Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

Az országgyűlés képviselőházának j dig a legbuzgóbbak és a legfanatikusabbak. (Derültség és mozgás. — Gr. Hunyady Ferenc: Egész csoport alakult ibelőlük!) Azt is tudjuk, hogy a hatalomban az étvágy nő. Minél kisebb emberek vannak körülötte, annál jobban igyekeznek neki szolgálatot tenni. Éppen azért, kérem a miniszterelnök urat, hogy amennyire helyeslem és jogosnak tartom, hogy végre szakit Magyarországon azzal a tradícióval, helyesebben mondva azzal az állapottal, hogy a kormánypártnak nem volt soha szervezete és ő most szervez pártot, annyira kérem arra is, ne használja fel a hivatalos hatalmat olyképpen, hogy katolikus vagy más felekezetű tanítókat egyszerűen kineveznek alelnöknek, titkárnak stb. Az az ember, aki mindent az államtól kap, a mai körülmények^ között nem fog ez ellen tiltakozni. Ez az erőszakos szervezkedés azonban visszafelé sül el. (Jánossy Gábor: Önként vállalkoznak! Meggyőződés alapján!) Nem önként. Tudok esetekről, amikor erőltették egyesekre. (Zaj.) Százával vannak ilyenek. (Zaj.) Ez folyik hivatalosan. Nagyon jó, hogy folyik a szervezkedés, de ne a hatalom felhasználásával történjék. Tovább akarok menni. Csak arra akarom figyelmeztetni a miniszterelnök urat, hogyha ez az irány és az ebből folyó politika nem fog megegyezni a magyar történelmi hagyománynyal és az ezeréves gondolatokkal, fel fogja maga ellen kelteni azt a történelmi erőt, amely Magyarországot fenntartja. A történelmi erő nagy tenger, akkora a hatalma, hogy ha ez hullámzásba jön, nem lehet majd egy-két nyájas és kedveskedő szóval elintézni. Mi nem akarunk viharokat támasztani, de azoknak a történelmi erőknek és erkölcsi tényezőknek függetlenségét és kifejlesztését, amelyek a •magyar történelemben dominálnak és azt fenntartották, a jövőben is fenn akarjuk tartani. (Helyeslés balfelől. Halljuk! Halljuk!) T. Ház! A rendelkezésemre álló beszédidő utolsó negyedórájában áttérek a külpolitikai vonalvezetésre. (Halljuk! Halljuk!) Kánya Kálmán külügyminiszter úrnak a szabadkézre, a függetlenségre és a sokszor emlegetett öncélúságra irányuló politikáját természetesen helyeslem, de ez csak negatívum. Nem vagyunk abban a luxushelyzetben még mint kis állam sem, hogy páholyból nézzük az eseményeket {Ügy van Ügy van!) és hagiy ne kellene nekünk pozitíve dolgoznunk. (Elénk helyeslés.) A történelem egészen biztosan sorsdöntő időközhöz érkezett. Hogy a hitlerizmusból mi lesz, azt részleteiben nem tudom, de lekésnünk nem szabad abból az átalakulásból, amely imost készül, mert most van kialakulóban Középeurópában, nekünk ebből kimaradnunk nem lehet. (Ügy van! balfelől.) Mar ped'iig bizonyos, hogy a német Hitler-győzelem az Anschlusst és a közép európai kérdést egészen más tengelybe és síkba állította és vezeti. Es ezt a történelmi folyamatot nem fogja Mussolini keze sem megállítani. Megállíthatja két hónapra, félévre, vagy nem tudom mennyi időre, hogy Ausztria ne csatlakozzék, Hitlertől se volna okos dolog most uralma kezdetén provokálni német testvéreit, vagy más barátságos nagyhatalmat, de Mussolini ereje is kisebb, semhogy egy további történelmi folyamatot megállítson. Dollfuss szavai, kijelentései szépek, hogy Ausztria mindig kapocs volt a különböző népek között, — nem olvasomi fel ezeket, hisz mindenki tudja — ez azonban csak