Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-178
Az országgyűlés képviselőházának 178. elérhetetlen, és nem tartozik az álmok birodalmába, mert Amerikában például a kongresszus legutóbbi heti 30 órában állapította meg a kötelező munkaidőt — ez esetben az előbbi létszám már csak 255,817.480 munkaórát dolgozna és az így felszabaduló munkaórákhoz 225.907 új embert kellene alkalmazni. A munkanélküliség problémája nem konjunkturális probléma ma már, nem is periodikus probléma, ez súlyos gazdasági és társadalmi probléma. A munkanélküliségen lehet segíteni és kell segíteni és pedig kétféleképpen. Munkaalkalmak teremtésével és szociálpolitikai törvényhozással. Idetartozik a munkanélküliek rendszeres támogatása. Talán mégsem vindikálhatjuk magunknak azt, hogy mi vagyunk a világnak legokosabb, legbölcsebb, legelőrelátóbb nemzete; azért, mert Európában 20—22 más ország már rálépett a munkanélküliek segélyezésének útjára, köztük olyan országok is, mint amilyen a két diktatórius fasiszta ország. Olaszország fizet munkanélkülisegélyt. Hitler azzal ment neki a küzdelemnek és a hatalom megszerzésének, — mert ez volt a megbízatása a nagykapitalizmustól — hogy eltörli majd a munkanélküli segélyt, de most ott áll, hogy törököt fogott és neon mer hozzányúlni a munkanélküli segélyhez. Most már március 5-ike óta van uralmon, és, bár gyors elintézést ígért megbízóinak ési megkontreminálta a szociálpolitikát és a szocializmust a bitlerizmussal, nem mer hozzányúlni a munkanélküli segélyhez és a német munkanélküliek ez ideig még kapnak munkanélküli segélyt Lehet hogy a Heirrenklub és az egyéb nagykapitalista alakulatok újabb parancsot fognak küldeni Hitlernek, hogy tessék ezt megszüntetni s lehet, hogy ez bekövetkezik, ez idő szerint azonban a hitlerista Németországban is rendszeres segélyezésben részesítik a munkanélkülieket. A másik segítség a munkaidő leszállítása heti 40 órára. A munkaidő ma Magyarországon — tessék jól idefigyelni — hivatalosan 16 óra. A még ma is érvényben levő 1884. évi XVII. tcikk, amelyre 1922-foen egy foltot raktak, de nem ebben az irányban, előírja, hogy a munkaidő reggel hat óra előtt nem kezdődhetik és este 10 óra után nem végződhetik. Hivatalosan tehát 16 óra a munkaidő és ha a munkásságnak nem lettek volna szervezetei, ha nem lett volna ellentálló és támadó ereje, ha nem védekezett volna és nem vívta volnia ki magának a rövidebb munkaidőt, akkor az élő magyar törvények alapján ma is 16 órát dolgozhatnának naponta. A valóságban talán nagyon liberális számítás szerint- az átlagos heti munkaidő ma 54 óra. Ismerjük azt az. Európaszerte megindult áramlatot, hogy a munkaidjőt a géptechnika fejlődésének arányában leszállítsák. Persze, a szent kapitalizmus MagyarországOin ellenáll, tiltakozik és meghiúsít minden erre irányuló törekvést. Pedig még csak kára sem volna a munkaidő leszállításából, toiert amennyire lejjebb szállna a munkaidő, legalább is ennek arányában, — de àzt hiszem, hogy még sokkal nagyobb arányban^ — fejlődik a technika és fokozódik a termelés, úgyhogy például hivatalos kimutatás szerint 1914-ben egy műszak alatt 12 órát. 1930-ban már csak 8 órát dolgoztak a bányákban S az ország mai területén a napi átlagtermelés 1913-ban 6'75 quarter szén volt, 1932-ben az egyharmaddal megrövidített munkaidő alatt 7*7 quarter. Ma tehát a nyolcülése 1933 május 11-én, csütörtökön. 