Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-156

IG Az országgyűlés képviselőházának lí óta is tárgyaltam kiváló, elismert pénzügyi szakemberekkel és közülük a legtöbben egészségesnek és üdvösnek találták magát az elgondolást. Természetes, hogy a kivitelen múlik az egész dolog. Talán egy vagy két hete annak, hogy az elnöki napirendi javaslat vitájával kapcsolatban indítványoztam az elnöki napirend kiegészítését azzal, hogy a Ház bölcsesége tűzze ki ezt az indítványomat napirendre, hogy azt megindokolhassam. Mélyen sajnálom, hogy az akkori elnök úr — talán elnézésből — fel sem tette a kérdést, hanem egyszerűen kijelentette, hogy a Ház az elnöki napirendi javaslatot fogadta el, holott az én indítványom, amelyet írásban is beteerj esztettem, nem állott ellentétben az elnöki javaslattal, hanem annak kiegészítő pontját képezte. Ezt más alkalommal meg fogom ismételni. Ez alkalommal esak a második témára szorítkozom (Halljuk! Halljuk!) és ez a legújabban tapasztalható valuta visszaélések kérdése. Érthetetlennek tűnik fel, ha azt látjuk, hogy Magyarországba 306 millió pengő értékben hozzák be a nyersanyagokat és ezért összesen 160 millió pengőt fizetünk ki. Az ember elkezd gondolkozni, hogy honnan veszik az emberek a többi 140 millió pengő értékű valutát. Úgyszólván rá vannak kényszerítve, hogy más úton szerezzék be. Ujabban egész Al Capone társaságok és szervezetek alakultak, amelyek a r nyomort is kihasználják, amelyek kihasználják az ország mai szomorú és életveszélyes helyzetét és még a nemzet betegségéből is hasznot akarnak kovácsolni maguknak. En ezt annak idején meg fogom ismételni, mert Magyarországon — sajnos — nagyon könnyen felejtenek. Itt minden csoda igazán csak három napig tart. Emlékszem, hogy jómagam is és Eckhardt képviselőtársam is szóvátettük a kicsempészett értékeket, kicsempészett vagyonokat és egyelőre még név nélkül szóvátettük azt is, hogy közvetlenül a bankzárlat elrendelése előtt tekintélyes, nagyvagyonú emberek kicsempészték vagyonukat a külföldre, A miniszterelnök úr katona volt és katonás ember ma is. Kérdem tehát az igen t. miniszterelnök urat: tudja-e éppen olyan jól, mint én, hogy itt nagy vagyonokat csempésztek ki és hogy mindazok, akik vagyonukat az országból kicsempészték, tehát a magyar közgazdasági életből elvonták a municiót, éppen olyan közönséges hazaárulók, mint aki a fronton ellopta a municiót, vagy távoltartotta magát a frontról, vagy megszökött és katonaszökevénnyé vált. (Ügy van! Ügy van! balfelől) Ezekkel a gazdasági dezentőrökkel tessék szigorúan elbánni! Indítványoztam annak idején, hogy tessék záros határidőt megállapítani arra, hogy rövid időn belül mindenki tartozik bevallani, mennyi értéke, papírja, aranya és nem tudom milyen egyéb vagyona van a külföldön. Ne várja meg a t. kormány, amíg mi akár itt a Házban, akár a sajtóban rá fogunk mutatni azokra, akikről ma is tudjuk, hogy vagyonukat kicsempészték! {Halljuk! Halljuk! — Szűcs István: Halljuk a névsort!) Elnök: Csendet kérek. Meskó Zoltán: Ha a miniszterelnök úr erélyesen belenyúl ebbe a dzsungelbe és megszabadítja a közgazdasági életet és az országot ezektől a poloskáktól, akkor meg vagyok győződve arról, (Ulain Ferenc: Akkor belépsz az egységespártba?) ez sokkal komolyabb dolog, ez nem pártoskodás, sokkal