Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-162

Az országgyűlés képviselőházának 162. ülése 1933 március 22-én, szerdán. 231 tana helyállónak, hajlandó-e sürgősen intézkedni, hogy az említett helyeken elbocsátott útkaparók szerzett jogaik teljes épségével régi állásaikba haladéktalanul visszahelyeztessenek, s hogy hasonló sérelem a jövőben más megyékben sem történhessék? Abban a reményben, hogy kérdéseimet nemcsak megnyugtató válasz, de sürgős miniszteri intézkedések is követik, kérem interpellációmat a kereskedelemügyi miniszter úrnak azonnal kiadni.» Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi miniszter úrnak. Következik Peyer Károly képviselő úr interpellációja az összkormányhoz. Kérem annak felolvasását. Takách Géza jegyző (olvassa): «Interpelláció az összkormányhoz. Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy egyes szakminisztériumok felfogása, szerint Budapesten sok üres lakás van és ezért nem kívánatos az új lakástermelés 1 Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy a pénzügyminisztériuim főleg abból a szempontból akadályozza a lakástermelést, hogy a régi lakások után házbér adót fizet a háztulajdonos, az új házak lakásai után pedig adómentesség van*? Hajlandó-e a kormány odahatni, hogy az egyes minisztériumok ezen felfogásukat megváltoztassák és a lakásépítkezéssel munkaalkalmakat teremtsenek?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly: T. Képviselőház! A belügyminiszter úr legutóbb egyik közintézményhez intézett leiratában annak a véleményének adott kifejezést, hogy a nyugdíjalapok elhelyezésére nem alkalmas a lakásépítés, mert a miniszter úr felfogása szerint (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) a lakásépítés nem jövedelmező és Budapesten anélkül is sok üres lakás van. Tudom azt, hogy ez a felfogás nem egyedül a belügyminiszter úr felfogása, ezt a felfogást főleg a pénzügyminiszter úr képviseli. A pénzügyminiszter úr sem szociális szempontok figyelembevételével foglal el ilyen álláspontot, hanem tisztán és kizárólag pénzügyi szempontból nézi az egész lakástermelést. A pénzügyminiszter úrnak és a pénzügyminisztériumnak olyan felfogása van, hogy új házak építése nem kívánatos, mert ezáltal a lakók a régi házakból kiköltöznek, új házakba költöznek, a régi (házakban levő lakások üresen maradnak, ezen üres lakások után a pénzügyminiszter úr nem kap adót s ezáltal az államkincstárnak lényeges vesztesége lesz. Ugyanakkor, amidőn ilyen felfogást képviselnek, hivatkoznak arra. r hogy Budapesten 7000 üres lakás van és főképen a háziurak, akik a sajtóban igen ügyesen rendezik meg a maguk védelmét, arra hivatkoznak, hogy sokkal több az üres lakás ma, mint békeidőben volt. Az, aki ma Budapesten lakást keres, meggyőződhetik arról, hogy mindaz, amit ehhez fűznek, nem helytálló. Lehetséges, hogy van Budapesten annyi lakás üresen, mint amennyit mondanak, bár kétlem, hogy azok a lakások üresek lennének, amennyiben azok a lakások mindig csak felmondás alatt pállanak és az évnegyed végén rendesen kiadásra kerülnek. De az, aki lakást keres, meggyőzed hetik arról, hogy Budapesten rendesen épített házban — nem érte alatta luxusházat, nem értek alatta új, modern házat, hanem csak azt mondom, rendesen épített házban — ma is elkérnek a lakásokért szobánként 700—800 pengőt, úgyhogy ez az ár még mindig körülbelül kétszerese a békebeli árnak. A konyha-szobás lakások a legdrágábbak. Egy csak tűrhetőnek nevezhető konyhaszobás lakásért is ma Budapesten 40—45 pengőt kell fizetni havonta. Ha figyelembevesszük azt, hogy nagyon ritkán éri el valamely munkás keresete ezt a bért, akkor egyáltalában nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy havi jövedelmének 30—35, sokszor 40%-át fizeti ki lakásért. En ezt a felfogást szociális szempontból is veszélyesnek tartom, mert a lakástermelés megakadályozása kényszeríti a főváros lakosságát arra, hogy továbbra is olyan egészségtelen lakásokban lakjék, amelyekben való lakást a háború előtti időben a tisztiorvosok nem engedélyezték. Nekem alkalmam volt ezeknek a lakásoknak tömegét látnom. Láttam lakásokat, amelyek nedvesek voltak egy méter magasságig és még magasabban, ahol az ajtókon ujjnyi rések vannak, ahol a padló téglás, kikopott, öreg, rozoga viskókban, és ezekért a lakásokért 40 pengőt fizetnek a bérlők havonta, iahol nincs más, mint egy kisebb szoba, amely nincs 20 négyszögméter és egy konyha, amely alig éri el a hatóságilag előírt nyolc négyszögmétert. Ha azonban megnézzük a statisztikát, hogy Budapestnek hány házában nincs a lakásokban gáz, hány házban nincs villanyvilágítás, hány lakásban nincs fürdőszoba, hány háziban nincsenek illemhelyek, banem a folyosó végén vannak, hány lakásban nincs gőzfűtés, akkor igen elszomorító képet kapunk, ha összehasonlítjuk ezt az arányt más nagyvárosok hasonló viszonyaival. Mert akkor látjuk, hogy Budapesten mennyivel rosszabb kivitelű lakások vannak és mennyi tennivaló volna itt még ezen a téren. Én a kormánynak, 'főleg a pénzügyminiszter úrnak ebben a felfogásában még pénzügyi szempontból sem osztozom. Nem osztozom pedig azért, mert ilyen nagy munkanélküliség közepette a hatóságoknak elő kellene mozdítaniok nagyobbarányú építési kölcsönökkel a lakástermelést és ezzel munkaalkalmat kellene teremteniük. Hivatkozom arra, hogy Ausztriában éppen az utóbbi napokban több milliót folyósítottak oly intézmények részére, amelyek munkaalkalmat akarnak teremteni. Nálunk pedig az a hivatalos felfogás, hogy sok lakás van, nem szabad építeni és meg kell akadályozni az építkezést. Ha a pénzintézetek erre az álláspontra helyezkednek, ezt a pénzintézetek szempontjából meg tudom érteni, mert a pénzintézetek azt mondják, hogy: nekem ma tőkém nincs, én a zálogleveleket, amelyeket az építkezési kölcsönök ellenében ki akarok helyezni, sem a külföldön, sem a belföldön elhelyezni nem tudom, én tehát építkezésre kölcsönt nem adok. De hogy a kormánynak a bankoknak ezt az egészségtelen és káros politikáját még hivatalosan is alátámassza, ezt én a köz szempontjából egyenesen veszélyesnek tartom. Veszélyesnek tartom azért is, mert eltekintve a kérdés szociális vonatkozásától, hogy tudniillik egészséges lakásokat építsünk, pénzügyi szempontból sem osztom a miniszter úr felfogását. Mert lehetséges, hogy ez átemenetileg kiesést jelent a lakbéradónál, de ennék ellenértékét a pénzügyminiszter és a kormány bőségesen megkapja a másik oldalon, amikor munkaalkalmak teremtődnek és a munkás hetibére után kereseti adót fizet, — amíg munka nélkül van, nem fizet kereseti adót — az anyagárak után a forgalmiadót leróják, a vállakozók üzleti hasznuk és forgalmuk után fizetnek