337 órás munkaidő mellett 15'1%-kai többet termelnek a bányászok, mint 1913-ban a magas munkaidő mellett, tehát ez nem megy a termelés rovására; viszont meg kell állapítani azt is, hogy a hosszú munkaidő tönkreteszi a munkásosztályt, tönkreteszi magát az államot is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Csak egy tényező van, amely nevet és örül, amely ennek hasznát látja s ez a termelő kapitalizmus. Egyrészről ez a túlhajtott munkaidő, másrészről a munkanélküliség olyan jogtalan gazdagodást jelent a telhetetlen kapitalizmus számára, amely rem illeti meg és amelyben nem is igen volt eddig része. A helyzet az, hogy a gyárakban és a telepeken dolgozók száma állandóan fogy, a termelés azonban ennek ellenére állandóan emelkedik. Egy kimutatás szerint 1922—1931-ig az ipari termelés értéke a következőképpen alakult: 1922-ben 1377 millió, 1923-ban 1412, 1924-beii 1821, 1925-ben 2068, 1926-ban 2191, 1927-ben 2691, 1928-ban 2876, 1929-ben 2867, 1930-ban 2491 és 1931-ben 2053 millió pengő volt. Az utolsó két évben tehát _ csökkenés mutatkozik, ami egyrészt a konjunktúra hanyatlásából, másrészt pedig az árak csökkenésből ered, tény azonban az, hogy 1922 és 1931 között az utolsó két évben a munkáslétszám legalább is 30—40%-ka] csökkeni A végeredmény tehát az, hogy a munkáslétszám csökken, a munkanéküliség növekszik, ellenben a termelés állandóan emelkedik. Azt szokták felhozni a munkanélküli segély ellen, hogy az a munkást lustává teszi, az erkölcsi érzéket kiöli belőle s úgy szokták kezelni a dolgot, mint hogyha ez valami egészen improduktív kiadás lenne, pedig ez nem így van. Németországban, ahol még mindig fizetnek munkanélküli segélyt, egy kimutatás szerint 7'3 milliárd márka munkanélküli segélynek 12%-a, tehát 864 millió márka házbér fejében egyenesen a háztulajdonosok zsebébe vándorolt; 70%-a, vagyis 5040 millió márka élelmezés, 18%-a, vagyis 1296 millió márka fűtés, világítás, ruhajavítás költségei és más egyéb beszerzések formájában ment vissza a gazdasági életbe, úgyhogy egy német közgaz dász megállapította azt, hogy a kiskereskedelem mai mérvű fennmarauúsa egyenesen AI-.nak köszönhetői, hogy az állam munkanélküli segélyt fizetett és ezzsl többmillió n*trakást tett fogyasztóképessé és biztosított a kereskedelemnek. T. Képviselőház! Egy gazdasági szaklap megállapítása szerint az ipari termelés' értékére vonatkozó indexszámok úgy alakulta 1 !, hogy 1931-ben 22%-kai volt nagyobb a terme lés, mint 1922-ben. annak ellenére, hoay a g,;p ipar ezalatt az idő alatt katasztrofálisan hanyatlott. Meg kell állapítanom azt, hogy a munka nélküliség ma nemcsak munkásprobléma. Tudni kell, látni kell, észre kell venni, — a mi szakminisztériumaink, gazdasági minisztériumaink talán nem foglalkoznak a kérdéssel ennyire, vagy legalább is nem ilyen vonatkozásban — hogy egy új ipari forradalomban élünk, hogy a munkanélküliség megszűnt periodikus probléma lenni. Látni kell, hogy a munkanélküliség az egyik következménye a géptechnika és a termelés fejlődésének és nemcsak a fejlődésnek, hanem a fejlesztésének, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert a kapitalizmus nem elégszik meg azzal, hogy automatikusan fejlődik a termelés, hanem még nekiáll teljes erejével, egész mellel és fejleszti is, 48*
