Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

2ÓÖ Àz országgyűlés képviselőházának a konstruktív elemek közé, akik a nemzettel együtt tudtak érezni, akár a festőművészre, akár az íróra gondolok, én tehát nagyobb hitelt adok azoknak, akik keservesen jelentik azt, hogy őket elbocsátották és helyükbe németor­szági zsidókat helyeztek el. A mezőgazdasági munkások munkanélkü­lisége azonban még nem olyan nagy, mint az ipari munkások munkanélkülisége, mert ma azt olvasom, hogy a borsodmegyei szénbá­nyákból elbocsátanak ezer munkást azért, mert a télen át a szénfogyasztás nem volt olyan nagy, hogy a termelést a régi tempóban^ le­hetne folytatni. Ha egyszerre ezer ember válik kenyértelenné, ha gyáripari értelemben min­dig tömegek válnak munkanélküliekké, akkor kell gondoskodnunk arról, hogy itt valami olyan megoldást találjunk, amely ezeknek bár­milyen formában kenyeret ad. Ha a németek meg tudják csinálni azokat a munkahadsere­geket, ahol munkába sorozzák be őket, ha nálunk primitívebb nemzet, mint például a bolgár nemzet megcsinálta ugyancsak a munka­hadsereget, (Kabók Lajos: Köszönjük szépen, tartsák meg maguknak!) hogy azt a tétlen munkanélküli sereget valamilyen produktív formában foglalkoztassák, én azt mondom . .. (Kabók Lajos: Agyon akarják őket dolgoz­tatni! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csen­get.) Most beszéltem a telepítésről és azt kifo­gásoltam, hogy olyan telepítések is vannak, amelyek nem kívánatosak. (Ügy van! a bal­középen.) Céloztam a hatvani és a sarkadi te­lepítésekre. Ilyen telepítésekből nem kérünk, ellenben kérünk a mezőgazdasági munkanélkü­liek részére egy telepítési akciót és a máskép­pen nem foglalkoztatható ipari munkások ré­szére pedig munkaosztagok beállítását. (Buchin­ger Manó: A keresztények régen felszabadí­tották a rabszolgákat, ma pedig újból rabszol­gákat akarnak csinálni! — Zaj. — Elnök csen­get.) Rabszolgaság ma Európában csak egyet­len egy államban van, Szovjetoroszországban. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Weltner Jakab: Hát a nácik?!; T.. Képviselőház! A szellemi munkások munkanélküliségéről is szót kell ejteni, mert hiszen nálunk az a gondolkozás, amely eddig a fixállásban lévőket irigyelte az úgynevezett fixfizetésért, hovatovább szintén kezd meg­szűnni, azért, mert ma már a tisztviselői fi­zetések bizonytalansága, a tisztviselői állások bizonytalansága folytán a pálya nyomora szintén a munkanélküliséggel kezd hatályos lenni. Fokozottan áll ez a magántisztviselői karra, mert ma már a magántisztviselőket úgyszólván mutogatni kell, olyan unikum­számba mennek, hiszen a magántisztviselőket egymásután bocsátják el. Amelyik üzem azelőtt 6—8—10 magántisztviselőt foglalkoz­tatott, az ma már csak egyet alkalmaz, azt is csak . feltételesen. A magántisztvi­selőknél . a felmondásnak olyan tömegeivel találkozunk, amelyek szintén meggondolásra késztetnek valamennyiünket. Az iparosság munkanélküliségét, a kihűlt műhelyeket, a pi­henő és elrozsdásodott szerszámokat valameny­nyien ismerjük és tudjuk, hogy ennek magya­rázata tisztán a fogyasztóképességnek olyan nagy mértékben való csökkenése, hogy az ipa­rosságot munkával már nem tudjuk ellátni és ebben a fogyasztóképesség-csökkenésben is­mét benne van nagy tényezőként a tisztvise­lők fizetésének sorozatos lecsökkentése, mert az iparosságot, különösen a kisiparosságot munkával azelőtt