Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-179

Az országgyűlés képviselőhazának 179. ülése 1933 május 12-én, pénteken. 391 időket élünk, mint amikor nagy vihar készül a magasban a fejünk fölött, a szomszédban már mennydörög s a láthatáron már fekete felhők gyülekeznek. Nekem úgy tetszik, hogy ebben az időben, amidőn ilyen történelmi vihar száguld a fejünk fölött, legjobban és legbiztosabban akkor őrizzük meg ezeréves nemzeti létünket, ha egymás mellett, kéz a kézben, összefogunk és erős hittel rendületlenül vagy várunk arra, hogy elmúljék a vihar, vagy pedig kivárjuk a cselekvés óráját. T. Ház ! Ennek a közhangulatnak kialakulása feltétlenül érdeme a Gömbös-kormánynak. Ezt a felfogást valljuk mi itt, akik a háta mögött állunk és ezt elismeri az objektiv ellenzéki kritika is. De nem szabad, hogy megtévesszen bennünket és esetleg hamis illúzióban ringasson bennünket a politikai életnek ez a nyugodt atmoszférája, mert a gazdasági válság viszont egyre messzebbmenő méreteket ölt és a nemzeti élet minden megnyilvánulásában érezteti a maga hatását, az egyes háztartásokra és a családi életre pedig egyenesen kétségbeejtő hatásúnak mutatkozik. Az ezeresztendős múlt után azonban megvan minden jogunk hinni, és él is bennünk törhetetlenül az a hit, hogy nemzeti létünk Trianon szűkre szabott határai között nem fog elsorvadni. A nemzeti lét nagy céljai iránt való egyetértésben soha sem volt egységesebb a magyar, mint ma. De viszont a nagy érdekek mellett, az egyes háztartások érdekeiben a hitünk már nem olyan erős, mert naprólnapra azt látjuk, hogy az apró exisztenciák százai és százai omlanak össze. És ha elismerem azt a nyugodtságot, amelyet a politikai atmoszféra jelent számunkra, bizonyos mértékben kell hogy ez aggályokkal is töltsön el bennünket. Nem akarom azt mondani, hogy ez a nyugalom gazdasági vonatkozásban talán addig ment, hogy már azt mondja az ember, hogy minden mindegy, vagy hogy úgyis hiába, de mindenesetre gondolkodóba kell esni, mert ha nem is festek színes képet a falu nyomoráról, tudjuk, hogy olyan nyomorúság van ma a vidéken, amilyen nyomorúságra én legalább a magam életében nem emlékszem, a tejjel-mézzel folyó Kánaán földjén, a Tiszántúlon. (Úgy van!) Szerény véleményem szerint a gazdasági berendezkedés jóságának egyik alapfeltétele, hogy rendelkezésünkre álljon egy állandó értékű pénzegység. Ha az államhatalom ezt nekünk adni tudja, akkor a gazdasági életbe való beavatkozás nemcsak fölösleges, hanem egyenesen nem is kívánatos. Dogmaként ugyan nem merem állítani ezt a tételt, mert hiszen a közelmúlt világesemények cáfoltak éppen reá, hiszen Amerikában, amit Schandl Károly igen t. képviselőtársam említett, a dollár értékéhez hozzányúlt az államhatalom akkor is, amikor talán a dollár értékéhez való nyúlást az angol font értékváltozása befolyásolja. De mindennek ellenére szerény véleményem szerint nagyjában mégis csak fontos az, hogy a pénzegység állandó értékű legyen, mert a pénzegység értékének változásából látom fakadni azt a nagy nyomort, amely az ország népét ma sújtja, (Dinich Ödön : Az is fontos, hogy pénz legyen 1) mert ha a pénzérték 30-50-80°A-ot veszít bizonyos vonatkozásban értékéből vagy ugyanannyival nő, a bajok egyformán jelentkeznek és akkor az államhatalom már nem szemlélheti tétlenül az eseményeket. Nézzük csak mi történt az utóbhi hat esztendő alatt Magyarországon. Állandónak hitt értékek lassanként lemorzsolódtak, vesztettek értékükből; vesztettek értékükből a föld, a föld terményei, a jószág ára ; leszállították a tisztviselők fizetését, minden^minden lejjebb ment, egyedül a kölcsönadott pénz értéke az, ami ma is ugyanabban