Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

Az országgyűlés képviselőházának általános csodálkozást és megütközést keltettek. Mindenekelőtt megállapítom, hogy a ma előtérben álló vezérkérdésben, a titkos vagy a nyilt szavazás kérdésében én Gömbös Gyula miniszterelnök úr háta mögött állok és az Ő vezérletét követem ebben a kérdésben is, úgy mint más kérdésekben. Az igen t. miniszterelnök úr e tekintetben nyilatkozatot tett. Ezt a nyilatkozatot igen természetesen teljes mértékben támogatom, de támogatom azokban a, garanciális előfeltételekben is, amelyeket a parlamenti reformhoz egyébként fűzött; támogatom politikai multamnál fogva azért is, mert a titkos választói jog megvalósítását a nagy nemzeti érdekek szem előtt tartásához és a nemzeti irány fenntartásához fűzöm, (Helyeslés a jobboldalon.) Hogy ez a javaslatban miként fog megjelenni, erről majd a kormány által beterjesztendő javaslat fog tanúságot tenni és akkor lesz alkalmunk ennek a kérdésnek részleteivel foglalkozni. Az, hogy mi például a szavazás mikéntjét lelkesebben vagy kevésbbé lelkesen fogadjuk el, — mint ahogy at, túloldalról a minap Sztranyavszky Sándor t. képviselőtársam ezt szemrehányásként kapta, — a politikai akciók megítélésénél, azt hiszem, nem jöhet számításba. Mi a titkosságban nem látunk egyebet, mint a választók akarata szabad megnyilvánulásának egy garanciáját, egyébként azonban a parlamenti jog megalkotása terén nem lehetünk és nem leszünk másra tekintettel, mint a nemzet igazi nagy érdekeire, a nemzet fennmaradásának és érvényesülésének feltételeire. (Helyeslés a jobboldalon.) Tiltakoznunk kell az ellen, mintha Európaszerte volna bizonyos demokratikus káté, amely, mondjuk, a választójog terén is alkalmazva, minden államtól bizonyos határozott lecke elvégzését és annak elrepetálását követeli. Nem áll az. amire vissza fogok térni következő fejtegetéseimben, mántha itt bizonyos demokratikus blokkok léteznének, amelyeknél a választójog kérdése noli me tangere. Nem áll az. laimit etsryiík igen t. /képviselőtársam mondott, hogy eljön az az idlö, amikor a választójogról beszélni sem fognak. Nem, t. Képviselőház! A múlt évben egyik legdemokratikusabb országban amelyre annyiszor méltóztatnak hivatkozni, Franciaországban igen mélyreható és igen erős választójogi vita volt, sőt kormánvbukás is következett be, époen egy választójogi törvényjavaslat tárgyalása kapcsán. Bekövetkezett a kormánybukás úary, hogy a francia kamara tehát a tulajdonképpeni népképviselet helveselte a kormánynak a konzervatív elgondolását, és csodálatosképpen a mi Felsőházunkat helyettesítő szenátus buktatta meg a kormánvt. Tehát a legdemokratikusabb államban is beszélnek a választójogról és keresik azt, hogy annak elvi kijelentései, elvi elhatározásai a nemzet igazi nagy érdekeivel összhangban leeyének és a oarlamentáris kormánvzást lehetővé tegyék. Mert azon fekszüv a kérdés fősúlya, hogy csakis oly választójog állhat a nemzet érdekében, amely lehetővé teszi azt, hogy a nemzet érdekeit, a nemzeti szellemet képviselő kormányzat érvényesüljön és nvilatkozzék miesr az ország kéDviseleteben. Ebből a szempontból fogjuk elbirálni a parlament elé jövő választójogot nem maradiságból, hanem a nemzeti eszméhez és a nemzet israzi érdekeihez való ragaszkodásból. (Elénk helyeslés n jobboldalon.) Egy témára térek most, amelyet éppen a választójog kapcsán kell megpendítenem. Igen 76. ülése 1933 május 9-én, kedden. 