mindig a tisztviselők látták 176. ülése 1933 május 9-én, kedden. el. (Kabók Lajos: Mégis munkahad sereget akar! Az fogyasztóképes talán?) A kereskedőknél azt látjuk, hogy túlsók az eszkimó és tulkevés a fóka. Ma már min­den egyes kereskedői ágban a békebelinél na­gyobb a mostani kereskedők száma, különösen az élelmiszerüzletek terén fokozódik egyre a kereskedők száma és emellett még a nagy áru­házak konkurrenciája is nagy munkanélküli­séget eredményezett. A szabad pályákon az ügyvédek, az orvosok, a mérnökök irodái és rendelői teljesen üresek; ezeket is a munkanél­küliek közé kell sorolni még akkor is, ha nem kérnek munkanélkülisegélyt. Főleg az orvosok százait ontja négy egyetem. Az orvosi nyomor­nak olyan példáit találjuk, a fizetésnélküli dolgozó orvosok olyan tömegével találkozunk, hogy ezt nem lehet szó nélkül tűrni. Állami klinikákon elfogadják orvosok munkáját száz­számra minden fizetés nélkül. (Pakots József: Eveken keresztül!) Eveken keresztül. Az ügy­védi munkanélküliség évről-évre olyan statisz­tikai adatokat szolgáltat, hogy ma már az ügy­védi pálya egy nem kívánatos pályává vált valamennyiünk részére. A mérnöki munkanél­küliségről külön fogok beszélni, mert ennek egy-két részletével is szándékozom foglalkozni. Itt van a nők munkanélkülisége. Hol lehet ma elhelyezni egy dolgozni akaró és munkára rá­szorult nőt, hiszen a gépírónők háromnegyed­részét elbocsátották, ma már nem tart a leg­frekventáltabb üzem sem gépírónőt s ahol az­előtt 6—8 gépírónő volt, ott lehet talán egyet elhelyezni. A tanítói pálya is olyan túlzsúfolt, hogyha 5 esztendőre minden tanítóképezdét be­csuknának, akkor sem lehetne valamennyi dip­lomás egyént elhelyezni. T. Ház! Azt hiszem, hogy a trianoni Ma­gyarország ma többet termel ezen a téren, mint amennyit szabad lenne termelni s export­lehetőség ezen a téren nincs. Az egyedüli kiút a revízió volna, amely a most már felgyü­lemlett munkanélküli ifjúságot el tudná egy pillanatra helyezni, de revízió nélkül az évek hosszú sora óta felgyülemlett fiatalságot semmi körülmények között és soha elhelyezni nem lehet, hiszen háromszor annyi az évi produkció, mint amennyi az utánpótlandó hiány bármilyen foglalkozási ágban. Itt tehát az államnak kötelessége van és ez a köteles­ség lehet kétféle, — nemzetenként másként fogják fel — vagy munkát kell adni, vagy se­gélyt kell adni. Mi tudjuk, hogy segélyt ez a szegény Magyarország a munkanélkülieknek nem tud adni, de a munkanélkülisegélybe még gazdagabb államok is tönkrementek, mint ez az ország. Itt van Anglia és Németország pél­dája, amelynek költségvetését a munkanélküli segély teljesen felbillentette, s én megértem, hogy a font és a dollár megingásában nagy része van annak a nagymennyiségű munkanél­külisegélynek is, amelyet e nemzetek kiosz­tottak. Magyarország e példát nem követheti. A munkanélkülisegély egy kielégíthetetlen mo­loch, amely felfalja azt, aki a munkanélküli­segélyt adja. A szociális gondoskodás egyma­gában nem elég. A szociális gondoskodás olyan tényező, amely ideig-óráig segíthet a munkánélkülin, de olyan berendezkedés, amely az^ egész munkanélküliséget kiemelné a problé­mák sorából, szociális gondoskodás formájá­ban nem képzelhető el. Nincs más mód, mint tisztán csak a közmunkák megindítása. Es én ha ezt a kérdést így látom, akkor a mai költségvetésben bizony szomorúsággal kell

Next

/
Thumbnails
Contents