a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ XV, magasságban áll. A házak értéke is felére csökkent. Hogy egy példát mondjak, öt hat esztendővel ezelőtt a gazda egy hold földje árát vette kölcsön 18°/o-ig emelkedő kamatok mellett; hat esztendő alatt egyszer már visszafizette a kölcsönt és ma mégis két hold föld árával tartozik. Nem vagyok jogász, hogy meg tudjam állapítani, milyen helyes kifejezést alkalmazzon erre a folyamatra az ember, de úgy érzem, hogy ezek mellett a kérdések mellett nem állhat meg az államhatalom, itt be kell avatkoznia és el kell követnie mindent, hogy a megmozdult magyar föld megmaradjon a földmívelő kezén, mert ezt követeli tőlünk a józan ész, az igazság és mindenekfölött az ország nagy érdeke. (Dinich Ödön: Elsőrendű ellenzéki beszéd!) Elismeréssel kell adóznom a pénzügyminiszter úrnak folyó évi február 28-án kiadott azon rendelkezéseért, amely a hosszúlejáratú kölcsönök után 5%-ban állapította meg a kamatot és az éyenkéntitörlesztési díjat. Nagy lépés ez és jelentős segítség mindenkinek, aki hosszúlejáratú kölcsönnel tartozik. Csak azt az egyet sajnálom, hogy miért nem volt pénzügyminiszter Imrédy Béla pénzügyminiszter úr már ezelőtt egy vagy két esztendővel is, mert akkor lett volna igazi segítség a február 28-iki rendelet. Az én primitív igazságérzetem ugyanis nem tudja felfogni és nem tudott belenyugodni az esztendők során sem a pénzügyi politikának egy intézkedésébe, amely úgy szólt, hogy attól a külföldi pénznemben tartozó szegény adóstól minden félesztendőben bekövetelte külföldi pénznemben azt az esedékes részletet, de csak letétbe és árveréssel fenyegette az illetőt, sőt sok helyen el is árvereztette (Dinich Ödön : Vgy van!) akkor, amikor magasabb állami érdekekből nem engedte ki az igen tisztelt pénzügyminiszter úr a befizetett összeget. Nagyon helyeslem, hogy február 28-iki rendeletével elismeri a miniszter úr azt, hogy magasabb állami érdeknek számít az adósok érdeke is, mert az is elég magas állami érdeket képvisel. Helyeslem a pénzügyminiszter úrnak ezt a rendeletét, de tovább megyek. Igazságos dolog-e az,hogy ma, amikora hatalmas Anglia letért az aranyalapról és az angol fontsterlingnek nincsen többé arany ér teke, itt Magyarországon még ma is vannak kölcsönök, amelyeknél mi arany angol fontban, egy nem létező pénzegységben követelünk fizetéseket attól az adóstól, aki küzdve-küzd a megélhetésért (Dinich Ödön : Igaza van !) és amikor a Nemzeti Bank 20—21 pengőre értékeli az angol fontot, egyes adósok ma is 25 pengővel fizetik azt meg. (Dinich Ödön : Ügy van ! Miért nem segít ezen az állam ?) Ha a magyar kormánynak volt ereje és bátorsága és célszerűnek tartotta, hogy megteremtse az aranypengőt, legyen ereje ahhoz is, hogy viszont ne teremtse meg Magyarországon sem az arany dollárt, sem az arany angol fontot. Bizza az aranyfont megteremtését Angliára, az aranydollár megteremtését pedig Amerikára, de itt a mi adósainktól ne követeljenek aranyfontot és aranydollárt, mint fizetési eszközöket. (Dinich Ödön : Most kellene kihasználni a jó konjunktúrát és segíteni az eladósodott gazdákon, akik dollárban és fontban tartoznak !) Mert én azt hiszem, hogy a gazdasági élet rendezése nemcsak az eladósodott gazdáknak, hanem az adósságtól mentes gazdáknak is eminens érdeke. A hitelélet terén feltétlenül rendet kell teremtenünk, mert azzal az eggyel számolnia kell a kormánynak, hogy künn a falun, az a magyar gazda, az a magyar kisiparos, aki el van adósodva, nem tud két kötelezettségének eleget tenni : az vagy az adóját fizeti meg, vagy pedig a kamatot, de a kettőt egész biztosan nem bírja. (Ügy van!) Annál kevésbbé bírja, mert ha belenézünk az adózásába, akkor az látjuk, 55