Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-156

Az országgyűlés képviselőházának 156, javaslatot azokkal a bizonyos megígért törvényjavaslatokkal együtt méltóztassék beterjeszteni. (Helyeslés jobb felől. — Rassay Károly: Egyelőre pedig csökkentjük fegyelmi ügyekben a jogorvoslatok számát! — Egy hang a t jobboldalon: Várjunk még!) Egy ideig szívesen várunk, de sokáig nem várhatunk, mert már itt a legfőbb ideje, hogy beterjesztessék. T. Képviselőház! P. Szabó Géza igen t. barátom az ő igazán hatalmas, pompás, széles látókörű beszédében kiterjeszkedett a közigazgatás egész mezejére. Igen érdekes fejtegetéseket hallottunk tőle a centralizmusról és az önkormányzatról. Akkor megint — ez néha megesik velem, emberek vagyunk, több képviselőtársammal is megesik, aki minden ülést végigül, végighallgat — egy közbeszólást engedtem meg magamnak és azt mondottam, hogy a magyar államnak, a magyar parlamentnek élete tulajdonképpen a bécsi Habsburg-ház elleni küzdelemben merült ki, és^ akkor a közösügyes világban az önkormányzati jog mellett küzdők, a vármegyei autonomisták és centralistákkal Ausztria és Bécs miatt, annak a 400 éves gyászos magyar történelemnek tanulságai miatt állottak szemben. Itt hivatkozom a legnagyobb hiteles tanura, Kossuth Lajosra, aki azt mondotta, hogy «En olyan államból, ahol centralizmus van, számkivetem magamat. En olyan államban akarok élni,, ahol a szabadság, ha egyik szögletben elnyomatik, a másik szögletben felemelkedik.» T. Ház! Most már igaz, hogy borzalmas árat fizettünk függetlenségünkért, de ha összetartunk, ha a régi magyar átok nem ver és^ nem pusztít el bennünket végképp, egy szívvel, egy akarattal, mégis az isteni igazság erejével, magyar összetartással, kéz a kézben, egyet érezve, egyet gondolva, egyet cselekedve a Szent István-i határokat visszaszerezzük, (Éljenzés.) De még ekkor is szükség van egy egészséges közélet szempontjából a vármegyei önkormányzatra, mert a megyei önkormányzat jelenti az életet, a mozgást, a cselekvést a faluban, a képviselőtestületben, a községházán, a városokban és a vármegyeházán; jelenti azt, hogy a polgárok érdeklődnek a maguk dolga iránt, a városuk, a vármegyéjük, a községük dolga iránt és abba beleszólnak. Csakhogy itt egy szomorú tapaszatalatot kell elmondanom. Egyszer már elmondtam; bocsánatot kérek a t. Háztól, hogy magamat idézem és magamat ismétlem. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondtam egyszer a magyar adóügyi rendelettárra, erre az őserdőre, dzsungelnek hívják... (Egy hang jobb felől: Nem magyar szó!) Azért nem magyar szó, mert aki a dzsungel-könyvet megírta, szintén nem magyar ember, hanem angol; Kiplingnek hívják. Kipling, az angol imperialista író •— magyarul is megmondom mit jelent: angol világhatalmat hirdető és akaró író — nem a hátsó indiai őserdőkben élve, ott bujdosva az áthatolhatatlan sűrű erdőkben tanulmányozta a dzsungel életét, a fenevadak sorsát, nem erről írta meg a maga remek könyvét, a dzsungel-könyvét, hanem valahogyan beletévedt a magyar adóügyi rendeleti igazgatás ősrengetegjéhe, s most is ott van. Ha nem akarunk Angliával külpolitikái viszálykodásba bocsátkozni, akkor kutassuk ki, hol tűnt el az angolok imperialista írója a magyar adóügyi rendeletek megérthetetlen, összekuszált dzsungelében. T. Ház! Azt mondta egy okos német, — azok mind okos emberek, megmutatták a mosülése 1933 március 8-án, szerdán. 