Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-158

Az országgyűlés képviselőházának 15$. ülése 1933 március ÍO-én, pénteken. 71 akkor, ha a mezőgazdasági árolló továbbra is változatlan marad és ha a külfölddel szemben való relációban a kivitelnél ez semmiképpen sem érvényesül. Ellenben méltóztassék figyelembe venni, micsoda beavatkozást jelent a jövedelmi viszonyokba az;, ha egyszer megint szembefordulunk az állami tisztviselőkkel, ha a köztisztviselők és a bírák megint hamisított pénzben kapják jövedelmeiket, ha a nyugdíjasok megint hamisított pénzben fogják megkapni nyugdíjukat, ha a gyámoltak és gondnokoltak megint tönkremehetnek pupilláris értékpapírjaikon, ha azok a rokkantak és hadiárvák, akik számára most pengőben állapítunk meg amúgy is csekély járadékokat, a vásárlóerő tekintetében újból megkárosíttatnak, ha az életbiztosítottak megint nem fognak semmit sem kapni életbiztosításukért, vagyis ha olyan erőszakos, igazságtalan és erkölcstelen beavatkozást végzünk, amelynek végét előre csak azokból az esetekből láthatjuk, amelyeket az elmúlt infláció alatt annyi ezerszámra tapasztaltunk. De ezzel szemben van egy nagy hangulat, amely azt mondja: bajok vannak, ezeken a bajokon végre is csak kell segíteni! Az a kérdés, t. Ház, lehet-e ezeken a bajokon ilyeténképpen segíteni. Mert a bajoknak ma érezhető főforrása az, hogy rettenetes tőkehiányban élünk. De tőkét alkotunk mi azzal, ha bankjegyeket bocsátunk ki? Schacht legújabban megjelent könyvében a következőket írja erről (olvassa): «A leggyakoribb tévedés, amely előfordul, hogy a valutapénzt, tehát a fizetési eszközt összecserélik a tőkével és a gazdagsággal. A pénz, mint fizetési eszköz, azonban époly kevéssé tőke, mint^ ahogy a drótvezeték nem villamoserő. A tőkét nem lehet papírsajtón nyomni; a tőkét meg kell dolgozni és meg kell takarítani.» Heller Farkas előbb említettem előadásában azt mondja (olvassa): «Mindazok, akik valutáris megoldásokra gondolnak a mai válságban, két alapvető tévedésben élnek. Az első az, hogy összetévesztik a vásárlóerővel és a tőkével a pénzt. A pénz csupán csereeszköz, a lebonyolításnak eszköze.» Igen t. Képviselőház! Tőkét tehát nem lehet alkotni ezen a módon, ahogy ez a törvényjavaslat kontemplálja, és tőke hiányában nem lehet a munkanélküliség kérdését megoldani. Én a munkanélküliség kérdését a legsúlyosabb, a legaggályosabb tünetek egyikének, talán a legsúlyosabb és legaggályosabb tünetnek tartom, amelyet a mai gazdasági válság felmutat s ha azok az intézkedések, amelyek itt nem mondom, hogy kontemplál tatnak, hanem amelyek az én aggodalmaim szerint egy kissé megnyitják az utat ezek felé az aggodalmak felé, ha ez az út valóban alkalmas volna a munkanélküliség eltüntetésére, akkor én is olyan szeretetteljes elnézéssel viseltetném eziránt a politika iránt, mint ahogy, úgy látom, Fenyő Miksa igen t. képviselőtársam viseltetik. De közmunkák révén

