Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

Az országgyűlés képviselőházának 175. ülése 1933 máj-us- 5-én, pénteken. 153 véreket adnak el a belföldi fogyasztónak és a gazdát is kényszerítenek a minőségi termelésre. Minél jobban le tudjuk szorítani a kartellárakat ennek az eljárásnak kapcsán, annál inkább el tudjuk érni azt, hogy a kenyér ára lejjebb fog szállani, ami pedig az egész országnak régi, jogos követelése. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van!) Már most is lehet azonban egy fontos lépést tenni a kenyér árának leszállítása felé, ez pedig az, hogy eltüntetjük azt a lehetetlen állapotot, amely csak a sütőiparnál forog fenn. Tudniillik mindenütt olcsóbban lehet a termelőnél vásárolni, mint a viszonteladónál. Egyedül a péksütemény és a kenyér az, ^amelynek a sütőiparosnál is és a kiskereskedőnél is ugyanaz az ára, holott már 1922-ben volt egy azóta elfelejtett 660. számú rendelet, amely annak idején megszabta, hogy a sütőiparosoknál olcsóbban lehessen árusítani a péksüteményt és a kenyeret. Ugyanezt a rendeletet a mai viszonyoknak megfelelő változtatásokkal ma is életbe lehetne léptetni. Abban az esetben, ha a kamatokat gyökeresen leszállítjuk az egész vonalon, továbbá, ha a termények árát legalább egy vonatkozásban, a búzánál meg tudjuk javítani, már megteremtettük az előfeltételeit annak, hogy a gazdaadósságok kérdését gyökeresen és véglegesen megoldjuk. {Jánossy Gábor: Xígy van!) Ha annak a 6300-as rendeletnek volt valami nagy hibája, akkor legnagyobb hibája az volt, hogy a kedvezmények igénybevételét attól tette függővé, hogy vájjon valaki a kamatfizetési kötelezettségének eleget tett-e. (Jánossy Gábor: Ügy van!) A kamat azonban olyan magas, hogy a kamatfizetési kötelezettségnek a legtöbb eladósodott gazda nem volt képes eleget tenni. Nem következett be az előfeltétel, nem következett be tehát az sem, amU ettől vártak, nem lehetett megadni a kedvezményt a gazdának. (Jánossy Gábor: Az adóját sem tudja kifizetni, nemhogy kamatot fizessen.) Ha tehát a kamatot lejjebb szállítjuk, ha a termények árát legalább a búzára vonatkozólag megjavítjuk, akkor már a gazdaadósságok rendezésének kérdése sokkal könnyebb lesz. A gazdaadósságok kérdésénél eddig az egymást váltó kormányok az ideiglenes, provizórikus rendelkezések alapján állottak. Ügy a -5.800-as, mint ez a 6.300-as rendelet csak ideiglenes rendelkezéseket tartalmaz. Azonban így semmivel sem jutottunk közelebb a probléma megoldásához, mert minden ideiglenesség csak egy további ideiglenességnek volt a bevezetője. Az átmeneti intézkedéseknek ez az állandósítása aztán kedvezőtlen hatással volt úgy az adósok, mint a hitelezők felé. Kedvezőtlen volt azért, mert^ a súlypontot arra helyezték, hogy az árverések felfüggesztessenek, már pedig az árverések majdnem általános felfüggesztése az adósok felé azzal a^hátránynyal járt, hogy nemcsak az adómorál veszett ki nagyon sok helyen, hanem az adósmorál is, és hogy míg a magyar közönség nagy általánosságban azelőtt a legpontosabb fizető volt, (Propper Sándor: Az adófizető képessége merült ki, képviselő úr!) addig néhány helyen akkor sem fizetnek, amikor és abból sem fizetnek, amiből tudnának. Csak egy példával akarok élni erre vonatkozólag. Az egyik altruista intézet kiadott haszonbérbe 800 kat. hold földet 550 kisgazdának. Annak ellenére, hogy azon a vidéken az elmúlt^ évben kitűnő volt a termés, ezek közül a gazdák közül mindössze 