adniokl Ha ilyen pénzügyi politikát csinálunk és amellett nein kapunk külföldről semmi hitelt, akkor természetesen számolnunk kell azzal, hogy a gazdasági válság nem enyhülni, hanem ellenkezőleg, még lényegesen rosszaJbbodni fog. Az adósságok kérdését rendezni kell. Itt egyetértek Eckhardt képviselőtársammal, aki azt .mondja, hogy a külföldnek meg kell mondani világosain és egyszerűen, hogy mi nem tudunk fizetni. Nem azért nem fizetünk, mintha nem akarnánk, hanem azért, mert nem tudunk; az értékek annyira devalválódtak, hogy mi nem tudunk kamatot fizetni, nem tudunk tőkét fizetni. A külföld, úgy látom, már bele is nyugodott ebbe, mert hiszen már tudomásul vette maga is az értékek devalválását akkor, amikor az egyes 100% ^ra kiállított és aranydollárra szóló kötvényeket 30—35%-os árfolyamon lehet megkapni az európai tőzsdéken. Nyugodtan leírhatta azt az értéket azért, mert .részben már a kibocsátási árfolyamnál, részben az időközben kapott kamatokban visszakapta a tőkének nagy részét, tehát egyáltalában nem esik rajta sérelem, ha ennek az értéknek csak egy részét fogja a jövőben tőkében megkapni és egészen alacsony, hosszú-hosszú időre megállapított, évekre szóló alacsony kamatot fog kapni, ^ olyant, amilyent a magyar gazdasági élet kibír. Ezt kell megcsinálni és nem kell a külföldet hitegetni avval, hogy állandóan kísérleteket teszünk és próbálunk tenni. Mert miféle operett ez! A transzferalapba befizetnek pénzeket, már azok a naivak, akik még befizetnek.
