Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-165

328 Az országgyűlés képviselőházának 1 szentélybe jártak oda az emberek és az orvosokkal együtt mindent elkövettek, hogy a súlyos sebesülteknek, betegeknek minél előbb visszaadják az egészségüket. Előttünk lebeg ma is az az idő, amikor először hallottunk a főváros aszfaltján mankókat és műlábakat kopogni és akkor mindnyájan bizonyos fogadkozással azt mondottuk, hogy ezekről a szerencsétlenekről pedig mind a társadalomnak, mind az államnak nemzeti, hazafias kötelessége gondoskodni, hogy sohase jusson eszükbe, hogy azért, mert a haza védelmében ott hagyták testi épségüket, vagy a haza védelmében csökkent testi épségük, kenyérgondokkal kell majd küzdeniök és hogy rokkantságuk miatt nem igen tudnak majd kenyérkereseti lehetőséghez jutni. Mindenki fogadkozott és felteszem a kérdést, mélyen t. Ház, hogy kik azok, akik beváltották ezt a fogadalmat? Ha figyelemmel kísérem a nagybirtokososztályt, amelyhez tartozóknak a haza védelme szempontjából mégis sokkal több veszteni valójuk volt, mint talán másoknak, ha figyelemmel kísérem a tőkeerős vállalatokat, amelyeknek anyagi szempontból bizony mégis több veszteni valójuk volt, mint a szegényebb embernek és megnézem, hogy miként rótták le ezek társadalmi kötelezettségüket a hazának ezekkel a hőseivel szemben, akkor sajnálattal kell megállapítanom, hogy bizony ezen a téren nem látunk eredményeket. Nagyon sokszor volt szó a háborús vagyonúkról. A háborús vagyonokhoz sok szó férhet. Nehéz ezt a kérdést 14 év távlatából bírálni és nehéz ilyen kérdéshez hozzászólni. Mégis megpróbálom. Lehetetlenség általánosságban elítélni és én a magam részéről nem is ítélem el azt, hogy voltak olyanok, akik becsületes munkával akár hadiszállítás révén, akár egyéb módon bizonyos vagyonokra tettek szert, ha azokat a vagyonokat becsületes munkával szerezték, de ahhoz már mégis szó férhet, hogy az ilyen hadivagyonosodásnál kétszeres kötelezettséget rótt volna mindenkire az a tudat, hogy amíg az emberiségnek, a magyar nemzetnek színe-java künn vérzett a fronton, nemcsak vagyonából kifosztva, hanem egészségi állapotában is megromolva, addig számára idehaza a testi épség megtartása mellett még

; bizonyos vagyonosodási lehetőség is nyitva^ állt. Ha tehát tisztán szociális szempontból nézzük a dolgot, a kormányzatnak már régen intézkednie, kellett volna oly módon, hogy a hadivagyonokról erélyes intézkedésekkel olyan rendeleteket alkotott volna, vagy olyan törvényjavaslatokat hozott volna ide, amelyek szerint ezekből a hadivagyonokból a hadirokkantak és hadkárosultak részére bizonyos összeget tartoztak volna leadni. Előttem szólott képviselőtársaim felemlítették, hogy a háborús parlament megtette a maga kötelességét, mert igazán olyan elgondolásokat hozott, hogy ha azok megvalósulhattak volna, akkor a háború végével a hadigondozottak mégis csak tűrhetőbb helyzetbe kerülhettek volna. Ha most figyelem azt, hogy a háborús parlamentből kiinduló szózatot kik hallgatták meg és kik teljesítették az onnét kiinduló felhívásokat, azt kell látnom, hogy Tisza István alapítványt létesített a hadirokkantak javára és létesített még báró Orosdy Fülöpné képviselőtársunk s Várady Árpád kalocsai érsek is ilyen alapítványt. Amikor volt itt egy-két ember, aki szükségét