Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-164

Az országgyűlés képviselőházának 16h. ülése 198$ március 28-án, kedden. 3Í3 hogy abban a pokolban egy óra súlyosabb volt, mint négy év a meleg szobában, az íróasztal mellett.» Másodszor jutok abba a helyzetbe, hogy osztom a miniszterelnök úrnak ezt a kijelentését, annak ellenére, hogy az íróasztal mellett voltam és nem a fronton. En is azt mondom: elhiszem, hogy ott abban a pokolban, a lövészárkokban, a gránátnyomás mellett, a gyilkos tűzben — leírásokból eleget olvastam róla, habár személyesen nem tapasztaltam is — egy óra többet jelentett, mint négy év az íróasztal mellett. De aki ezt mondja, annak nem szabad a következő mondatban azt mondania (olvassa): «Az államháztartás nem bírja el a lényeges javítást és nézetem szerint, nincs meg a reális alap ahhoz, hogy a kérdést ilyen formában oldjuk meg.» Aki tud arról, hogy mit jelent a gránátnyomás, aki tud arról, milyen szörnyű félelem és kínok között szenvedtek a katonák évekig a harctereken, annak nem szabad ezt mondania különösen akkor, amikor a saját pártja részéről egységesen dicsérik a magyar katonák hősiességét, amikor itt Tabódy képviselő úr azt mondotta, hogy a magyar katonák még a halálban is tisztelegtek elöljáróiknak. Szórói-szóra a következőket mondotta Tabódy képviselő úr (olvassa): «Egy kis epizódot mondok még el, amely a nagyháború szemszögéből nézve, talán nagyon kicsi kis epizód, viszont az egyént nézve, rendkívül nagy és felejthetetlen emlék. A második isonzói csatában a Doberdón megláttam egy pergőtűznél, hogy egy gránát éppen egyik legkedvesebb tartalékos tisztem fedezékénél robbant* Odaszaladtam. A féllábát elvitte a gránát és ott fetrengett lehetetlenkínjaiban, de mégis, amikor engem, mint elöljáróját meglátott, felült és tisztelegve, szabályszerűen jelentette, hogy a gránát elvitte a lábát.» (Esztergályos János: Az a fontos, hogy szabályszerűen tisztelgett!) Köszönöm azt a fegyelmet, amikor a gránáttól megcsonkított tiszt szabályszerűen jelenti, hogy a gránát elvitte a lábát. De, ha jelentette és ha ilyen megható módon dokumentálják a hősiességet és a fegyelmezettséget, akkor kutyakötelessége minden parlamentnek gondoskodni a rokkantakról, különösen, ha elismerik a hősiességüket. Ha azonban nem is ismerik el a hősiességet, azt el kell ismerniök, hogy négyévi szenvedés jogot ad arra, hogy a haza becsületesen ellássa rokkantjait. Négyévi szenvedés, kínlódás és tagjaik elvesztése jogot ad a hadirokkantaknak arra, hogy ideálljanak és azt mondják: a hálás haza azt ígérte, hogy ellát bennünket; nem azt mondta, hogy koldusfilléreket ad, nem azt mondta, hogy egy pengőt ad szimbólum gyanánt, mert szimbólumokból nem lehet kenyeret vásárolni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János : A gránát sem szimbólum gyanánt jött!) A hálás haza azt ígérte, hogy el fog bennünket látni és mi megköveteljük, hogy becsületesen és rendesen ellássanak bennünket. Amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy egy óra abban a pokolban többet jelent, mint az íróasztal mellett négy esztendő, akkor az asztalra kellett volna ütnie s azt kellett volna mondania: ezeket meg kell jutalmaznom. Az állami költségvetésben nincs ffdezet, — erről még beszélni fogok — de nem nyugszom addig, amíg az álláshalmozókkal nem végzek, nem nyugszom addig, amíg a nagy állami üzletek haszonélvezőitől