Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-169

Az országgyűlés képviselőházának 1 hogy valaki, aki képviselő volt, oda fog állani és azt mondja: én a nemzet ítélőszéke elé állok, de az a nemzeti ítélőszéken ülő bíró, a történelem nem fogja észrevenni az ő kicsiny felelősségvállalását, annak r ellenére, hogy kicsinységében komolyan hozzájárult ahhoz, amivel kapcsolatban felelősségről kell beszélni. Es ha az ember tovább folytatja ezt a gondolatmenetet, éppen itt a rokkantkérdésnél mutatkozik az a magyar parlamenti rendszerben évek óta meghonosodott visszásság, hogy a mandátumok nem pusztán a választók szabad akaratától függenek, (Kun Béla: Sőt!) hanem ezen kívül álló hatalmaktól is. Mert ha a parlamentnek a rokkantakat illető kollektív elhatározásaiban olyan tényezők érvényesültek volna, akik csak a választók akaratából kerültek be a parlamentbe, akkor azok a megoldatlan probléma miatt a konzekvenciákat csak lelkiismeretük szerint vonták volna le. Ha titkos választás lett volna, akkor a konzekvenciák levonása a magyar törvényhozásban is másképp történt volna, 'mint eddig. Es ha a rokkantkérdést nézem, akkor itt látom a feleletet például arra az ellenvetésre, amikor azt mondják, hogy a titkos választói jognak nincs köze a kenyérkérdéshez. Igenis van köze a kenyérkérdéshez. Van köze, mert hiszen látjuk, hogy például a valutastabilizáció óta a magyar állampénztárba csak túladóztatásokból öt év alatt befolyt körülbelül 500 millió pengőből 354 millió értékű részvényt vett a magyar állam és itt az árfolyam- és értékveszteség a mai napig hozzáértő közgazdászok szerint körülbelül 250 millió pengőt tesz ki. A miniszterelnök úr, mint honvédelmi minisziter viszont most érzi annak a súlyát, hogy 500.000 pengős tágítása annak a pézbeli ellátásnak, amely a rokkantak segélyezésére szükséges, milyen hallatlan nagy tehertételt jelent. Vájjon egy titkosan választott parlament az előbbi tételekből nem gondoskodott volna-e a rokkantakról s engedte volna-e a helyzetet idáig fajulni "8 Én ezt szükségesnek tartottam aláhúzni a miniszterelnök és honvédelmi miniszter úrnak azzal a törekvésével szemben, amellyel ő a] javaslatot idehozta. Mert elismerem, hogy ez becsületes törekvés, (Úgy van! half elől.) és a javaslat ugyanakkor, amikor az erkölcsi hanyatlás jelét bélyegzi az elmúlt esztendőkre, a kisebbségi véleményekkel együtt az erkölcsi hanyatlás bélyegét akarja levenni ennek a parlamentnek homlokáról. Ezt ki kellett emelnem. Végül csak azt^ kívánom megemlíteni, hogy lehet egy törvényjavaslat vagy törvény hevenyészett alkotás, lehet rossz, de a végrehajtása lehet jó. (Rakovszky Tibor: Ez a lényeg!) Ezen fekszik itt is a lényeg. (Szentlászlói Vargha Gábor: Ezen fordul meg az egész javaslat!) Es itt legyen szabad nekem nagyon komolyan, anélkül, hogy garmadával hoznám ide a bizonyítékokat^ Petrovácz Gyula t. képviselőtársam indítványához csatlakozni, aki azt mondotta, hogy ne csupán közigazgatási tényezőkre bízassék a rokkantak felülvizsgálatába rokkantságig fok, illetve osztály megállapítása, hanem méltóztassék ide bevonni a bíróság közreműködését is, (Rakovszky Tibor: öt évig fog tartani!) mert mi itt vitatkozhatunk a rokkant javaslat érdeméről, pártokon felülálló szempontokból, de szomorú volna, ha a törvény végrehajtása közigazgatási rendszerünk pártpolitikai elfogultsága mellett lent a végrehajtás során olyan eltorzulásokat szenvedne, hogy a törvény végrehajtása után megint ezrek és tízezrek je. ülése 1933 április 5-én, szerdán. 491 lentkeznének a rokkantak soraiból, akik csupa méltánytalanságról, csupa keserűségről, csupa elszenvedett jogtalanságról panaszkodnának. Amennyiben a miniszterelnök honvédelmi miniszter úr a javaslatban ezt a változtatást eszközli, hogy tudniillik bírói tényezőnek közreműködését biztosítja a rokkantak felülvizsgálatánál, abban az esetben a magam részéről szívesen hozzá fogok járulni a javaslathoz, egyébként azonban ellenzéki rossz tapasztalataim következtében nem tudnám az egész probléma elintézésének a közigazgatásra való hagyását a magamévá tenni és a javaslatot megszavazni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik

