Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

Az országgyűlés képviselőházának 1 dása innen induljon ki. (Ügy van! jobbfelől.) Nem akarom, hogy a Dunajmedencébe ezt az erőt akár Csehszlovákia, akár Ausztria hozza. (Ügy van! jobbfelől.) Éppen a napokban olvastam egy cikket DoLlfusról, ki nem sokat töpreng, amilyen kicsi, olyan erő van henne és megérhetjük, hogy hamarabb hozza ezt meg. (Egy hang a baloldalon: Még Hitlertől sem fél!) De a királyság! Magyarországnak is előny, mert nem a magyar volt gyűlölt a szerb, a román és a tót előtt, hanem a sváb, ahogyan ők nevezték a németet. A Habsburgdinasztia német politikájának súlyát érezték magukon és aki az egész Balkánon megfordult, az tudja, hogy a gyűlölet nem a magyarság ellen irányult. En tehát azt mondom, amit Sigray képviselő úr mondott: semmiféle idegen érdekek miatt nem akarunk restaurálni. Nem akarunk családi politikából restaurálni, nem akarunk még azért sem, mert talán idegen, francia vagy más államok lehetővé teszik, mert hallottam ilyen kijelentést is, hogy: «Kérem, ha a francia és az angol követ (Jánossy Gábor: Nem hallom! — Derültség.) egyszer azt fogják mondani, hogy restaurálni kell, akkor egyszerre minden ember restaurálni fog». En tehát azt a tételt állitom 'fel, hogy legalább is alkotmány jogilag meg kell oldani a kérdést, mert ez megteremti a nemzetben az egységes gondolkodást és — ez most Berki képviselő úrnak szól —, mert erre kötelez minket az 1920. évi I. tcikk. (Ügy van! Taps a baloldalon.) En voltam annak előadój bizottságban hetekig veszekedtünk és harcoltunk, hogy legalább ez a törvény jöjjön létre, amely semmiféle legitimizmusnak, jogfolytonosságnak útját nem állja, jogom van ennek az interpretálására. Bármikor kiállók szellemi párbajra Berki képviselő úrral, aki azt állította, hogy a restaurációnak az 1920. évi I. törvénycikk is akadálya. (Jánossy Gábor: En segéd leszek ott!) Es történjék legalább az alkotmányjogi megoldás úgy, hogy ebben engesztelődjék ki minden ellentét, legyen ez az eddig fennforgott ellentétek elsimítása (Ügy van! balfelöl-), legyen ez ia nemzeti erők összefogása. Ne mulasszuk el ezt a történeti alkalmat. Sajnálom, hogy nincs itt a miniszterelnök úr, de hiszen hozzá jutnak szavaim. E történelmi pillanatban neki jut a hatalom és a felelősség, cselekszik-e vagy nem, tőle függ. öné a hatalom, miniszterelnök úr, öné a felelősség. Önnek a történelem véletlensége vagy, amint ön hiszi — adja Isten —, az isteni Gondviselés kezébe adta sorsunkat. TJgy tűnik fel előttünk, mint aki a gyeplőket erősen fogja és irányítani is akarja. Hiszen megmondotta, hogy fáklyavivő akar lenni és új utakra akar lépni. Vigyen tehát bennünket e fordulat felé. Voltak nagy politikusaink, akik nemzeti érdekből új útra léptek; csak Tisza Kálmánra hivatkozom, aki a 48-as alapról ment át a kiegyezési alapra, mert egy nagy nemzeti érdeket akart megmenteni és ezt tartotta hazafias kötelességének. Es hogy idegen példára hivatkozzam, csak egyet hozok fel, amely találóan illik ide. Disraeli, aki mint a liberális irányzat képviselőjelöltje többször megbukott, amikor konzervatívvá lett, programbeszédében a következőket mondotta (olvassa): «Az államférfiú lényegében gyakorlati jellem. Ha hatalomra jut, nem kell utólag latolgatnia, vajon mi volt erről, vagy arról a nézete valamikor. Arról a dologról, ami v

6. ülése 1933 május 9-én, kedden. 185 történelmileg szükséges, csak azt kell tudnia, hogy most miképp szükséges és miért. (Ügy van! jobbfelől.) Ha szemére hányják, hogy életének egy másik korszakában más politikának volt a zászlóvivője, semmit sem kell néznie, csak a lelkiismeretét, amely azt mondja, hogy a mostani politikája miért igazságos, miért szükséges és miért hasznos.» En Gömbös miniszterelnök úrtól azt kérem, teljesítse, — ha már e történelmi pillanatban ia vezető poszton van —, azt a történeti feladatot, amely most a kezébe jutott. A revízió kérdését is ez mozdítja elő. Felolvashatnám angol gazdasági lapoknak cikkeit, például az Economist-nek, amelyet a legjobban ismernek azt a cikkét, amely szépen elválasztja a középeurópai problémát a versailles-i szerződés revíziójától. Ezért én nem helyeslem, hogy Kánya külügyminiszter úr szükségesnek tartotta legutóbbi .beszámolójában is összekapcsolni ezt a két kérdést. Ez a két kérdés külön kezelendő s ha mi tisztázni tudjuk a helyzetet alkotmányjogilag s a királyság formáját, lényegét, erejét belevisszük ezekbe az alakulásokba, akkor használunk legtöbbet a revíziónak is. Politikai bizalmamat attól teszem függővé, — az appropriációs javaslatnál lesz majd erről szó — hogy ebben a kérdésben milyen külpolitikát látok s a miniszterelnök úrnak milyen aktivitását látom. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon. — Taps jobbfelől. — A szónokot sokan üdvöslik.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Magyar Pál! (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Magyar Pál: T. Ház! Turi Béla képviselőtársam a költségvetési vitát úgy jellemezte, hogy jóllehet a költségvetés elsősorban gazdasági kérdés, a magyar parlamentben politikai kérdésként kezelik és a vita a politikai kérdéseket állítja előtérbe. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Mai beszéde valójában ennek a gyakorlatnak folytatólagosságát jelenti, de ha a költségvetési vita folyamán eddig elhangzott ibeszédekre visszanézek, azt kell megállapítanom, hogy lényegében a magyar parlament ebből a szempontból is közeledett a nyugati parlamentek gyakorlatához, ahol a költségvetési vitát mint gazdasági problémát kezelik és elsősorban azt teszik vizsgálat tárgyává, hogy a költségvetéssel kapcsolatban miként kezdeményezhetők azok a gazdasági intézkedések, amelyek r az érintett költségvetési évre a gazdasági élet egyensúlyát biztosítják s a termelő élet lehetőségeit megadják. T. Ház! őszintén megmondom, hogy jóllehet ritkán hallottunk olyan beszédet, amely a politikai vitának olyan bőséges tárát adná, mint Turi Béla képviselőtársamé és bár ( a magam részéről igen sok kérdésben tudnék és érezném is kötelességemnek vele polemizálni, én az általa, különösen .beszéde utolsó részében érintett külpolitikai kérdéseket és nagy problémákat inkább a külügyi tárca költségvetési vitája során bátorkodom majd szóvátenni s most ezúttal a költségvetéssel elsősorban gazdasági szempontból kívánok foglalkozni. Az előttünk fekvő költségvetés lényegében abban tér el az utóbbi években elénk került költségvetésektől, hogy szakít azzal a magyar gyakorlattal, amely a költségvetés összeállításánál a politikai szempontokat fölébe helyezte a gazdasági célszerűségnek és a pártpolitikai népszerűség megóvása érdekében kiegyensúlyo-