magasabb 6. ülése 1933 mar dus &Án, szerdán. dolgokról van itt szó — mondom, meg vagyok győződve arról, hogy vagy egy kivándorlás indul meg ebből az országból, vagy pedig bevándorlás jön a fegyházakba, mert a miniszternők úrnak igenis, tessék bevennie a rendeletébe azt, hogy, aki pedig hamis adatokat mond be, annak a vagyona elkoboztatik és az illető fegyházzal büntettetik. (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) En, aki — mint minden magyar ember — a spiclirendszernek nem vagyok híve, mert r a régi Bach-korszak jut erről eszembe, megállapítom, hogy itt igenis, szükség van spiclikre. Tessék annak a feljelentőnek százalékos jutalmat adni s akkor akár az a vaduzi banktisztviselő, akár a svájci bankok egyik vagy másik embere, be fogja majd jelenteni a magyar királyi kormánynak, hogy ennek és ennek, ennyi és ennyi vagyona van Liehtensteinben, vagy másutt külföldön. Ezek az emberek elvonták ezeket az értékeket az adóztatás alól, akkor, amikor — mint az ; előbb hallottuk — népünk nyög már az adótérnek alatt, amikor azt látjuk, hogy az emberek nem vagyonuk kamatából élnek, ha! nem vagyonukat élik fel, amikor, ha kimegyünk a perifériákra, kimegyünk akárme: lyik magyar faluba, lerongyolt embereket látunk, tekintélyes gazdákat, akik cigánysorsra jutottaak. Annak idején azt akartuk elérni, hogy a proletárból, a munkásból polgár legyen. Most részint a világgazdasági válság következtében, részint egyéb r hibák miatt a polgárok lesznek proletárokká. Ilyen körülmények között legyen meggyőződve a miniszterelnök úr, hogy nemcsak én, hanem az egész ország várja a miniszterelnök úrtól ezt a gesztust, várjuk, hogy adja ki a rendeletét arról, hogy nyolc vagy tizennégy napon belül tartozzék, mindenki bevallani, — ez az igazságos adóztatás — hogy mije van külföldön. (Egy hang a jobboldalon: Ez már megvan!) Dehogy van ez meg t. képviselőtársam. Annakidején Károlyi Gyula igen tiszteletreméltóan, erélyesen intézkedni akart és a minisztertanácson az akkori honvédelmi miniszter úr is azon volt, hogy erélyes intézkedéseket kell foganatosítani, de hol jogi szempontokba, hol pedig pénzügyi elméletbe ütközött ezek megvalósítása. Azt mondták, hogy az ilyet nem lehet fegyházzal büntetni, sőt szövetkezeti emberek is voltak, akik azt mondottáík, hogy-nem lehet ezeket a rendelkezéseket megcsinálni. Nem tudom, hogy micsoda pénzügyi elméletbe ütközik az, ha a gazembereket lefogjuk, nem tudom, micsoda jogszabályokat sértünk meg, ha a síbereiket lecsukjuk és' megtisztítjuk ezt az országot a poloskáktól. Szentül meg vagyok győződve róla, (Halljuk! Halljuk!) hogy ezt a valutagazdálkodást, ezt a vagyonsíibolást és a vérből és nyomorból aranyat kovácsoló társaságoknak ezt az üzletét a miniszterelnök úr egy gesztusa máról-holnapra megszűntethetné. Legyen meggyőződve a miniszterelnök úr arról, — nem hatáskeités, amit most mondok — hogy az ország valóban ezt várja már régen, mert lehetetlen az, hogy a napisajtóban megjelenjék egy nagy támadás, itt a Képviselőházban legyen egy nagy felháborodás, hogy a síberek mit csinálnak és minden maradjon a régiben. Minden csoda három napig tart és azután mindent elfelejtenek. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt a kérdést a Ház elé vigyem és a miniszterelnök úrtól a legszigortíbb, drákói szi-