Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-158
84 Àz országgyűlés képviselőházának 158. ülése 1933 március 10-én, péntekeú. mozgalmak után eljutottunk a stabilizációhoz, amely Bethlen István gróf nevéhez fűződik. En magam munkatársa, még pedig lojális, becsületes, jóhiszemű munkatársa voltam hosszú, nehéz időkön keresztül Bethlen István grófnak. Sokszor vetik a szememre, hogy személyi ellentétek választanak el engem Bethlen István gróftól. Tökéletes tévedés. Nagyon komoly tárgyi szempontok r azok, még pedig főként egy igen lényeges tárgyi és legalább olyan lényeges módszerbeli eltérés, amelyekben az én felfogásom és Bethlen István grófé ellentétben áll és ezt a két ellentétet én még áthidalhatónak sem tartom, mert alapvető, elvi, lényeges kérdésekben homlokegyenest ellenkező a felfogásunk. (Ulain Ferenc: Helyesen! — Jánossy Gábor: Minden ellentétet át lehet hidalni!) Az érdemi kérdés, amely engem elválaszt Bethlen István gróftól és mindenkitől, aki ezt a politikát képviseli ebben t az országban az, hogy mi az ország fejlődését és boldogulását másként, mint a magyar falu, a magyar agrártársadalom, a magyar földmívelő réteg érdekeinek intenzívebb felkarolása útján elképzelhetőnek nem tartottuk és nem tartjuk a jövőben sem. (Jánossy Gábor: Mi sem!) Ezzel szemben, Jánossy t. képviselőtársam, ha Bethlen István gróffal (/ volt alkalma a múltban ezekről a kérdésekről beszélni, ő tőle magától hallhatta azt, amit én ismételten hallottam tőle, amikor jóhiszeműen azt mondotta, — nem vonom kétségbe, hogy a legbecsületesebb szándék vezette ebben a téves elgondolkodásban — hogy ezt a 8 millió magyart csak mezőgazdaságban nem lehet eltartani: nekünk ipart kell fejlesztenünk — mondotta Bethlen István. (Felkiáltások a jobboldalon: Ebben igaza volt!) A mezőgazdaságnak áldozatot kell hoznia. így van, t. képviselőtársaim 1 ? (Felkiáltások a jobboldalon: Így!) Ugyebár ezt mondotta: a mezőgazdaságnak áldozatokat kell hoznia egy erős iparfejlesztő politika érdekében, mert Magyarországot nem engedhetjük egy parasztállam színvonalára lecsúszni és fenn kell tartanunk áldozatok árán is azt a talán a jelen körülmények között túlságosan igényes apparátust, amely Trianon után itt maradt örökségként NagyMagyarországról a mi számunkra. (Rassay Károly: Ez különálló kérdés. — Magyar Pál: Ez más kérdés!) T. Ház! En magam semmiféle egyoldalú osztálypolitikát kultiválni nem szándékozom, de a kiinduló pontot ebben az okoskodásban tévesnek tartottam és fogom mindenkor tartani. Magyarországon az ipari fejlődés alapját a mezőgazdaság intenzívebbé tétele jelenti. Nem lehet ipart fejleszteni Magyarországon úgy, ahogy az a múltban történt, hogy egyrészt a Nagy-Magyarországtól örökölt, de a mai csonka országhoz képest amúgy is már túldimenzionált iparokat borzalmas veszteségek árán, fölösleges ballasztként cipeljük a magunk hátán és most jutottunk el oda, hogy azok egy jelentékeny része összeroppant ahelyett, hogy idejében való leépítéssel, racionalizálással és modernizálással azt, ami menthető volt, — itt első sorban vases gépiparunkra gondolok — megmentettük és reorganizáltuk volna. T. Ház! De hivatkozom arra, hogy ebben az országban soha észszerű iparfejlesztési Programm nem volt. Itt kizárólag improvizáció folyt. Soha senki végig