Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-163

Àz országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1933 március 23-án, csütörtökön. 28 f igénymegállapítás van szabályozva, továbbá a gyógyítás kérdése, a kárpótlás megbecsülésben és anyagiakban, az életpályaátcserélés, egyéb kedvezmények, és mindezeknek leigazgatására vonatkozólag rendelkezések foglaltatnak benne. Ha meg méltóztatnak engedni, nagyon röviden kénytelen vagyok ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Veszem először az igénymegállapítás kérdését. Kétféle igénymegállapítás van: az, alapígénymegáilapítas és az idők változásával a felülvizsgálat révén az igény megváltoztatása. Nézetem szerint az alapigénymegállapítás lehetőségét a jövőben sem szabad elzárni, annak nyitva kell lennie, mert nem okozhat olyan nagy költségtöbbletet, ha ma esetleg jelentkezik még egy-két sérült, amikor már szükségét érzi az igazgatás istápoló tevékenységének. A felülvizsgálati igénymegállapátás nézetem szerint csakis orvosi vélemény alapján, az autonómia közbenjöttével és bírói védelem mellett történhetik. Én tehát a torvénynek mindazokat a rendelkezéseit, mindazokat a megállapításait sérelmezem, amelyek ezt miniszteriális felügyeleti hatáskörbe utalják, és ebben a tekintetben — mint említettem — olyan változtatást szeretnék, hogy itt egyfelől az úgynevezett basáskodás, egyes emberek igényeinek leszállítása, másfelől pedig kegyosztás ne legyen lehetséges. Jogom van ezt megállapítani, mélyen t. Ház, mert az utolsó években, a népjóléti minisztérium működésének utolsó ideje alatt éppen azt láttuk, hogy ez így van. (Eckhardt Tibor: Sajnos, ez igaz!) Azt kellett megállapítanunk, hogy a felülvizsgálatok a fiskus szempontjából, vagy a tárca pénzügyei szempontjából — mondjuk ki — tervszerűleg arra irányultak, hogy a rokkantak százalékfokait leszállítsák, (Eekhardt Tibor: Utasítás ment ki, hogy le kell szorítani!) utasítások mentek ki, ezen a téren. Azért, hogy ez elkerültessek, a magam részéről szükségesnek tartom a bírói védelmet. Amint már említettem, — nem akarom itt újból megismételni — igazságtalannak tartom azt, hogy tisztára csak a szolgálat megszűntétől számított egy éven belül kötött házasság alapján ismertessenek el a hadiözvegyek, és csakis az ilyen házasságból született gyermekek ismertessenek el hadigondnokoltaknak. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Igazságtalannak tartom ezt azért, mert a rokkantak egy része annak idején nagyon fiatal, 22 éves, vagy még annál is fiatalabb volt, s ezért csak később jutottak polgári foglalkozáshoz és abbaa helyzetbe, hogy családot alapíthassanak, másrészt azért, mert ez a rendelkezés azt a nőt, aki egy ilyen súlyos rokkant mellé élettársul szegődik, megbünteti azzal, hogy bizonytalanná teszi életsorsát és a gyermekek jövőjét így kiszolgáltatja a véletlennek. En ezt embertelennek tartom, (Esztergályos János: Ügy van!) én ezt szégyenünknek tartom, és követelem az emberi igazság jegyében, hogy ezek a pontok a törvényjavaslatból kihagyassanak. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) De nagyon súlyos része és hibája ennek a törvényjavaslatnak az, amelyet már Zsilinszky Endre képviselőtársam is említett, hogy a keresőképesség • szempontjából klasszifikálja a rokkantakat és megszünteti az úgynevezett százalékos rokkantsági megállapítást. Nagyon jól állapítják ,meg a rokkantak, hogy ebből az következik, hogy százszázalékos rokkant csak az lesz, aki eszméletlen és alélt állapotban van, de féllábú, félszemű emberek még 25%-os rokkantak sem lehetnek, ha keresőképességük van. (Esztergályos János: Százszázalékosak csak a hullaháziak lesznek!) Ha már rokkantörvényt csinálunk, és ha már ez a százalékos megállapítás megáll, ha már odáig sem megyünk, hogy a 75%-on felüli rokkantakat százszázalékosoknak tekintjük, mint ahogy például Csehszlovákiában csinálják, akkor hagyjuk meg a rokkantság régi osztályozását, (Helyeslés a bal^ oldalon.) ne klasszifikáljuk a büró szempontjából és ne adjunk lehetőségeket ebből a szempontból a jogfosztásokra, mert azok teljesen igazságtalanok volnának. A másik kérdés a gyógyítás kérdése. Ebben a tekintetben az első- és a másodosztályú rokkantakról megfelelő gondoskodás történik, a harmad- és negyedosztályú rokkantaknál azonban már nincs biztosítva az, hogy ha a harctéri sebesülésükből és betegségükből folyólag áll elő valamely betegség, annak a gyógyítása is ingyenes legyen. (Eekhardt Tibor: Például a tüdőbaj!) Ez teljesen méltányos lenne és ez nem is kerülne olyan sokba. Ezt meg kell tennie a magyar állam rokkantjaival szembén kárpótlás gyanánt. Ami a tiszteletben való kárpótlást illeti, én ebben a tekintetben a miniszterelnök úrtóí sokkal többet vártam volna. En valahogy úgy tartom, hogy, lehet a miniszterelnök úr kir tűnő katona, de ha valakit lát, akinek a mellén ott van az a hadirokkant jelvény, akár az ország miniszterelnöke a miniszterelnök úr, akár tábornok, meg vagyok győződve róla, hogy szíve szerint üdvözli először ezt a rokkantat, akinek a mellén az a hadirokkantjelvény mutatja, hogy a hazáért testét áldozta. Ennélfogva azokat az óvatos megkülönböztetéseket a címhasználat tekintetében, hogy tudniillik be kell írni azt, hogy tartalékos, be kell írni azt, hogy hadtápszolgálatos, hogy «volt», méltóztassanak megengedni, a katonai szoldateszka olyan folyományainak tartom, amelyek nem méltók ebbe a törvényjavaslatba, mert ha én vagyok a miniszterelnök, ebbe a törvényjavaslatba kettőt veszek bele: azt, hogy a magyar rokkant minden hatóságnál — kezdve a minisztériumokon — soronkívül fogadtassék (Helyeslés.) és a magyar rokkant minden ügyében emberséges, szeretettel teljes bánásmódban részesüljön a hatóságok részéről. (Helyeslés balfelől.) És ha ebben a tekintetben hiba és mulasztás van, én szívesen belementem volna minősített büntetésekbe is azokkal a hatósági alkalmazottakkal szemben, akik a magyar rokkantaknak ezt a tiszteletet nem adják meg. (Szilágyi Lajos: Ez helyes!) A jelvény tekintetében is az az álláspontom, hogy én nem kötném ezt alapszabályokhoz. Ha egyszer a rokkantnak megvan a sebesülése, ha hiányzik a félkarja, ne tessék ezt a dolgot tovább vizsgálni, hanem ha a háborúban veszett el a félkarja, tessék azt a rokkantjelvényt a mellére tűzni. Hagyjunk el itt minden katonai copfot, biztosítsuk a rokkantak számára így is a tiszteletet, amikor már anynyira távolodtunk a háborútól, hogy a társadalom közönyét bizonyos tekintetben, sajnos, nagyon is látjuk. Kárpótlás az anyagiakban, ez a másik kardinális kérdése a javaslatnak, amely tekintetben a rokkantságnak kívánalmai vannak, ök azt mondják, hogy a rokkantadót kétszeresére