érezte annak, hogy a hadirokkantak javára — amennyiben 65. ülése 1933 március 29-én, szerdán. vagyoni helyzete megengedte — alapítványt tett, kérdezem, hol vannak az ország többi vagyonosai, miért nem követték Tisza István, Várady Árpád és Orosdy Fülöpné példáját? (Dinnyés Lajos: Pártpolitikát ne hozzunk ide.) Bocsánatot kérek, ez nem pártpolitika, én nem tartozom Tisza István pártjához és ha Orosdy Fülöpné az én pártomhoz tartozik, csak örülök annak, hogy megemlékezhetek arról, hogy annakidején, amikor eszeágában sem volt politikával foglalkozni, ő már akkor gondolt^ arra, hogy a hadirokkantak részére alapítványt létesítsen; akkor, amikor pénzünk devalválódott, pénzét földbe fektette és 42 holdon 13 házat építtetett, ahol sokcsaládos rokkantak laknak. r Következett a forradalom, a forradalom után az üres állampénztár. Tény az, hogy akkor ilyen törvénnyel előállani azért nem volt módjában az akkori kormányzatnak, mert nem volt miből. Ha talán megtette volna, akkor is meg lehetett volna ezt a törvényt csinálni, de következett a infláció és utána a szanálás. A szanálás után mindenre telt pénz, különösen, amióta képviselő vagyok, hallom itt nagyon sokszor, hogy olyan dologra is költöttek pénzt, amely talán nélkülözhető lett. volna. (Dinnyés Lajos: A népjóléti minisztériumban.) Kérdem: nem kellett volna-e ezeket jóval megelőznie sorrendben a hadirokkant törvénynek? Miniszteri rendeleteket tucatszámra gyártottak, ígéretek is voltak évről-évre, és mégis azt látjuk, hogy 14 esztendőnek kellett elmúlnia, míg végre a kormányzat megértette a hadirokkantak jajkiáltásait és valamiképen törvényben akarja szabályozni azt, amit jelenleg, — sajnos — a legrosszabb viszonyok közt, a gazdasági helyzet legmélyebb leromlása közepette, ennek a törvénynek beterjesztésével elérni vél. Az előadó úr azt mondotta, hogy régi nagy mulasztást kell nekünk pótolnunk, továbbá azt mondotta, hogy fogyatékos a törvény és hiányos is a törvény, de így is a nemzet lelke kell hogy áthassa ezeket a törvényszakaszokat és mindenkinek meg kell éreznie, hogy a mai időben száz százalékig nyújtsuk mindazt, amit nyújthatunk. En azt hiszem, hogy a miniszterelnök úr, mint honvédelmi miniszter, nem fog szigorúan ragaszkodni e törvényjavaslat minden szakaszának mai állapotához és ha történnek megindokolt módosítások, ezeket el fogja fogadni, különösen, ha olyan módosítások lesznek, amelyek még pénzhe sem kerülnek és a hadirokkantak érdekeit szolgálják. Nekem az a meggyőződésem, hogy a részletes tárgyalásnál, amikor ezeket a módosításokat majd előadjuk, a honvédelmi miniszter úr ezeket el is fogja fogadni. Hogy a törvény nem kielégítő, azt nemcsak én mondom, hanem a kormánypárthoz tartozó Szilágyi Lajos képviselőtársam is azt mondta, hogy nem elégíti ki őt sem, mert nagyon sok olyan szakasz van, amelynek módosítását várjuk és reméljük, hogy sikerülni is fog. De az előadó úr még egy kérdésre is kitért és azt mondotta, hogy talán többet nyújtott volna a törvény a hadirokkantak részére abban az esetben, ha statisztika állt volna a honvédelmi miniszter úr rendelkezésére. En nem tudom, kinek a hibája az, hogy 14 éven keresztül — azt kell mondani — nincs statisztika. (Dinnyés Lajos: A népjóléti hibája!) Úgy tudom, hogy már egy évvel ezelőtt a statisztikai kérdőív minden hadi-