Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

176 Az országgyűlés képviselőházának akár politikai elgondolások legyenek azok. Ez j a magyar pszihé itt gyökerezik egy ezeresz- | tendős magyar hazában, ez ,a magyar pszihé j csak azt ismeri, hogy ebben az országban min- i denkinek egyforma kötelessége van, de egy- j forma joga is van: szeretni ezt a magyar hazát. Amidőn a magyar pszihé nem ismerte az ellentéteket és nem engedi kifejlődni az ellentéteket, bizonyságát adja annak :az érettségének, annak a magasabbrendűségnek és becsületességének, amely — mint mondottam az előbb — ezekben a súlyosabb napjainkban is lehetővé tette azt, hogy itt ebben az országban rend és békesség legyen. A falu helyzete — mint nagyon jól tudjuk — majdnem a város helyzetével egyenlően sivár. Nem értem azokat a kormány félhivatalos orgánumaiból származó kijelentéseket, hogy vidéken ma nincs munkanélküliség. Nem tudom, méltóztatott-e az illető jólértesült szakköröknek vidéken járni. Ha ma nincs munkanélküliség vidéken (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Dehogy nincs!), az tisztára annak javára írandó, hogy a magyar pszihéből kifolyólag a magyar ember szeret dolgozni és ha ilyenkor tavasszal nincsen munkája, ingyen elmegy a sógornak, komának kapálni, csakhogy tétlenségben otthon ne üljön. Amidőn a vidék helyzete ilyen, szomorúan kell megállapítanom azt is, hogy míg a munkanélküliség a városokból indult ki és onnan ment vidékre, nemcsak a munkanélküliségben követte a falu a várost, nemcsak a munkanélküliség jutott el a városból falura, hanem a közegészségi állapotok is olyan súlyosak és nehezek ma falun, hogy mindenképpen gondolkodni kell azon, vájjon az államhatalomnak szabad-e tovább várnia és megengednie azt, hogy falun, különösen a tuberkulózis olyan hallatlan arányokban terjedjen és szedje áldozatait. ( Ügy van! Ügy van! a közében!) Bármennyire furcsán is hangzik, a vidék statisztikája — Téglássy igen tisztelt képviselőtársam igazolni tudja ezt — kezd rosszabb lenni a halálozás szempontjából, mint a főváros statisztikája. (Téglássy Béla: TTgy van!) Mert míg a fővárosi lakosnak megvan a lehetősége arra, hogy valami úton-módon gyógykezeltesse magát, a vidéki embernek ezekben a kérdésekben semmiképpen sem áll rendelkezésére lehetőség, hogy gyógykezeltesse magát. Ha valaki egy ,

s falusi embert, egy falusi munkást be akar hozni egy tüdőszanatóriumba, hetekig, hónapokig kell talpalnia, míg nagynehezen megigérik, hogy két-három hónapra beutalják azt az embert valamely szanatóriumba. {Felkiáltások bálfelől: Közben meghal! — Ügy van! Ügy van!) Az agrár irányzat szempontjából nagy baj volt még az is, hogy állandóan a bolettával operál a kormány. Legyünk azzal egyszer tisztában, hogy a búza világparitásos ára tíz pengő körül van, mi tehát nem tudunk itt 20 pengős búzaárakat fenntartani máskép, mint csak mesterségesen. Nem itt yan a baj. A baj ott van, hogy a magyar agráriusoknak a termelés nehéz, költséges és drága és ma is a 24 pengős búza alapján kivetett adókat kell fizetnie. (Ügy van! Ügy van! bálfelől.) Hozzájárulnak ehhez még különböző állami akciókkal és állami elgondolásokkal, némelyik vidéken kivetett talaj javítási adók is, amelyek most jönnek, elsősoriban értve ez alatt a különböző csatornákat, amelyeknek költségei a ma amúgyis nehéz sorban sínylődő és vergődő agrártársadalmat kétszeresen, még