Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-179

374 Az országgyűlés képviselőházának szerkereskedő, jelenleg szigorló mérnök, gazdatiszt, vívómester, ostyasütő, gimnáziumi igazgató, nyugalmazott főszolgabíró, 1 nyugalmazott államtitkár és 2 nyugalmazott miniszter. (Jánossy Gábor: Miniszter vagyontalansági esküt tett?) Igen, miniszter vagyontalansági esküt tett le. (Rassay Károly: Nyugalmazott! Jánossy Gábor: Gondolom, hogy nyugalmazott, de mégis csodálkozom! — Weltner Jakab: Azok nagyon rendes emberek lehetnek!) Nagyon rendes emberek lehetnek, csak bajba kerültek. Az mutatja az idők járását, hogy olyanok, akik valamikor az állam kormányzatánál ültek, most pályájuk végeztével, életük alkonyán kénytelenek voltaik vagyontalansági esküt letenni azért, hogy megmeneküljenek a csődtől. A csődök elkerülésére az igazságügyminisztérium egy radikális kúrával élt, tudniillik rendeletet bocsátott ki, mely szerint mindenkinek, aki csődöt kér, legalább 200 pengőt kell letétbe helyezni. Erre a csődkérések száma teljesen leapadt s míg tavaly januárban 450 csődkérvény volt — mint egy statisztikában láttam — s az első hónapokban, minden hónapban legalább 400—500 osődkérvény érkezett be, addig az idén már csak szállingóztak a csődkérvények, a tavalyi 400-al szemben 15—20 érkezett be egy hónapban ennek a rendelkezésnek következményeképpen. Méltóztatnak tehát látni, olyan .szomorú állapotok vannak, hogy a hitelező maga szünteti meg érdeklődését adósával szemben, s miután a kényszeregyezségi eljárásnál is bélyegben sokat kell lefizetnie, ez is egyik oka r annak, hogy kevesebb kényszeregyezségi eljárást kérnek, úgyhogy ha ezeket a szimptómákat mind együvé veszem, ezeket az előlegkötelezettségeket másrészről a vagyontalansági esküt, akkor, fájdalom, azt kell mondanom, nem látok javuló tendenciát, ellenben az elszegényedésnek olyan mérvét és mértékét látom, amely mindannyiunkban kell hogy megdöbbenést keltsen. Nagyon jól tudom, hogy ezt itt lén nem tudom elintézni s még Magyarország maga sem tudja elintézni, ez vár arra a világgazdasági konferenciára, amely hiteljogi s pénzügyi kérdésekkel és tranzakciókkal foglalkozik. Itt nekünk csak kötelességünk megvilágítani, felismerni a helyzetet és az összes költségvetéseket egy vonalba helyezni, hogy lássuk, mennyiben lehet a polgár és nemzet terhein enyhíteni és milyen könnyebbséget lehet neki nyújtani. Ez lehet a mi feladatunk és ebben a feladatban igyekszem én is a magam részét kivenni. Csak méltózassék megengedni még, igen t. Képviselőház, hogy röviden a^ pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánljak még egy megoldandó hitelkérdést, s ez vonatkozik a tisztviselők lakbérkölcsöneire, amelyekből ők házat építettek és vettek maguknak abban az időben, amikor nekik teljes fizetésük volt^ sokkal nagyobb lakbérük volt, s most az történik, hogy sokkal kisebb lakbérük van, sokkal kisebb fizetés mellett laknak benn abban a házban, úgyhogy ma sokkal nagyobb gondjaik vannak, mint voltak abban az időben, amikor bérházban volt a lakásuk, mert ezek után a 20 évre szóló LÁB-kölcsönök után fizetnek 6/i% törlesztést s 7H% kamatot, a tőke- és kamattörlesztés tehát 13M%, ami ma nem teljesíthető; (Ügy van!) az történik, hogy ezeket a családi házakat elárverezik s ezeknek a tisztviselőknek, akiknek nyugodt életet kellene élniök, akik már úgyis a válság által oly mélyen vannak érintve és súrolva, a hajlékuk és