el nem KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIV. veszem azokat a milliókat, amelyekkel nyerészkedtek itt tizenhárom esztendőn keresztül, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) nem nyugszom addig, míg azok, akik nem is az íróasztal mellett ültek, hanem a háborús konjunktúrát felhasználva, meggazdagodtak, le nem adják részüket a rokkantak, a hadiözvegyek és hadiáxvák részére. Ezt kellene mondania egy miniszterelnöknek és akkor olyan dús aratás volna a rokkantak részére, hogy a?, elképzelhetetlen. Itt beszéltek a rádióról. A rádió ki van adva egy társaságnak. Óriási hasznokat, százezreket vágnak évente zsebre. (Ügy van! Ügy van! a szétsőbaloldalon.) Vannak itt nagy állami üzletek, amelyekből busás hasznot lehetne lefölözni, nem egyesek, hanem a rokkantak részére. Adtak itt a közelmúlt években annyi üzletet, annyi nagy keresője volt ennek az országnak, hogy az ezeknek juttatott összegekből becsületesen meglehetett volna oldani a hadirokkantak ügyét, az özvegyek és árvák könnyeit le lehetett volna törölni. (Esztergályos János: Bachertől Laskain keresztül egészen Kaufmannig! Laskai és Bacher-cég, Laskai és Kaufmann!) Élénken emlékszem még arra, hogy amikor megjelentek itt az első megcsonkított áldozatok, az első hadirokkantak, milyen izgalom, milyen elkeseredés volt Budapesten, milyen fájdalommal várták azokat a vonatokat, amelyeken a sebesültek érkeztek. Elmúlt minden s maradt a szimbólum; mert ez a javaslat csak szimbólum. Hiába szaval Szilágyi képviselő úr a tárgyilagosság mezében, elvitathatatlan, hogy minden frázis ellenére ez a javaslat megtartja az eddigi összegeket és évente összesen félmillió pengővel emeli fel a rokkantak járandóságát. 208.000 hadigondozott között kiosztanak félmillió pengő többletet: megjavították az eddigi ellátást fejenként 2, azaz két pengővel. Frázisos beszéd, amikor ezt az egyszerű tényt, ezt az egyszerű osztási műveletet mindenféle frázisokkal el akarják kendőzni, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Azt elhallgatja a képviselő úr, hogy tízmillióval többet kértem! "Ügy állítja be, hogy én akarom a rokkantak járandóságait megcsonkítani!) Igen, Szilágyi képviselő Zsilinszky képviselővel szemben úgy állítja be a dolgot, mintha ő irigyelné a tisztektől a magasabb ellátást, s azt meri állítani, hogy ebben a tekintetben fényesen látjuk el tisztjeinket. Ez sem igaz. Zsilinszky képviselő úr javaslata összesen pontosan — kívülről tudom — 212 embert érint (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Akkor is ápolási pótlékban kívánom azt a különbséget adni! Ezt elhallgatják!^ Tipikus mungóbeszéd az ilyen!) Ennyi a százszázalékos rokkant tisztek száma. Az az igazi t demagógia, amikor a tárgyilagosság mezében úgy állítják be a dolgot, hogy mi a hadirokkantakról megfelelő módon akarunk gondoskodni. Emlékszem azokra a szép szavakra, amelyeket a háború ideje alatt hallottunk. A mi hőseinknek, akik zeneszóval vonultak a háborúba azt mondták: Menjetek nyugodtan, — a parlamentben is elhangzott ez — küadjetek, harcoljatok a hazáért; akik itthon maradnak, hozzátartozóitok, özvegyeitek, árváitok a nemzet hálájára tarthatnak számot, el fogjuk őket tartani becsületesen. Ki meri állítani, hogy ez a javaslat ennek a becsületbeli ígéretnek eleget teszi Ki meri állítani, hogy a haza hálás volt, s ki meri állítani, hogy nein lehetett . 45