inkább 176. ülése 1933 május 9-én, kedden. sújtják. (Propper Sándor: Hol a kormány? Csak a volt és leendő miniszterek vannak jelen!) Lang Lénárd igen tisztelt képviselőtársam felemlítette itt beszédében, amikor a túloldalról közbeszólás hangzott el, hogy a magyar kisgazdaságok ma önemésztési folyamat alatt állanak, vannak, mert a sajátmaguk a vagyon állagát kénytelenek értékesíteni és ebből kénytelenek magukat fenntartani »valamint az adókat, a közterheket befizetni. Hogy mennyire igaz, amit mondok, annak bizonyságául idézem itt Juhos Lajos keszthelyi gazdasági akadémiai tanárnak idevonatkozó tanulmányait, aki európai szaktekintély e kérdésben s aki 1929-ben és 1930-ban, amikor a gazdasági viszonyok és lehetőségek még jobbak voltak, 46 vidéki kisgazdaságot két héten keresztül vizsgált és szakszerűen utánanézve a dolgoknak, megállapította a következőket: Ennek a 46 falusi gazdaságnak 1929-ben az egy katasztrális holdra eső átlagos nyershozama 234 pengő volt. 1930-ban, amikor már a gazdasági krízis jobban nyilatkozott meg, erősebben jelentkezett, 200 pengőre esett le, szóval 15%-kai csökkent. A termelési költség 1928-ban 211 pengő volt, 1930-ban pedig 166 pengő. Végeredményiben az egy holdra eső tiszta jövedelem 1928-ban 23 pengő és 1930-ban 34 pengő volt, ami a kamatozásban 1'5%-nak felel meg. A mai intenzív, túladunai mezőgazdaság másfél százalékot hozott jó gazdasági, éghajlati és termelési viszonyok mellett. Milyen veszteséggel dolgozhatnak azok a kisgazdaságok» amelyek nem a Dunántúlon vannak, hanem a Duna-Tisza közén, vagy a Tiszántúlon, ahol tudvalevőleg a termelési viszonyok és a jövedelmezőség is mindig körülbelül 5%kal rosszabb volt, mint túl a Dunán. Juhos Lajos itt ebben a tanulmányában megállapítja, hogy ezen a helyzeten kétfélekép lehet segíteni. Vagy 25%-kai emelni kell a termelői árakat, vagy pedig, mint ő mondja, 25%-kai csökkenteni kell a termelést. Ez a kérdés, itt van a kérdés kritériuma. Nem tudjuk gazdasági terményeinket áldozatok nélkül, ráfizetés nélkül jobban értékesíteni, evidens kötelességünk tehát, hogy megadjuk a magyar mezőgazdaságnak a termelés lehetőségeit, tegyük lehetővé, hogy világviszonylatban rentábilisan tudjon termelni a magyar gazda, a magyar agrárius'. A költségvetés, ahogyan nézem, bizonyos agrárellenes tendenciát mutat, amidőn az 1.173,285.000 pengős költségvetésben a földmívelésügyi minisztérium, a magyar királyi állami erdőbirtokok, a ménesbirtokok és a selyemtenyésztés költségeire mindössze 37,047.000 pengő fordíttatik, ami a költségvetésnek 3'25%-a, ugyanakkor az államvasutakra a' kiadás 205,151.000 pengőben, azaz a költségvetés 17'5%-ában kontempláltatik. Általában a Máv. az államnak kedves gyermeke. Végtelenül örülök, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr itt van, mert bármennyire is tudjuk, hogy a vasutak milyen fontos szerepet töltenek be az ország gazdasági életében, mégis meg kell állapítanom, hogy míg a déli vasutat nem váltották meg, rentábilis üzem volt, és ma, amidőn az állam kezelésbe^ vette, deficittel dolgozik. Megboldogult vezérem, Gaál Gaston, e kérdés nagy ismerője, előre megjósolta ezt a mai állapotot. Tudom, hogy itt ezekről a deficitekről, ezekről a terhekről, amelyeket az állam kénytelen az államvasutakért viselni, nem a Máv. vezetősége, tisztikara és munkásai tehetnek. Sokkal mélyebbre ható okok vannak