Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

164 Az országgyűlés képviselőházának 1 gyógyulás». (Felkiáltások a jobboldalon: Nem! Ismerjük!) Mondom, nem erről van szó. Szó van olyan belső erőfeszítés megindításáról, amely a másféléves letargia után a nemzet még meglévő energiájának összeszedésével és koncentrálásával egy erős jegeeedési pontot teremt itt ebben az országban arra az időre, amikor a magyar nemzet itt a Dunamedencében megint önállóan csinálhat történelmet. T. Ház! Gömbös Gyula programjának és politikájának ez a magasabbrendű célkitűzés adja meg az egészen kivételes jelentőségét, sőt. talán mondhatom, hogy talán bizonyos tekintetben históriai értékét is. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) T. Ház! Ma már több mint hat hónapnak Összefoglalásával tekinthetjük át az igen t. kormánynak munkásságát, tehát banknyelven szólva, egy féléves mérleg áll előttünk. Nekem mindig bizonyos averzióm volt az ódaköltészet iránt. Ne méltóztassék tehát attól tartani, hogy ennek a féléves kormányzati mérlegnek publikálása alkalmából én a bankkommünikékből jólismert dicsérő jelzőkkel fogom a kormányt illetni. Eszemágában sincs, ízlésem is tiltja, de azt hiszem, a kormány nem is várja ezt egy r egyszerű közkatonájától. (Ulain Ferenc: Elvégezte az elnök!) En ehelyett inkább egy nagyon rezervált és szigorú megállapításairól ismert kritikusunkra, Tyler úrra szeretnék hivatkozni, akinek okos és hideg szeme immár olyan jeleket vesz észre a magyar közéletiben, amelyek a hanyatlás határozott megállásáról, sőt bizonyos tekintetben már á javulás megindulásáról is tanúskodnak. Tyler úr jelentése természetesen t nem tartalmaz a kormányra nézve csupán dicséreteket. De néhány elismerő szava olyan, amely a kormány féléves munkájának, nagy erőfeszítéseinek — meleg és őszinte honorálása. Csodálkozom, hogy ezekkel a külső kritikusokkal szemben egyes belső kritikusaink még mindig és folyton szeretnek arra hivatkozni, hogy itt a mozdulatlanság atmoszféráját látják. Hogy itt nem történik semmi, hogy itt nem változott semmi, itt minden mozdulatlan. Holott történelmi tény, hogy a mozdulatlanságot éppen ez a párt szűntette meg. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ez le nem^ tagadható, mindenki által konstatálható tény. (Berki Gyula: Van egy kis részünk benne, hogy a mozdulatlanságot elküldtük nyugalomba.) Nem tudom, hogy ez feledékenységből történt-e, mert a tények éppen az ellenkezőjét bizonyítják annak, amit ma Magyarországon egyes belső kritikusok mozdulatlanságnak neveznek. Nem dobálódzom olyan szavakkal, hogy a kormányzat az államháztartás egyensúlyát biztosította. Ezt nem mondom. En nagyon szerényen csak azt akarom megállapítani, hogy kitűnő pénzügyminiszterünk erőfeszítései nyomán az ország őszinte, reális költségvetéshez jutott. Meg akarom^ állapítani azt, hogy a mi pénzügyi politikánkban semmiféle kalandos felfogásnak még csak nyomát sem lehet látni. (Ulain Ferenc: 70 millió deficittel reális! — Berki Gyula: Amerikában sokkal több!) Éppen ez mutatja a pénzügyminiszter úrnak őszinteségre való törekvését. (Berki Gyula: Ezt még a képviselő úr pártvezére is elismerte!) Az államháztartásban továbbá komoly és számottevő takarékossági intézkedések is történtek, amelyeknek nyomát ebben a költségvetésben is megtaláljuk. Természetesen itt nem állhatunk meg. Kimondom ezekről a padokról is, hogy továbbmenő intézkedések is kellenek, különösen az autonómiák költségeinek leszállí75. ülése 1933 május 5-én, pénteken. tására. Teljesen osztozom a belügyminiszter úrnak abban az f áljáspontjában, hogy egy 700 vagy 750 milliós állami költségvetés mellett teljesen lehetetlen, hogy az autonómiák költségvetése csaknem 500 millióra rúgjon. (Berki Gyula: Sok a sallang, ahogy a somogyi magyar mondja!)