nem gondolta azt, hogy például egy rotációspapírgyár felállításának közgazdasági konzekvenciái mik lehetnek a mezőgazdaság (Szempontjából. Hatra-vakra folyt az iparosítás és nem hiszem, hogy az én igen tisztelt Fenyő Miksa képviselőtársam felfogása, aki nagyon szakavatott és elsőrendű képviselője az ipari érdekeltségeknek, nem egyeznék felfogásommal, amidőn azt mondom, hogy hizony máskép is lehetett volna ezt csinálni, másként lehetett volna azokat a pénzeket is azokat a tőkéket s azt az erőt és azokat az áldozatokat, amelyeket a gyáripar érdekében ez a nemzet meghozott, felhasználni, okosabban, célszerűbben s tervszerűbben hasznosítani a mezőgazdasági érdekek megfelelő figyelembevételével, s akkor most nem állnánk ott, ahol állunk. (Egy hang a baloldalon: Parasztállam helyett koldusállam lettünk.) Ez volt >az egyik alapvető ellentét köztünk. De van egy másik is és ez az, hogy Bethlen István gróf a maga rendszerét nem alulról építette fel. Hiszen 11—12 év elmultával tulajdonképpen csak most kezdődött meg a pártszervezés, s az országban eddig a közigazgatás volt a pártszervezet. (Ügy van! Ügy van! a, bal- és a szélsőbaloldalon.) Felülről diktált politika volt ez, és néhány a kerületében egyénileg népszerű egységespárti képviselőtársamtól eltekintve, a választóközönség bizalmát a közigazgatási hatóságok .tevékeny intervenciója helyettesitette és ez biztosította a mandátumokat. (Jánossy Gábor: Az urak mondták, hogy Bethlen titkos választással is. óriási többséget kapott volna még 1926-ban is. — MalasitsGéza: Akkor miért nem csinálták meg? — Ulain Ferenc: De 1931-ben nem kapott volna többséget Gábor bácsi maga sem! — Derültség. — Jánossy Gábor: Itt vagyok! — M alas its Géza: Hála a közigazgatásnak. — Zaj.) T. Ház! Nem tennék jó szolgálatot az országnak, ha azokat az érveket, amelyeket a túloldalról szoktak a nyiltszavazásos rendszer érdekében felhozni, itt sorra venném, mert hogy a magyar nép nem volna olyan érett, mint bármely más titkosan szavazó népe a világnak, ezt ne méltóztassanak mondani. (Mojzes János: Ez az igazi nemzetgyalázás!) En megfordítva látom a kérdést, s én a nemzeti politika szempontjából rendkívül súlyos veszedelmet látok a nyiltszavazásos rendszer fenntartásában. Az ilyen rendszer fenntartható erőszakos eszközökkel, különösen fenntartható addig, amíg az országot komoly veszedelem, komoly baj nem fenyegeti és igazi teherpróbának nincs a nemzet alávetve, de minden politikai rendszernek mérőköve az, hogy nehéz időkben hogyan válik be. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A könnyű időkben, a látszólagos rend, a látszólagos nyugalom, a látszólagos békeállapotok mellett ezt a rendszert igazán játszi könnyedséggel fenn tudja bárki tartani, de kérdezem: érdeke-e az a nemzetnek, hogy a többség és az ország közvéleménye között áthidalhatatlan szakadék támadjon'? (Jánossy Gábor: Nincs szakadék!) Vájjon az 1918-as év tapasztalatai, ha semmi más, az 1918-as év gyászos tapasztalatai, különösen olyan nehéz időkben, mint a, mai válságoktól terhes idők, nem azt a tanácsot kellene-e hogy adják pártkülönbség nélkül valamennyiünknek, hogy iparkodjunk az ország széles közvéleményében és az itt e teremben összegyűlt képviselők között komoly összhangot, igazi lelki szolidaritást teremteni.