197 örvendek, hogy éppen Buehinger képviselőtársam lépett be a terembe, akinek fejtegetései a további általam el mondandókra okot szolgáltattak és ez az úgynevezett külpolitikai téma. Mindig érzem, hogy egy képviselő részére nagy felelősséggel jár az, hogy külpolitikai kérdésekben nyilatkozzék. A sajtóra nézve is ugyanez áll. Bismarck herceg mondotta egyszer, hogy mindig a nemzetnek és sokszor a nemzet kormányának kell megfizetnie azokat a bevert ablakokat, amelyek külpolitikai téren egy túlzott aa:itációra vezethetők visza. Éppen ezért ezekhez a kérdésekhez megfelelő tartózkodással fogok szólni. T. képviselőtársam abból indult ki, hogy Európában blokkok képződnek, — körülbelül ez volt szavainak értelme — amelyekben egyfelől a demokratikus államok sorozódnak, másfelől pedig a fasiszta államok. Ilyen elgondolásokból, ilyen érzelmi és belpolitikai alapokon képződtek nemzetközi szövetségek a politikai romanticizmus korában, de a mai realitások világában ez nem lehetséges. A politikai romanticizmus korában történt az, hogy például a harmincas évek országgyűlésén gyönyörű beszédek hangzottak el nálunk az elnyomott lengyel nemzetért és ez mély rokonszenvet váltott ki a két nemzet között. Volt is ennek bizonyos gyakorlati foganatja, amennyiben szabadságharcunkban a lengyel hősök magyar hősök oldalán küzdöttek. De mi volt a reálpolitikában az eredmény? Az 1849. évi orosz intervenció. (Buehinger Manó: Kernelem, ezt a kormánynak mondja, t. képviselőtársam! — Zaj a baloldalon.) Nem.^ t. képviselőtársamnak mondtam, majd mindjárt meg méltóztatik hallani. A másik példa a francia példa, III. Napoleon példája, aki Orsini merénylete által és más érzelmi momentumok, talán az ő olasz származása által indíttatva, beavatkozott az 1859-es háborúba, amely előidézte Solferinót, amelyet azután nyomon követett Königgrätz és nyomon követett Sedan. Érzelmi oolitikát űzni semmiesetre sem szabad, még akkor sem, ha az ember arra az alapra helyezkedik, amire igen t. kén viselőtársam helyezkedett, hogy vannak neki szimpatikus, demokratikus és antipatikus, általa úgynevezett fasiszta államok. ., • • • T. képviselőtársammal az a sajátságos baleset történt, hogy éppen azon a napon, amikor itt azt hirdette, hogy nem szabad ezekkel az úgynevezett fasiszta államokkal barátkoznunk, az általa olyan nagyon idézett orosz szovjetunió aláírt Berlinben egy okmányt, amelyben az új hiteleri Németországgal az eddigi külpolitikai relációt megújította. (Jánossy Gábor: Es nem kérdezték meg Buehinger Manót! — Malasits Géza: Barátok így találkoznak!) Miért van ez? Azért, mert a nemzetek a maguk külpolitikájukban nem nézhetnek mást, mint a maguk érdekeit. (Buehinger Manó: Ezt a barátságot gönnolom Hitlernek !)^ Éppen azért van igaza Turi Béla igen t. képviselőtársamnak abban, hogy az igen t. miniszterelnök úr és a külügyminiszter úr a szabad kéz politikáját hirdetik, azt hirdetik, hogy ők csakis a nemzeti öncélúság jegyében kívánnak politikát csinálni és nem fogadnak el más érdeket politikájuk vonalvezetéséül, mint a nemzeti érdeket. Ebben én nem negatívumot, hanem pozitívumot látok, amely a mi támogatásunkat megérdemli. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Megérdemli azért, mert teljesen igáz az, hogy nekünk, kis államnak nincs okunk, nincs 28*