Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

250 Az országgyűlés képviselőházának nak. Az ő sajtójában ismételten olvastam olyan cikkeket, amelyek példálózhatnak, hogy ilyen, olyan sora van a jugoszláv, illetőleg a román megszállás alatt élő németségnek. Meg kell kérdezni Macseket. (Ügy van! Ügy van!) Meg kell kérdezni az oláh korbács alatt szenvedő kisebbségeket, hogy mit szólnak ők ehhez. Nemrégen találkoztam itt egy ^kisebbségi politikussal a megszállott területről. Azt a kérdést vetette fel előtte valaki: mit szólnál te ahhoz, ha megint visszakerülnél ide? Azt mondta: úgy berúgnék, hogy még olyan mulatást a világ nem látott! {Derültség.— Zsindely Ferenc:Magyaros természet!) Beszédem végén még egyet ajánlok t. képviselőtársaim b. figyelmébe miért nem találja meg a képviselő úr a módját és az útját annak, hogy ezek a kérdések, ha in praxi itt-ott panasz tárgyává tétetnék és eddig mindig jóindulatú elbírálásra tarthattak számot, in camera caritatis objektíve politikusokkal is megtárgyaltassanak. (Zsindely Ferenc: Nem ez a célja! — vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: A választásokat sem tudták megcsinálni in camera caritatis. Csendőrszurony nélkül nem volna itt. Ha demokratikus választásúik lettek volna, nem volna itt Bleyer! — Csizmadia András-' Nem volna érte nagy kár! — vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Pedig senkinek az érdekében nem erőszakoskodtak annyit, mint Bleyer érdekében! — Szabóky Jenő-* És azért van elnyomva!) Kisebbségi politikus nem élhet passer solitarius módjára. Elismerem, hogy az elveket tisztázni kell. Jog és elv szemponjából e téren nálunk sohasem volt kívánni való. A kisebbségi politika eminenter gyakorlati politika, — mondhatnám diplomácia is — melyet csak a politikába való élénk bekapcsolódással lehet érvényesíteni, bevonásával minden faktornak, kinek jóindulatára számítani lehet, mindig számhavéve az ország, a nemzet helyzetét, lelkiállapotát, érzékenységét és nemzeti céljait. Ha a magyar társadalom belelát a kisebbségek vezetőinek lelkébe, a veséjébe és azt látja, hogy azok szíve e hazáért dobog, sok mindent más szemmel fog nézni. Az az elv, rhogy fiat justitia pereat mundus, nagyon helytelen út. Az ilyen politika levét megissza az ország, de megissza az a nép is, amelyet ő képvisel. Olyannak kell lenni a politikánknak ezen a területen is, hogy használjunk az országnak, annak a népnek, amelynek körében születtünk. T. Ház! Nemrégen a sajtót elhagyta egy könyv, amelynek a címe az volt, hogy «Offene Wunde Europas» Európa nyilt sebei. Ennek nevezte Ő a kisebbségi kérdést és joggal, mert a kisebbségi kérdés különösen az utódállamokban abszolúte nem nyert kielégítő megoldást. Ha van kérdés, amely tisztázásra vár, úgy eszébe juttatom a t. képviselő úrnak, a t. Háznak Greentrupnak azt a mondását, hogy a legjobbak is sokszor hiába fáradoznak, hogy helyreállítsák a harmóniát a közt,^ ami van és a közt, aminek lennie kellene. Ez áll ebben a kérdésben is. Igen t. Ház! Ezelőtt három esztendővel a német kormánynak egy megbizottja keresztülutazott Magyarországon és magyarországi útján betért Pannonhalmára is, hogy megnézze az ottani monostort. A német kormány megbízásából járt lent Erdélyben és tanulmányozta az ottani németek és szászok helyzetét. Megkérdezték tőle Pannonhalmán, hogy mit látott? Azt mondta, nagyon meg lennénk elégedve és nyugodtan aludnánk, ha olyan sorban tudnók 177. ülése 1933 május 10-én, szerdán. a németeket Erdélyben és Romániában, mint amilyen sorban Magyarországon élnek. Ez a tényállás ebben a kérdésben. (Zsindely Ferenc: Nem lehetne ezt Hitler révén elintézni?) Nagyon érdekes volna, ha kitérnék a képviselő úr közbeszólására. Mit mondott Hitler ebben a kérdésben? Hitler t. i. mint katona, tudtommal itt feküdt egyszer Budapesten, a háború folyamán az egyik kórházban és annakidején egy újságíró meginterviewolta. (Jánossy Gábor: Kóser kosztot evett, olvastam az újságban!) Talán egészségére vált, ha jó volt. (Jánossy Gábor: Jó az, kérem! — Derültség.) Hitler akkoriban még csak egyszerű katona volt. Nyilatkozott a német és magyar viszonyokról is és nagyon helyesen úgy állapította mag ezt, hogy ez a két nép egymásra van utalva, egymást kell támogatnia, de azt, is mondta, hogy ártanak azok, akik a kisebbségi panaszokat állandóan kifelé hánytorgatják. À nyugatmagyarországi kérdésben is nagyon érdekes megjegyzést tett. Azt mondotta, hogy ő nagyon jói tudja, hogy Nyugatmagyarországot erőszakkal rabolták el és a két ország közt azért vetették fel ezt a kérdést, hogy a németség és magyarság közé egy Zankapfelt, ia vitatkozás almáját dobják. En csak azt kívánnám, hogy Hitler, a kancellár maradjon meg Hitlernek, a gránátosnak akkori felfogásánál, mert ha akkori felfogása mellett marad, iákkor a magyar és a német közt sohasem lesz differencia, hanem elimináljuk azokat a sérelmeket, amelyek a háború folyamán kettőnk közé kerültek s amelyek a^ két nép között fájó sebet ütöttek, akkor a német és a magyar, úgy mint a múltban dolgozni fog a kultúráért, dolgozni fog a kutlúra megvédéseért, nekik nem szabad elfelejteniük, hogy mi toronyként r álltunk itt és tartottuk a hátunkat, mint sánc századokon keresztül éppen a németség védelmébe s ennek köszönhetik ők azt a kultúrát és jólétet, amellyel ma bírnak. (lgaz! Ügy van!) Ezeket állapítottam meg ebben a kérdésben, de lesz még alkalom erre a kérdésre viszszatérnem, ezért ismételten is csak azt kérem, hogy mindkét részről kezeljük mindig a kérdést objektíve, (Helyeslés a jobboldalon.) népünk és hazánk iránti szeretettel és igazsággal, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert ha ezt a kérdést igazsággal és szeretettel kezeljük, akkor köztünk sohasem lehet differencia és akkor mindig egy egységes nemzet fog állani a Duna mellett, (Jánossy Gábor: Magyar!) s ez az egységes nemzet mindig meg fogja találni útját a német nemzet felé. Ebben a reményben és ezzel a kívánsággal a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Kakovszky Tibor! Rakovszky Tibor: T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy Pintér László igen t. barátom és képviselőtársam szavaiba kapcsolódjam bele és én is néhány reflexiót fűzzek a nemzetiségi kérdéshez. Magam is nemzetiségi vidéken születtem, családom is évszázadok óta ott lakik: mint közigazgatási ember, nyolc esztendeig nemzetiségi vármegyében működtem és úgy érzem, hogy tudok teljes objektivitással hozzászólni ehhez a kérdéshez. Előttem egy kép van, t. Ház; amikor 1921iben az a szomorú tény következett be, hogy az ezer évig hozzánk tartozott úgynevezett Nyu-