Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-179
Az országgyűlés képviselőházának 1 bői tudja meg, amelyeket a gépírókisasszonyok sokszor szépítve írnak le, kihagynak belőlük pár kellemetlen dolgot, amik a főispánoknak, vagy a főszolgabíróknak kellemetlenek lennének. Nagyon fontos, bogy mi tudjuk, hogy mi a nép kívánsága és állandóan a nép ütőerén tartsuk kezünket, mert ez a módja a felforgatás, mindenféle demagógia, érvényesülése és mindenféle forradalmi törekvés elkerülésének. Mert nagy idők előtt állunk. A nemzetközi kapitalizmus, a mai gazdasági világrend foukófélben levő valami, haldoklik, recseg-ropog, csak sokan nem hallják még: hogy itt valami új dolognak kell jönnie, valami átalakulásnak, mindenki érzi, mindenki tudja, de mindenki azt várja, hogy a másik csináljon valamit, pedig a nagy temetőtől, a nagy összeomlástól csak akkor szabadulunk meg, ha mi a kapitalizmusnak — a nemzetközi kapitalizmusnak — helytelen kinövéseit, vadhajtásait lenyirbáljuk és idejekorán a reformok útjára lépünk. Reformokra, szociális reformokra van szükség. Itt büszke vagyok arra, hogy egyházam feje, a római pápa, XI. Pius és egyik elődje, XIII. Leo, a nagy szociális pápák, megjelölteik azt az utat, amelyen szociális téren haladnunk kell. Olvastuk legutóbb Ravasz püspöknek és Baltazár püspöknek nyilatkozatait: mindketten a szociális kérdést helyezik előtérbe, mindketten a szegénység problémájával foglalkoznak, mert mint lelkészek, közvetlenül látják és érzik a mai súlyos állapotokat. Vagy olvashattuk a nagy jezsuita páternek, Csávossynak írásiait, akit pár évvel ezelőtt talán még bíróság elé állítottak volna, a hibás kapitalista világrend fülének akkor nagyon szokatlan lett volna, hogy kiáll ez a kiváló egyházi férfiú, bátran nyilatkozik meg szociális kérdésekben és megjelöli az utat, hogy: keresztények, nektek a krisztusi elvek szerint kell haladnotok, hogy boldoguljatok. Mi, nemzeti szocialisták látjuk ezt és mi Prohászka Ottokár után megyünk. Vannak nagy férfiak, akik halálukban sokkal nagyobb itmutatók, mint életükben. Prohászka Ottokár ezt mondotta (olvassa): «A modern szegénység a tőke zsarnokságának a szülöttje s legnagyobbrészt az igazságtalan s a VII. parancsot lábbal tipró szociális rendből való. Az emberek szegények, mert kifosztották őket; kevesek elrabolják milliók keresményét. Az szegénység tehát manapság elsősorban igazságtalanságból, elnyomatásból, kiszipolyozásból való. A szegénység a világot betöltő éles,_ rikácsoló protestáció a milliókon elkövetett jogsérelem miatt, mely be nem gyógyul azáltal, hogy a jogviszonyokat paragrafusokba szedik. Ha ilyen paragrafusok valahol léteznek, azok nem tesznek egyebet, mint hogy törvényesítik a rablást és lopást. E merésznek látszó s demagóriára emlékeztető szókimondást, a dolgok és a történet filozófiáját tekintve, elhomályosítani nem lehet.» Ezt Prohászka Ottokár, a nagy szociális püspök, akit rövidesen szentté fognak avatni, 1893-ban írta. Rámutatott a liberalizmus, a nemeztközi s ég és a zsidóság túltengésére. Azt szokták mondani, hogy a zsidóság kovász és a kovászra szükség van. Rendben van, szükséges a kovász a kenyérben, de ha így megy tovább, végre nem kenyeret, hanem kovászt fogunk enni. T. Képviselőház! Az idő rövidségénél fogva, (Halljuk! Halljuk! half elöl.) arra kell . ülésé 1933 május 12-én, pénteken. 