^ Ez^ agrárjelentőségű kérdés is, mert az autonómiáknak fizetendő különböző adók és illetékek legnagyobb részét a falusi lakosság fizeti. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Tényként szeretném konstatál ni azt is, hogyha pengő a nemzeti bizalom fundamentumán áll. En nagy dolognak tartom az aranystandardot. De még ennél is nagyobb dolog az a bázis, amelyet a valuta egy stabil kormányzás iránti bizalomban bír. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Hivatkozhatom eredményként arra is, hogy kereskedelmi politikai helyzetünk kezd az elszigeteltségből kiemelkedni. Ahogy a földművelésügyi miniszter úr mondta: néhány földönjáró, becsületes megállapodást és szerződést kötöttünk. Távol áll tőlem, hogy ezeket a szerződéseket bármilyen vonatkozásban túlértékeljem, mert nagyon jól tudom, hogy a mai viszonyok között jó, vagy pláne kitűnő szerződéseket egyáltalán nem is lehet kötni. Magyarországnak ma egy feladata lehet, az, hogy ebben az irtózatos káoszban, amelyet a vámpolitika Európa-, sőt világszerte mutat, azokon a közgazdasági romokon keresztül, amelyeket a kontingensek, a különböző beviteli és kiviteli tilalmak, a devizakorlátozások, stb. ^jelentenek, szerény mesgyéket építsünk kifelé, hogy a jobb idők elkövetkeztéig a nemzetközi áruforgalmat fenntarthassuk. En a túloldalról vártam egy kérdést. Sajnálom, hogy nincs itt Fábián t. képviselőtársam, aki ebben a pillanatban biztosan megkérdezte volna tőlem, hogy hát mi van Németországgal, őszintén elismerem, egyike a legfájdalmasabb magyar kérdéseknek a Németországgal való külkereskedelmi kapcsolatunk. (Ügy van! .jobbfelöl.) Az utolsó Öt esztendő kiviteli és behozatali adatait a német forgalmat illetőleg^ összehasonlítottam ,és rájöttem arra, hogy Németország felé öt esztendő alatt összesen félmillárd pengővel voltunk passzívak. Tehát 5 év alatt félmilliárddal több értékben hoztunk be Németországból iparcikkeket, mint amennyi mezőgazdasági cikket mi ki tudtunk vinni oda. Nem hiszem, hogy ennek politikai éle volna velünk szemben, sőt inkább szeretném, ha ott Németországban politikával kezelnék a dolgot, mert ebből egyenesen 'az következnék, hogy a magyar exportlehetőséget meg kell teremteni. Hiszen itt olyan ország életexisztenciájáról van szó, amely igenis a déli és északi szlávság között él, amely a maga testével védi meg^ a nyugati kultúrát, amelynek igenis nagy érdeme van abban, hogy a maga intaktságával, a maga nemzeti gondolataival itt eleven erőt. eleven értéket képvisel a Duna medencéjében. (Ügy van! jobbfelöl.) Azt, hogy Németország ilyen magatartást tanúsít, nemcsak velünk szemben, hanem mindenkivel szemben, az autarchikus törekvésekkel szokták megokolni, amelyek körülbelül 4—5 esztendővel ezelőtt kezdődtek meg Németországban. Nem akarom tagadni, az autarchia tekintetében Németország bizonyos eredményeket ért el. Nem volna helyes, ha ezek előtt mi szemet hunynánk, vagy ezeknek eredményét letagadnánk. De másrészt azt az álláspontot képviselem, hogy a fák nem