Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-169
514 Az országgyűlés képviselőházának Itt a törvény világosan rendelkezik, t. Képviselőház. Itt nem lehetnek semmiféle hátsó ajtók, nem lehetnek politikai kibúvók, nem lehetnek buktatók. A törvény határozottan rendelkezik és a törvényt végre kell hajtani még akkor is, ha — megengedem — kellemetlen az eset, mert hiszen éppen annak a pártnak kispesti vezetőjéről volt szó, amelyhez a főispán úr is tartozik. Minthogy éppen a mai napon vett értesülésem szerint közben a polgármester intézkedett, hogy a legközelebbi képviselőtestületi gyűlésen már előterjesztést tegyen, hogy a soron levő póttagot behívják, így ez az egész ügy elintéződött a lovagiasság szabályai szerint (Bródy Ernő: A törvény szabályai szerint!) éppen az én interpellációmnak bejegyzése nyomán, éppen ezért én most már egyéb intézkedést a (belügyminiszter úrtól ebben az ügyben nem kívánok. (Kuna P. András: Megvan a jóiér tes ültsége!) Elnök: A miniszter úr kíván szólni. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Képviselőház! Ha az a tényállás, amelyet a képviselő úr előterjesztett, megfelelne a valóságnak, akkor a képviselő úrnak teljesen igaza volna. Minthogy azonban a tényállás egészen más, (Büchler József: Ez így van!) abból egészen más konzekvenciák is következnek. Nevezetesen teljesen igaz az, hogy ezt a Mester István nevű képviselőtestületi tagot az összeférhetlenségi bizottság összeférhetlennek mondotta ki és ennek következtében, ennek a képviselőtestületi tagnak tagsági joga megszűnt. Ez jogerős határozat volt, amely ellen természetesen semmiféle appellátána'k sem volt helye. Történt azonban, hogy az összeférhetlenségi bizottságnak ugyanazon az ülésén, amelyen ennek a Mester úrnak összeférhetlenségét kimondotta, be kellett tölteni az összeférhetlenségi bizottságnak egy üresedésben lévő tagsági helyét is. Ezt betöltötték valami Herein nevű bizottsági taggal. Ennek a Hereinnek megválasztását fellebbbezték meg többen a vármegyei kisgyűléshez, azon a címen, hogy ez a Herein éppúgy összeférhetlen, mint a másik volt. Hogy ez igaz-e vagy nem, azt nem tudom, nem is kutatom. Ez a fellebbezés felkerült a kisgyűléshez és a kisgyűlés a fellebbezés elbírálása végett a vonatkozó összes iratokat bekérte, de Mester István összeférhetlenségének ügyében sem a kisgyűlés, sem a főispán semmiféle intézkedést nem tett. Konstatálom, hogy Mester István bizottsági tagsága már meg is szűnt és mint a képviselő úr is mondotta, már intézkedés is történt a következő póttag behívása iránt. Csak annyit akarok konstatálni, hogy az a tényállás, amelyet a képviselő úr előterjesztett, nem felel meg a valóságnak. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök; Miután az interpelláló képviselő úr nem kíván szólani, kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem?' (Igen!) A Ház a választ tudomásiil vette. Következik Osváth Pál képviselő' úr interpellációja. (Felkiáltások: Nincs itt!) Mint hogy a képviselő úr nincs jelen, interpellációja töröltetik. Következik r Kéthly Anna képviselőtársunk interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Kérem: az interpelláció szövegének felolvasását. Esztergályos János jegyző (olvassa): «Interpelláció a kultuszminiszter árhoz. 169. ülésé Í9Se április 5-én, szerdán. 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy egyes tanítók növendékeiket olyan testi bántalmazásban részesítik, amellyel fegyelmi jogukat meg nem engedhető módon túllépik? 2. Hajlandó-e a miniszter úr a fegyelmi joggal visszaélő tanítók ellen a vizsgálatot elrendelni s őket megbüntetni 1 ?» Elnök: Interpelláló képviselőtársunkat illeti a szó. Kéthly Anna: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A világháború, ez a nagy acélfürdő, tönkretette az emberek idegeit és ellenállóképességét. Az emberek ma idegesebbek, ingerlékenyebbek és min cl kevesebb kollektív szellem és mind kevesebb önfegyelem van bennük, mint volt a háború előtt. Mindenre van azonban mentség és magyarázat, bármilyen társadalmi rétegnél, vagy bármilyen társadalmi foglalkozásnál is, csak akkor nem találhatunk mentséget és felmentést, ha az illetőnek kezeire gyermekek vannak bízva. Tudnunk kell azt, hogy a gyermekhez a békeidőben is igen sok szeretet, tapintat -.'«s megértés kellett s a tanítást, az oktatást élethivatásnak és nem kenyérkeresetnek kellett tekinteni. Mennyivel inkább van erre szükség a mai napokban, a mostani időkben, amikor a nagyok életének minden baja és nyomorúsága fokozottan jelentkezik a gyermek testi és lelki életében; amikor a tanítónak nem csupán ismereteket kell közölnie, hanem figyelemmel kell lennie a gyermekek szociális körülményeire, a gyermekek idegállapotára és minden olyan kísérő jelenségre, amely a munkanélküliségből, az ínségből, a gyermek testi és lelki elhagyatottságából ered. Ha azonban a legutóbbi esztendők eseményeit nézzük, sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy az oktató személyzetnek egy része a gyermeket csak szükséges rossznak tekinti, ráadásnak a kenyérkereset mellé, jogcímnek arra, hogy egy állást megszervezzenek; ami nem is volna baj, ha az az egyén, akinek ez a felfogása, _. ugyanilyen rátermettség mellett valami minisztériumi segédhivatalba kerülne, ahol, ugyebár, legfeljebb a rászoruló feleket félemlítené meg magatartásával. De baj akkor, ha gyermekek kerülnek a kezére és gátlás és akadály nélkül tölti ki fegyelmezetlenségét és rosszkedvét ezeken a szerencsétlen áldozatokon és fegyelmezési joga címén, amelyet a törvény biztosít számára, durva és brutális. Nem' is kell bizonyítanom azt, hogy az ilyen tanító keze alatt felnőtt gyermek lelke mennyire elnyomorodik, mennyire képtelenné válik azoknak a feladatoknak az elvégzésére, amelyeket a közösség várni fog tőle; mondom, nem kell ezt részletesen igazolnom,- három dolgot azonban mégis külön is meg kell ennél a kérdésnél jegyeznem s azokra a távollevő miniszter úr figyelmét felhívnom. Az egyik az, hogy talán éppen a Hitleresemények hatása alatt nálunk is nagyon, megszaporodott ezeknek a panaszoknak a száma; úgylátszik, hogy a gyermekeket egyes tanítók nálunk is bottal, pofozással és gorombasággal akarják stramrná, keménnyé és mindenen átgázolóvá nevelni, vagy pedig alázatossá, engedelmessé és rabszolgává; mert az ezt a tanítási módszert alkalmazó oktató csak kétféle embert ismer: rabszolgát és urat. A másik, amire a miniszter úr figyelmét fel akarom hívni az, hogy a panaszoknak legnagyobb része a felekezeti iskolákból származik. A tharmadik pedig az, ihogy a fegyelmi
