Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-173

Az országgyűlés képviselőházának 1 vagyunk, és egy kii» nemzet mágiáiban véve nagy merészség nélkül reorganizációhoz, nem nyúl­hat. De látom; hogy a nagy világnemzetek belső gazdasági életében is egy olyan változás készül, amely azt fogja alátámasztani, amit beszédem elején bevezetésképpen mondottam. Amerika mai helyzete magában véve is bizonyíték arra, hogy az ingó tőkének is le kell vonnia a követ­keztetéseket. A székesfőváros életében is látom a kolosszális nagy 'nehézségeket ebből a szem­pontból. A külföldi ingó tőke, amely kölcsönöket adott aJ székesfővárosnak és a közületeknek, a maga követelését névérték szerint tartja fenn az egyes közületekkel szemben.^ Ha ma meg­nézem az értékpapírpiac helyzetét, kétségtelenül megállapíthatom, hogy az ingó tőkével szemben már a tőzsdei forgalomban is olyan óriási de­valváció foganatosíttatott, amelyet nem lehet egyoldalúan csak a vásárlásnál figyelembe venni. Mert igenis, ha a mi általunk felvett köl­csönöket vesszük, ezeknek tőzsdei árfolyama, tőzsdei névértéke annyire leszállott, hogy a 96%-os alapon kibocsátott papír ma már a tőzs­dén 25—30%-ért összevásárolható. Lehetetlenség az;, hogy amikor a papírok árfolyama ilyen óriási mértékű devalvációt mutat', ugyanakkor a kötelmi viszonyok rendezésénél a hivatalos fórumok között a kibocsátott összeg változat­lanul szerepeljen a rendezés szempontjából. Ha a iszékesfővárosnak megengedték volna, 'hogy kötvényeit egy ilyen devalvált árfolyamon vá­sárolja össze, akkor jelentékeny megkönnyebbü­léssel lehetett volna tisztázni a gazdasági hely­zetet. Állítom, hogy az egész gazdasági életben ugyanez a helyzet. Az államoaoirok és a zálog­levelek árfolyama kivétel nélkül devalválódott a tőzsdei forgalomban, vagyis a tőzsdei forga­lomban már érvényesítették ezt a tételt, amelyet én kívánok, hogy a pénzügyi helyzet rendezésé­nél az ingó tőke devalválásával stoámolni kell, olyan értelemben, amint ez a tőzsdei forgalom­ban már megtörtént. Ennek érvényesítése nél­kül nem fogunk tudni semmiféle rendezést te­remteni és nem fogjuk a termelést biztosítani tudni. A másik szempont az, hogy az államnak bizonyos lebélyegzéssel meg kellene állapíta­nia, hogy a kibocsátott kötvények kinek a ke­zében vannak. En állítom, hogy a t külföldön plaszírozott kötvények nagyrésze már nincs az első vásárlók kezében, hanem a kötvények egész tömegre itt van benn, a au agyar állam ha­tárain belül. (Magyar Pál: Ez valószínű — Ulain Ferenc: Tessék nosztrifikálni! Mióta kérjük a pénzügyminisztert! — Felkiáltások a baloldalon: Jó!) Koncedálom, hogy jó^ de ak­kor nem vagyok hajlandó az aranyérték alap­ján való olyan rendezést tekintetbe venni, mint amilyen elkerülhetetlennek látszik sok­szor külpolitikai érdekekre való tekitettel nem­zetközi viszonylatban. Ha ezt meg tudnók ál­lapítani, ezzel lényegesen könnyítenők a pénz­ügyi helyzetet, elsősorban a közületek hely­zetét. Nem novum, amit most mondok. En ezt évek óta hirdetem itt a Házban is, hirdettem már a kamatfizetés kérdésével is kapcsolatban és fogom is hirdetni a végleges rendezés kér­désénél, ímert kimondhatatlanul nagy tehertől szabadulna a magyar állam, ha nem a merev névérték alapján, r hanem a szigorú tények alapján foganatosítaná a rendezést. Koncedálom azt is, hogy a nagy államok gazdasági helyzete befolyásolja a mi helyze­tünket is, hiszen az csak függvénye a világ­nemzetek gazdasági helyzetének. De vannak KÉPVISELŐHÁZI .