szép remény, csupán ideigóráig segít, nem hiszem azonban, hogy végle76. ülése 1933 május 9-én, kedden, 183 gesen el tudja a kérdést intézni. Ezt nem azért mondom, — és itt sokan csodálkozni fognak — mintha én a német veszedelem rémképét festeném, (Gr. Hunyady Ferenc: Na, na! En szeretem a németeket, de egy kicsit félek tőlük!) En azt látom, hogy mióta Árpád itt letelepedett^ és Szent István államot alkotott, többékevésibbé a németekhez volt kötve sorsunk. (Ügy van! balfelől.) Harcoltunk, vagy barátkoztunk, de a sorsközösségünk omàndug megvolt. Megvolt ez az Árpádok alatt, a nemzeti dinasztiák alatt épp úgy, mint a Habsburgok alatt, kulturális vonalon is. Nem is tagadhatjuk, hogy kulturális vonatkozásban elsősorban német közösségben élünk. En bízom a magyar faj erejében, bízom abban, hogy a XX. század közepetáján más nemzetiségi politika is folyik, semhioigy csak azért, mert a németség^ szomszédságába jutottunk, most a magyarság faji ereje és léte veszélyben volna. Sőt nagyon örülök, hogy tegnapi előadásában Schmidt Pauli kijelentette itt, hogy Németország tisztában van a középeurópai helyzettel és nem fog olyan megoldást elismerni, amely Magyarországra nézve káros. {Zaj. — Magyar Pál: Kinek a nevében mondta ezt*?) Ne tessék azt hinni, hogy azért mondom ezt, mintha invitálni akarnám a nagynémeteket, hogy vonuljanak be Ausztriába. En csak az érem egyik oldalát nézem és ez az oldal nem olyan sötét, mintha elgondolom, hogy beleszoríttatnánk egy olyan dunai konföderációba, amelynél r az ellenséges államok nagyobbak, mint a németek. (Zaj és ellenmondások balfelől.) Ha nem méltóztatnának tudni: a németség kisebb, mint a három kisantant állam együttvéve és pedig nemcsak lakosainak számára, de területben, négyzetkilométer szerint is. (Lázár Miklós: Ez nem stimmel!) De igenis stimmel, t. képviselőtársam. Nem argumentumokat mondok, hanem csak feleletet. (Lázár Miklós: Annak sem jó!) De igenis felelet, mert igaz. Argumentumnak azért nem argumentum, mert ha nagyobb, de nem akkora erő, de geográfiai helyzeténél fogva veszedelmesebb s a szláv veszedelmet jobban magában rejti, •mint a német szomszédság a német veszedelmet. Sajnos, csak tíz perc, áll még rendelkezésemre és így a kisantantról nem beszélhetek, de ezt majd a külügyi tárca költségvetésénél mondom el. Kezemben vannak a kisantantra vonatkozó adatok, > szívesen állok bárkinek rendelkezésére. (Zaj.) Elnök: Képviselő urak, ne zavarják a szónokot! Turi Béla: Reánknézve olyan alakulás, olyan elgondolás szükséges, amelynél Ausztriával valami közelebbi viszonyban élhetünk. (Helyeslés a balközépen.) Nekünk csak olyan alakulás érdekünk, ahol történelmi szerepünket folytathatjuk, csak ez az egyetlen lehetőség a Duna medencéjében. Akkor maradunk történelmünk vonalán, lm Ausztria és Magyarország összefogása megtörténik. Ezt indokolja a gazdasági helyzet, nem mintha Ausztria ma ugyanaz volna, mint régen, de ismétlem, ezt indokolja a gazdasági helyzet, nem mintha azt hinném, hogy ezzel meg volna oldva Ausztria és régebben, de mégis gazdaságilag együttműködést diktál a történelem logikája, amely minket összeköt. És hogy az antant államiaihan hogyan gondolkodtak? Méltóztatnak tudni, hogy a háború legvégéig nem akarták a monarchiát feloszlatni? Sőt 1918 októberében Andrássy GyuI Iához a következő három kérdést juttatták el,