1

? Dinich Ödön jegyző: Melczer Lilla! Melczer Lilla: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Közel húsz év telt el azóta, hogy a kényszerítő körülmények fegyverbe szólították a magyar nemzet fiait, akik a haza hívó szavára letették a tollat, eleresztették az eke szarvát és lelkesedéstől teljes hazaszeretettel ragadták meg a fegyvert, hogy megvédjék hazánk szent határait, otthon maradt családtagjaikat és tűzhelyeiket. Közel húsz éve annak, hogy a imagyar nők zúgolódás nélkül, bár fájó szívvel bocsátották harcba férjeiket és fiaikat. Négyévi rettenetes küzdelem után, — amelyben hőseink a magyar névnek soha el nem múló dicsőséget szereztek — a körülmények kénnyszerítő hatása és az emberi lelkiismeretlenség kicsavarta kezükből a diadal pálmáját és elveszítettük a háborút. De ne meditáljunk ezek felett a szomorú dolgok felett. A nemzet tizennégyéves mulasztást óhajt most pótolni hős fiaival szemben. Nem jutalmat akar adni, — hiszen nem lehet megjutalmazni azt, amit a hazáért teszünk, — hanem a mai nehéz viszonyok ellenére, a körülményekhez képest és tőle telhetőleg, kárpótlásban akarja részesíteni a harctéren megsebesült vagy betegség által megrokkant katonáit. Üdvözlöm a miniszterelnök urat és a kormányt, hogy ezt a nagyfontosságú és régóta várva-várt javaslatot beterjesztette. Ez a javaslat nagyon szociálisnak mondható, engedje meg azonban a miniszterelnök úr és a t. Ház, hogy annak néhány pontjához mégis hozzászólhassak. Csak azokhoz a pontokhoz kívánok hozzászólni, amelyeknek módosítását szeretném kieszközölni és amelyeknek módosítását szükségesnek és fontosnak tartom. A miniszterelnök úr jóindulatú bírálatát kérem propozioiómat illetőleg. Az első és legfontosabb kérdés, sajnnos, a rokkantak pénzbeli ellátásának kérdése. Ez a legnehezebben megoldható probléma ^is az ország mai nehéz helyzetében^ Nagyon^ jól tudjuk ezt mindnyájan, de azért

r reméljük, — bízva a miniszterelnök úr ígéretében — hogy a helyzet nem fog így maradni, hanem ha javul az ország helyzete, ezek az összegek is emelkedni fognak. Ha lehetséges volna, nagyon kérném és nagyon szeretném, hogy az I. és IL osztályú rokkantak közötti igen nagy különbséget valamennyire kisebbítsük. A II. osztályú rokkantak — ismerek sok ilyent^ — nagyon kevésben különböznek az I. osztályú rokkantaktól; ezek is nagyon beteg és nyomorult emberek. Ezért azt javasolnám, hogy a II. osztályú rokkant tisztek járadékát 62 pengőről 80 pengőre, az altisztekét 48 pengőről 55 pengőre és a legénységi állománybeüekét, Tóth képviselő-