^APLÓ XV. ?. ülése 193$ május 3-án, szerdán. 29 azért speciális szempontok is, amelyek az ön­védelem jegyében jogosítják fel ezt a nemze­tet arra, hogy biztosítsa a termelés folytonos­ságát. En azt látom, hogy a kereskedelem f és az ipar terén a pusztulásnak olyan kolosszális jelenségével állunk szemben, amelyet ölhetett kezekkel nézni nem lehet és nem lehet ennek rendezése elől elzárkózni. (Éber Antal: Elő­ször a hatósági üzemeket kellene akkor meg­szüntetni!) Tudom, hogy a képviselő úrnak ez az egyedüli témája, (Éber Antal: Nem egye­düli, van még más is!) de én most mással is akarok foglalkozni. A magam részéről tehát helyesnek tartanám, ha megállapítanók a köt­vények birtokosát, ha megtudnók, hogy kik­nek a kezében vannak a kötvények, és ha a rendezésnél érvényesíteni lehetne azt a deval­vációt, amelyet a tőzsdén már foganatosítot­tak. Eckhardt Tibor javaslata, az 50%-os de^ valváció, ehhez nagyon közelfekvő dolog. Mi meg is tettük ezt a magunk részéről, amennyi­ben erre eszközeink voltak, a kötvények össze­vásárlásánál törvényes alapon, mert a külföl­diekkel való szerződéseink koncedálják a köt­vények összevásárlását. {Helyeslés a balolda­lon.) Ha ezt lehetővé tettük volna nagyobb arányokban is, akkor a közületeknek és az ál­lamnak helyzetét lényegesen megkönnyítettük volna. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Naigyon sajnálom, hogy az a bizonyos orto­dox tétel korlatokat szabott ennek a kérdésnek rendezésénél is. Nem tartom helyesnek azt a merev elzárkózást, amelyet pénzügyeink inté­zésében látok. Végeredményben Genfnek függ­vényei vagyunk, talán túlontúl is azok va­gyunk évek óta és várjuk a hitelezők konszen­zusát a rendezésnél. A hitelezők konszenzusát pedig nem lehet kieszközölni. Látom, hogy nemzetközi kérdésekben nem tudnak megálla­podni. Az érdemi megállapodásokat évek óta elhalasztják és újabb és újabb konferenciák összehívása szükséges. Az ilyen hosszú ideig való várakozás az egész termelés elpusztulásá­val lehet egyenértékű. Ezeket a gazidasági kérdéseket azért mélta­tom különös figyelemre s azért kezdtem beszé­demet a gazdasági kérdések szempontjából, mert egész belpolitikai helyzetünkre ráfekszik a gazdasági helyzet. E gazdasági helyzet sú­lyossága természetesen az élet minden vonalán érvényesül; érvényesül a kereskedelemben, az iparban, a falu népénél és — hozzá kell tennem — érvényesül a város lakosságánál is. A ma­gam részéről a legnagyobb szeretettel és a nem­zeti öncélúság jegyében váló összefogással aka­rok hozzájárulni a falu terheinek rendezéséhez és könnyítéséhez, s tiltakozom az ellen a ten­dencia ellen, amely a falut a fővárossal állan­dóan , szeimbe akarja állítani, mert ez is egy akadály, amely a nemzeti öncélúság útjában áll. (Egy hang balfelöl: Le a fővárosi vámok­kal!) s mert a magam részéről miaudig azt tar­tottam szem előtt, hogy a falunak és a főváros­nak a legnagyobb szeretettel kell összefognia. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Wolff Károly: Igenis a székesfőváros hely­zetét csak a legnagyobb szeretettel lehet ke­zelni, olyan szeretettel, amilyennel mi kezeljük a falu helyzetét. (Felkiáltások balfelŐl: Ez a helyes!) Nagyon nem szeretem, ha magyarok itt az ország parlamentjeiben is ebben a kérdés­ben egymással saembenállanak. (Felkiáltások: Nem is lehet!) Ne méltóztassanak itt elfogultság­gal kezelni ezt a kérdést. A székesfőváros vég­5

Next

/
Thumbnails
Contents