otthonuk van felborítva, úgyhogy a pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlom, 179. ülése 1983 május 12-én, pénteken. hogy az adósságrendezések kapcsán ezekre a LAB-kölcsönökre is terjessze ki a maga figyelmét (Rassay Károly: Egyenlő elbánást a magánkölcsönökkel!) az egyenlő elbánás alapján. Ugyancsak a hitelügyi kérdések körében a tatarozási hitelekről igen röviden akarok szólni és azt akarom mondani, hogy a tatarozási hitel jelen alakjában nem megfelelő, mert csak két évre szól, holott maga az adókönnyítés hat évre szól. A kormány hatmilliót bocsátott ilyen tatarozási hitel címén rendelkezésre, de az történt, íhogy ezt mindmáig csak 26-an vették igénybe, 500.000 pengő erejéig. Nem kell, mert nem tudják a visszafizetés feltételeit magukra nézve elfogadni, úgyhogy ennek a tatarozási hitelnek ilyen körülmények között nincs meg a kívánt célja. Ezt is a pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlom. Igen t. Képviselőház! Most méltóztassék megengedni, hogy mai felszólalásom legnagyobb fontosságú részére térjek át, ez pedig az önkormányzatok kérdése, az önkormányzati háztartások és önkormányzati költségvetések kérdése. A pénzügyminiszter úr az ő költségvetését kísérő beszédében megemlékezik erről a kérdésről, magában ebben a költségvetésben azonban nincsenek adatok. Ezzel szemben Tylernek jelentése nagy fontosságot és jelentőséget tulajdonít már magának ennek az ügynek. Ez természetes is, mert ha nézzük a magyar polgárra eső terhet, nem lehet kihagyni az önkormányzati terheket. Miből alakul és miből áll össze az egész teher? Itt van az állam költségvetése, itt van az állami üzemek költségvetése, itt van az önkormányzatok^ költségvetése. Hai^z államnak és az állami üzemeknek költségvetését nézzük, akkor a miniszterelnök úrnak kijelentése és magának a költségvetésnek adatai szerint csak 76,200.000 pengő a deficit, de öia nézem az önkormányzatok költségvetését, erről különböző adatokat fogunk találni, de azt, amit most elmondok, a Tyler-féle jelentésben találom meg. Tyler megállapítja jelentésében, hogy az összes helyi hatóságok költségvetése 1933-ra 350 millió kiadást és 304 millió pengő bevételt tüntet fel, a hiány tehát 51 millió. Ügy, hogy nekem ahhoz, hogy tiszta képet lássak és el tudjak igazodni a magyar állam háztartásában és a magyar önkormányzatok és helyi hatóságok háztartásaiban, össze kell adnom az állami közigazgatás és az állami üzemek deficitjével az önkormányzati testületek deficitjét és meg kell állapítanom, hogy ilyen körülmények között nem 76 millió, hanem 127,500.000 pengő a deficit. (Rassay Károly: Legjobb esetben!) A Tylerjelentésből megállapíthatóan ebben a deficitben a következő tételek szerepelnek: a törvényhatósági városok hiánya 7*9 millió, a megyei városoké 10*5 millió, a községeké 32 9 millió. Nem valószínű, hogy ezek az alakulatok a jövőben többet tudnának ideadni a hiány leküzdésére, ellenkezőleg, ezeknek költségeit es költségvetéseit is le kell faragni, hogy egyáltalán meg lehessen élni. {Ügy van! jobbfelől.) Már most, igen tisztelt Képviselőház, méltóztassék nekem megengedni, hogy ezta dolgot egy állampolgárnak szemüvegén • át nézzem és megállapítsam nem statisztikával és nem számokkal, csak kategorizálással, hogy milyen terhek nehezednek egy állampolgárra, mert hiszen végre az állampolgárt érdekli az, hogy mit mikor és milyen címen fizet, r de hogy az hova folyik be, hogy ki a pénz-