Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-170

540 Az országgyűlés képviselőházának 17Ö javaslat ide vonatkozó szövege nem egészen világos, én tehát világos és nyilt leszögezését kérem az előadó úrtól annak, hogy ez a mondat (olvassa): «Ez a rendelkezés nem vonatkozik a hadirokkantság fokára, mely a keresőképesség mindenkori mértékéhez igazodik és bármikor újból megvizsgálható» (Farkas Elemér előadó: A kereső- és munkaképesség mindenkori mértékéhez!) —igen a kereső- és munkaképesség mindenkori mértékéhez — nem jelentheti azt, hogy ha valakinek, tegyük fel egy 100 vagy 75%-os rokkantnak, kereső- és munkaképessége idővel javul, az a harmadik vagy negyedik osztályba lesz sorozható, és a harmadik vagy negyedik osztály járulékát fogják neki adni. (Farkas Elemér előadó: Es ha roszszabbodik?) A rosszabbodást természetesen eszkomptálni kell. Viszont, ha ezt nem szögezzük le és nem mondjuk ki ezt nyíltan és világosan, mint a törvényhozó szándékát, akkor félő, hogy ezeknél az új felülvizsgálatoknál, ezeknél az újabb megállapításoknál igenis keresni fog az állam. Végül pediglen is újból fel akarom hozni és alá akarom támasztani Györki Imre képviselőtársamnak azt a javaslatát, amely a jelenlegi rokkantellátási keret rögzítését kívánja megállapítani, vagyis azt, hogy legalább egy belátható időn belül a jelenlegi rokkantellátási keret másra ne legyen fordítható, mint a rokkantjáradékok felemelésére, illetőleg arányosítására. En ennél a szakasznál látom a javaslat legsúlyosabb részét, s mivel semmiféle javítás nem mutatkozik, semmiféle javító módosításba a többség nem ment bele, ez is elfogadhatatlan számomra. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Nincs senki feliratkozva. Elnök: Kíván-e még valaki szólni'? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A miniszterelnök úr kíván nyilatkozni. Vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Kérem a módosító és pótló indítványok elvetését. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 3. § 5. és 6- bekezdését senki nem támadta meg. Ezért azokat elfogadottaknak jelentem ki. Az 1—4. bekezdésekkel szemben Usetty Béla képviselő úr, Müller Antal képviselő úr és társai, továbbá Györki Imre képviselő úr és társai adtak be módosító indítványt. Amennyiben a Ház a szakasz első négy bekezdését a bizottság szevegezésében fogadja el, az összes módosítások elesnek. Kérdem tehát a t. Házat, méltóztatnak-e a 3. § 1—4. bekezdéseit, szemben a beadott módosító indítványokkal, a bizottság szövegezésében elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a bizottság szövegezését fogadta el és az összes módosító indítványokat elvetette. Györki Imre képviselő úr és társai pótlásul egy új 7. bekezdés felvételét célzó indítványt nyújtottak be. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e ezt az indítványt elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház Györki Imre képviselő úr és társainak pótlást tartalmazó indítványát elvetette. Következik a 4. §. Kérem annak felolvasását. Esztergályos János jegyző (olvassa a í. §-t). ülése 1933 április 6-án, csütörtökön. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Weltner Jakab

Î Weltner Jakab: T. Képviselőház! Amikor Téglássy képviselőtársam beszélt arról, hogy a törvényhozó a számokat alaposan gondolja meg, akkor mindenekelőtt Szilágyi képviselőtársamnak ajánlom figyelmébe azt, hogy amikor némileg a tárgyilagosság látszatát fel akarja kelteni, szintén nézze meg a számokat. Szilágyi képviselőtársam tudnillik beszélt arról, hogy a tisztek és a legénység közti aránytalanságot hánytorgatják a szociáldemokraták, holott az egész ellátás összegének 80%-át a legénység kapja. (Szűcs István: Kilencven százalékát!) Helyes, 90%-át. Ellenben figyelembe kell venni, amikor ilyesmit állítunk, hogy a négy kategóriában összesen 3200 tiszt van és 64.000 a legénységi állománybeli, azonkívül az özvegyek közül 997 özvegy van a tiszti állományban és 44.000 a legénységi állományban. Ugyebár, az ellátásnak ez az összege és beállítottsága egészen más színezetet nyer, ha hozzátette volna, hogy miképpen aránylik egymáshoz a tisztek és a legénységi állományú egyének, valamint a tiszti hadiözvegyek és a legénységi hadiözvegyek száma. De ez csak egy mellékvágánya a dolgoknak. A lényeges az, hogy a magunk részéről a 4. § teljes törlését indítványozzuk. Azok után, amik itt a Képviselőházban elhangzottak minden oldalról, kivétel nélkül, amiket itt elmondottak a rokkantak nagy érdemeiről, azokéról, akik kint voltak a harctéren, azok után a nagyszerű ódák után, amelyeket elzengedeztek a harctéren történt eseményekről, azt imondom, hogy a hadirokkantak járadékát semmiféle jogcímen elvenni nem lehet. Aki egyszer kiérdemelte, attól azt elvenni nem lehet. A miniszterelnök^ úr szerint is egyórai pokol odakünn felért négyévi munkával a harctér mögött — ebben teljesen egyetértek vele — aki tehát ebben a pokolban évekig ott volt és ott megrokkant, szerencsétlenül járt, attól ezt a járadékot semmiféle jogcímen nem lehet elvenni, de legkevésbbé politikai jogcímen, politikai vétségért. Azt mondom, hogy még közönséges bűncselekményekért sem. Miért? Olyan magasak ezek a járadékok, hogy visszatartják a rokkantakat a közönséges bűncselekményektől? Avagy talán a rokkantak ellátása annyira biztosítja a megélhetést, hogy az a rokkant mentesítve van minden társadalmi bűn alól? Éppen a múltkor olvastuk, hogy ma már egyre több az úgynevezett úri gonosztevő. Azok, akik azelőtt magasan állottak, akik a büntető-statisztikában nagyon keveset szerepeltek, azok a rétegek, amelyek azelőtt nem nagyon szerepeltek a rendőrség krónikáiban, egyre többen csúsznak le azért, mert gazdasági helyzetük rosszabb lesz, már pedig a gazdasági helyzet szabja meg a^ bűnözés mértékét és arányszámát az egyes társadalmi osztályoknál. Mi nem mondhatjuk azt, hogy rokkantjainkat olyan módon látjuk el, hogy minden kísértéstől mentesítve vannak. Mi nem mondhatjuk el, hogy rokkantjaink nem szorulnak rá arra, hogy a büntetőtörvénykönyvvel összeütközésbe kerüljenek. Amikor tehát az egyik oldalon nem biztosítjuk nekik a legprimitívebb megélhetést sem, amikor azoknak a rokkantaknak, akik az úgynevezett hősi tusában résztvettek és ott megsebesültek, nem 'biztosítjuk a szó legszorosabb értelmében még a mindennapi falat kenyeret sem, akkor nincs joga semmiféle kormánynak arra, hogy bün-