r soha még egyik államban sem sikerült — és ezt az utóbbi évek története világosan mutatja — semmiféle lényeges befolyást a munkanélküliségre gyakorolni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Angliában közmunkákban — és ezt Chamberlain mondja — ...(Berki Gyula: Azért a munkanélküli segélynél sokkal jobb!) Igen, t. képviselőtársam, mert a munkanélküli segélyre méltóztatik hivatkozni, meg kell mondanom, hogy sokkal kisebb rossznak tartom a nyíltan és őszintén megadott munkanélküli segélyt, (Berki Gyula: Nem! Nem! Mi nem!) mint fiktív tőkéknek bankjegykibocsátás útján való kreálását abból a célból, hogy igen kisszámú munkásnak, de nagyon sok vállalkozónak és spekulánsnak adjanak belőle keresetet. {Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. — Berki Gyula: Ugyan kérem szépen!) De ez nincs most szőnyegen, én más adatokat akarok most felolvasni. Chamberlain, angol kincstári kancellár néhány héttel ezelőtt beszédet tartott, amelyben kimutatta, hogy Anglia 1924-től 1931-ig, nyolc év alatt nem kevesebb, mint 700 millió fontot, a mi pénzünkben kereken 20 milliárd pengőt fordított közmunkákra s ugyanezalatt az idő alatt a munkanélküliek száma 1 és M millióról (Zsindely Ferenc: Mi lenne, ha nem lett volna közmunka?) 2'8 millióra emelkedett. (Berki Gyula: Nincs összefüggésben!)^ Erre azt mondja Chamberlain: legyenek tehát tisztában azzal, hogy ez a mai kormány ezt az őrültséget, — szórói-szóra így mondja — amelyet négy éven át elkövettek, nem fogja elkövetni. (Mozgás a jobboldalon.) Itt van az Egyesült Államok példája. Csak egy adatot akarok felhozni és pedig azt, hogy egy esztendőben, 1928-ban 3600 millió dollár ára közmunka végeztetett s ebben a közmunkában foglalkoztattak 8—900.000 munkást. Tehát 20 milliárd pengő ára közmunka időlegesen 8—900.000 munkásnak adott kenyeret és 1928 óta a munkanélküliség irtózatos arányokban fejlődött: ma 12—15 millióra becsülik az amerikai munkanélküliek számát. Egy könyvben, amely most jeleni meg — Bonn-nak a füzete — Währungsprojekte und warum? címen rámutat arra, hogy Németország 1926-tól 1928-ig és Ausztrália a legutóbbi tíz esztendőben — így mondja — «azokat a kísérleteket, amelyeket a munkanélküliségnek közmunkák útján való megszüntetése irányában tett, a közhitel messzemenő elpusztításával nagyon drágán fizette meg.» (Berki Gyula: 1200 községbe nem lehet télen bemenni, mert nincs útja! — Sándor Pál: De ahhoz kell az a pénz is, amelyből megcsinálják! — Berki Gyula: Van is rá! Majd megkeressük, ahol van! —Sándor Pál: De nem papiros! — Malasits Géza: Nem csinálják meg és munkanélküli segélyt sem adnak! — Zsindely Ferenc: Malasitsnak fáj a közmunka! Mit szólnak majd a győriek?) Még egyre akarok utalni. Megjelent a németországi kereskedelmi és gyáripari kamarák évi jelentése, — tudniillik ott a kamarákban a kereskedelmi és gyáripar van egyesülve, a kézművesipar külön van — és bámulatos, hogy azok a^ kamarák, amelyek a kereskedelemnek és gyáriparnak együttes képviseletei, nagyszámban ugyanebben az irányban nyilatkoznak. A berlini kamara azt mondja, hogy a járulékos munkaalkalmak nyújtásának lehetőségeit erősen túlbecsülik; általánosságban ezek megvalósítása alig idézheti elő a közgazdaság számbajövő és mindenekelőtt tartós felélénkülését. A hallei kamara még élesebben így mondja: a közületek munkaalkalomnyújtási terveinél a legnagyobb elővigyázatosságot kell alkalmazni, hogy nem kívánatos hiteltágításokat és újabb téves invesztíciókat el kerüljünk, amelyek tisztán arra valók, hogy közpénzeket elhasználjanak a nélkül, hogy a munkapiac tartós tehermentesítését idéznék elő. (Zsindely Ferenc: Ezek a tisztelt urak jobban szeretnék, ha a munkások koplalnák meg ezta differenciát!) T. képviselőtársam, méltóztassék