11 tani választással, bár ebbe nem akarok beleavatkozni, mert ez külpolitika — hogy ha a halandó ember mindazokat a törvényeket, amelyeket azért hoznak, hogy az állompolgárok tudják, hogy mi szabad és mi nem szabad, meg akarná ismerni, ha száz évig élne, száz évig tartana, amíg valamennyit csak végigolvasná, úgy, hogy csak a másvilágon tudná azokat keresztüllátni. Magyarországon 1867 óta 2700 törvényt hoztak. Ezt a Kúria elnöke állapítja meg. A német birodalmi törvényszék elnöke — itt már kénytelen vagyok ennek' a kiváló német jogászi elmének megállapításait szó szerint idézni — azt mondja (olvassa): «Minden cselekvő és alkotó ember életét drótakadály módjára állja el a parancsoló és tiltó jogszabályoknak beláthatatlan tömege, amelyen át a legbölcsebb ügyvéd és bíró alig talál kivizető utat.» De idézek egy magyar klasszikust is, idézem a halhatatlan Kossuth Lajost, aki a «Zuvielregieren», az agyonkormányoztatás^ ellen írt annak idején lapjában. Megállapításai örökéletűek, amint hogy Kossuth Lajos tanításai is örökké élnek. A magyar is addig él, amíg azokat követi. Azt mondja Kossuth (olvassa): «A szerfölött való kormányozgatásnak a helyhatóságoknál három igen rossz oldala van. Az egyik, hogy a szociális szabadmozgalmat akadályozván, a minden lépésnél kőbe ütköző polgárnál örökös ingerültséget támaszt, ez pedig olyan föld, melyen bizalom sohasem terem. A másik, hogy a haszontalan aprólékosságok a közhatóságok idejét, figyelmét annyira kimerítik, hogy a nagyra, szükségesre rá sem érnek. S végre a harmadik, hogy aki nagyon sokat parancsol, annak sok parancsa teljesíthetetlen marad. Semmi sem árt pedig a hatóságok tekintélyének annyira, mint az, ha halomra szórják a parancsokat, miket az élet legközelebbi perce kinevet.» Most a magam gyakorlatából mondok el egy-két példát. A három akácfa története az egyik, a másik pedig egy kuglizó engedélyezésének története. Micsoda gyönyörű utat jártak meg ezek az ügyek, amíg végül megoldáshoz jutottak, illetőleg az egyik ügy még most sincsen megoldva. Hogy mennyire szükség van erre a törvényjavaslatra, igen t. Szalóky Navratil Dezső tudós barátom, a madaraknak lelkes védője, (Zaj jobb felől. — Egy hang: Hát a verebek!) — azokat sem bántja, nem tudja őket bántani, csak ráfogják — ezt a következő eset is bizonyítja. Adva van egy hegyközség, amelyben tiltva van mást, mint gyümölcsfát ültetni. Fogja magát egy hegyközségi tag, egy szőlősgazda, aki nemrég került oda, három akácfát ültetett — nem magból, hanem csemetét. A hegyközségi közgyűlés kimondja, hogy ezt a három akácfát azonnal ki kell irtani, mert ez ellenkezik a hegyközségi szabályrendelettel. Az illető az ügyet megfellebbezi a vármegyei kisgyűléshez. A kisgyűlés természetesen helybenhagyja a hegyközség döntését, hogy az akácfák kivágandók, mert a szabályrendelet úgy írja elő. A féí most felülvizsgálati kérelemmel él. Ez az, amit a belügyminiszter úr is mondott, hogy minden ügyben felülvizsgálati kérelemmel éltek a felek és ezért kellett ezt megváltoztatni. Most az illetékes mjnisztériumhan, minthogy fáról van szó, nem a hegyközségi ügyosztályba tették az aktát, hanem az erdészeti ügyosztályba. (Derültség jobb felől.) Két hónapig jártam az ügyben, i amíg végre megtalálták az aktát egy íróasz-