365 szorítkoznom, hogy csak megállapítsam, hogy a mi mozgalmunk sokak szemében nem rokonszenves és mindjárt rendőrség után kiáltanak. Éppen ma volt szerencsénk a rendőrséghez, mert zászló, a nemzeti színű lobogó volt kitűzve székházunkon, rajta egy horogkereszttel. (Dinich Ödön: Ejha!) Ma ezt elkobozták. Nem tudom miért, a zászló nincs ott. Legyen meggyőződve azonban a kormányhatalom arról, hogy ez a zászló előttünk lebeg. Lelki szemeink előtt lebeg a trikolór, a nemzeti színű, piros-fehér-zöld zászló és a horogkereszt rajta, még pedig magyar horogkereszt, ami nem ^másnak a kopírozása. Mert mi a nagy Fehér-Magyar ország új felszabadítására törekszünk, fel akarjuk szabadítani fajtánkat és nem tűrjük tovább, hogy az a magyar földmíves szegénység kulisorba süllyedjen alá. Mi igenis egy jobb jövőért dolgozunk, egy jobb Magyarországot akarunk, mi a társadalom egyensúlyozottságára törekszünk, azonban nem osztály alapon, mert nem ismerünk kicsit és nagyot, mi csak a tehetséget, a becsületet, a tisztességet ismerjük. Hallottam egy plébános-installáción egy ferencrendi barát beszédét, amikor egyik földbirtokos, aki ma nagy szerepet játszik Jugoszláviában, vagyonával dicsekedett, hogy neki mennyi a marhája, földje, malma, vagyona. Valameuynyien megbotránkoztunk, de senki sem mert szólni, mert senki sem akart tapintatlan lenni, senki sem akarta megzavarni az ebéd ünnepélyességét. Akkor felállott ez a becsületes, puritán, nem etikettszerűen élő franciskánus barát és azt mondotta: Hallja! Az úrnak a milliói nekem nem imponálnak. Nekem egy embernél az imponál, ami itt van és ami itt van. (Szónok a szívére és homlokára mutat.) Ilyen jövőnek kell eljönnie és ebben a jövőben olyan embereknek kell boldogulniok, akikben minél több az emberszeretet fajtájuk iránt, minél nagyobb a tehetség arra, hogy azokat a nagy célkitűzésket, amelyeket ez a fajvédelem maga elé tűz, meg tudják valósítani. Mitőlünk se a kereszténypárt, se a keresztény mozgalom ne féljen. Mi a krisztusi elv, a keresztény valláserkölcs, a pozitív kereszténység alapján állunk, mert azt tartjuk, hogy az atheista nem lehet hű fia ennek a hazának, mert akinek Istene nincs, annak hazája, családja sincs. És ne féltsék tőlünk az országot és az ország jövőjét, mert igenis ez a horogkereszt fogja majd diadalra juttatni az apostoli kettőskeresztet. A költségvetést nem fogadom el. (Elénk helyeslés half elöl.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Müller Antal! Müller Antal: T. Képviselőház! A költségvetés tárgyalása minden képviselőnek módot ad arra, hogy saját meggyőződése, saját felfogása szerint bírálja el a politikai, gazdasági és szociális kérdéseket. Előttem szólott Meskó Zoltán t. képviselőtársam súlyos megállapításokat tett a kormány gazdasági politikájáról. Magam is nagyon sokban azonosítom magamat az előttem felszólalóval. De a továbbiakban is nagyon sokban egyetértek azzal, amikor azt mondotta előttem ^szólott képviselőtársam, hogy itt a politikai^ életben is tisztázódnia kellene annak a felfogásnak, amely felfogás fogja irányítani, nézetem szerint is, a jövőben úgy a politikai, mint a gazdasági életet. Ez pedig nem más, mint a világnézet. (Meskó Zoltán: Ügy van!) T. Képviselőház! Helyeslem azt, amit belpolitikailag előttem szólott képviselőtársam elmondott. Mint magyar emberek annak is Örü-