31 ember fizetett, tehát az óriási többség, 95% nem fizetett semmit sem, abban KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. bízva, —. és nem ok nélkül bízva — hogy 500 egynéhány embert nem fognak elárverezni. Sőt, amikor végrehajtási zár alá vették a terményüket, egész nyugalommal adták el a zár alá vett termést is, abban az ismét kitűnően bevált meggyőződésben, hogy 500 egynéhány embert végrehajtási zártörés miatt még sem fognak lecsukni ugyanabból a községből. (Jánossy Gábor: Ez kivétel! A magyar falu népe nem ilyen! — Zaj a jobboldalon.) Igen, kivétel, de ezt à kivételt is előidézte az, hogy iaz árverésiek felfüggesztése szabállyá lett. De ugyanez a rendelkezés érvényesíti kedvezőtlen hatását a hitelezőknél is, mert a hitelező látja azt, hogy az ultima ratiót még a rosszhiszemű adóssal szemben sem veheti igénybe, ennélfogva tehát a hitelezés ^egyszerűen befagyott az egész országban, sőt most az a meggyőződés kapott lábra, mintha a hitelezők piacetje nélkül nem is lehetne Magyarországon rendezni a gazdaadósságok kérdését. Egy új jus placeti, egy új tetszvényjog alakult ki, (Jánossy Gábor: A régi is szünetel!) amelynek nyugodt tudatában például ugyancsak a Tébe. kijelenti az említett jelentésében, hogy Magyarországon a földbirtok eladósodásáról voltaképpen beszélni nem is lehet. Az ideiglenességnek ez az egymásra halmozása azután nagyon kedvezőtlen hatással van politikai tekintetben is, nyugtalanságot idéz elő s a falu lakosságát kiteszi annak, hogy minden képtelen gondolatnak kedvelője lesz. így lett valósággal népszerűvé a vidéken az infláció gondolata is, amelynél szerencsétlenebb megoldását a gazdasági válságnak el sem tudom képzelni. Az infláció nem a hitelező és az adós egymás közötti viszonyát rendezné, hanem tönkretenné azokat is, akik ebben a kérdésben érdekelve egyáltalán nincsenek, tönkretenné a tőkét, tönkretenné azokat, akiknek nincs semmi közük alhhoz, hogy miért hitelezett ez vagy az a bank ennek vagy annak a gazdának. Intézzék el ezt egymás között, de a helyett, hogy egymás között intéznék el, elintézik a tőkegyüjtő, a tőkét kuporgató kistőkések kárára, mert hiszen minden tőkének a devalvációja következnék be az infláció folytán. Ugyancsak bekövetkeznék az infláció következtében az adóemelés is. Amikor a t.^ túloldalról azt sürgetik, hogy Magyarországon 50%-ra szállítsák le a pénz értékét, ugyanakkor elfelejtik indítványozni azt, hogy 50%-kai nyomban fel kell emelni a költségvetést is, 50%-kal nyomban fel kell emelni az adókat is. Ez volna tehát az infláció következménye. Ugyancsak nem osztozhatom ennél a kérdésnél Eassay Károly t. képviselőtársamnak abban a felfogásában, hogy a gazdaadósságok rendezését kapcsolatba kell hozni egyéb eladósodott osztályok adósságainak rendezésével^ is,. Ez a ma megoldható gazdaadósságok kérdését komplikálná és felduzzasztaná meg nem oldható problémává, általános adósságrendezéssé, amelyre pedig nincs szükség azért,^ mert míg a kereskedőknek rendelkezésükre áll a kényszeregyességi eljárás, addig a gazdáknak ez nem áll rendelkezésükre. Hivatkozom arra is, hogy az oláh konverziós törvényt is a gyakorlati életben éppen az a körülmény buktatta meg, hogy széles tömegeket vontak bele abba az adósságrendezésbe, amelynek csak a gazdákra kellett volna kiterjednie. En azok közé tartozom, akik a gazdaadósságok végleges rendezését már most is lehetségesnek és szükségesnek tartják. Lakatos Gyula 22