Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-159
Àz országgyűlés képviselőházának 159. Gyula miniszterelnök úr utalt arra, hogy a kormány egy komoly telepítési politikára szánja el magát, amelynek alapját azok az adóhátralékok képezik, amelyekben eddig meglehetősen dúskálkodtunk és amelyekben a jövőben valószínűleg még nagyobb eredményeket fogunk felmutatni. Ha most már így kikalkuláljuk, hogy az államháztartásunk egyszerűsítése az egyik oldalon körülbelül 80—100 millió pengőt eredményezhet, a másik oldalon azonban bizonyos telepítési költségek ezt megterhelik, akkor én azt hiszem, két-(három év múlva — nem akarok túlozni, nem gondolok egy 500 milliós budgetre — eljutunk egy olyan költségelőirányzathoz, amely a mainál 70—80 millióval könnyebb. Ahhoz azonban, hogy ez a költségelőirányzat három év múlva reális legyen, ehhez egész adópolitikánk gyökeres megváltoztatására van szükség. Az olyan adókat, amelyek a termelést megbénítják, vagy amelyek szociálisan rendkívüli módon nehezednek a lakosságra, csökkenteni, sőt részben leépíteni kell. Lehetetlennek tartom addig a termelés egészséges alakulását, amíg a forgalmi adó 3%, és ennek megfelelően alakulnak a fázisadók 10—12—15%-kai. Lehetetlennek tartom a kereseti adó megpótlékolását, lehetetlennek tartom a lakosság széles rétegeire ránehezedő bolettaterhet, és feltétlenül eltörlendőnek tartom a kisgazda föld- és házadóját, amelyet ez a társadalmi réteg — kerületemben körülbelül vagy 100 gazdáról vettem fel adatokat, amelyek az illető életmódját és adókötelezettségét tárták elém — elviselni nem tud. 15—20—25 pengős holdankinti teher nyomja a kisgazdát, és nem kell egyéb, minthogy egyszer egy negyeddel hátralékban maradjon, hogy többet már soha magához térni ne tudjon. (Ügy van! Ügy van!) Ez a túlzott adóztatás az ő kis vagyonának, illetőleg — mert vagyonról ott nem lehet szó — munkaalkalmának teljes elvételét jelenti, amelyből eddig szűkösen és valahogyan megélt. Az egyetlen adó, amelynél valami olyan reformot tudok elképzelni, mely bizonyos eredményt hoz a kincstár számára, a jövedelmi adó. (Egy hang a középen; És a társulati adó?) A társulati adó 40%-kai van megpótlékolva. Tessék megpróbálni, ugyanaz lesz. az eredmény, mint a többi adónál, hogy tudniillik nem fog befolyni. Az egyetlen adó, amelynél el tudok képzelni bizonyos reformot, a jövedelmi adó. Itt a legnagyobb igazságtalanságok vannak, tudniillik szemben áll azoknak a súlyos jövedelmi adója, akik jövedelmüket száz százalékig bevallják — talán nem jósszántukból, de kénytelenek bevallani — azokével, akik ezeket a jövedelmeket egyáltalán nem, vagy igen kis mértékben vallják be. Annak ellenére, hogy a gazdasági viszonyok igen roszszak, el tudom képzelni, hogy megfelelő jövedelmiadóreform mellett többet érünk el, mint amennyit 1931-ben elértünk, tudniillik 36*4 milliót. Bevallom, még a mai viszonyok között is kevésnek tartom azt a megállapítást, hogy 14.932 embernek volt mindössze ebben az országban 10.000 pengőnél nagyobb jövedelme, és 1600 embernek 50.000 pengőnél nagyobb jövedelme. Itt egy reformot ajánlok. Mindenesetre Óvaintem a miniszter urat, hogy látszatadónak nevezze, de ha valami szebb nevet ki tud találni, akkor ezt a reformot egészen bátran megvalósíthatja. Ezek az intézkedések átmenetileg lényeges 'deficitet fognak hozni, de merem állítani, ülése 1933 március 16-án, csütörtökön. Í2$ hogy ha a közigazgatás átszervezésével csökkentjük a kiadásokat, ha az adók enyhítésével elérjük, hogy viszont azok az adók, amelyek ki^ vannak róva, tényleg ibe is fognak 'folyni és végül ha ezekkel párhuzamosan az adósságok rendezésének kérdését is megoldjuk, akkor két-három év múlva kiegyensúlyozott államháztartáshoz jutunk el. Itt azonban már most számításokat kell ejtenünk, hogy ennek a két-három évnek deficitjét hogyan fedezzük. A deficitet növeli ugyanis ezen idő alatt még az is, hogy körülbelül 50—60 milliót tesz ki az az összeg, amellyel az állam áruszállításokból kifolyólag az iparosoknak és kereskedőknek tartozik s amelyre vonatkozólag, azt hiszem, az állam legelső kötelessége, hogy ezeket a fizetéseket teljesítse. (Magyar Pál: Legalább is megkezdje!) E tekintetben, azt hiszem, nem tér el a véleményem a pénzügyminiszter úrétól s tudom, hogy benne meg van a legnagyobb jóindulat e tekintetben, sajnos azonban, a jóindulatot ; a Nemzeti Banknál leszámítoltatni nem lehet, úgyhogy itt radikálisabb intézkedésekre van szükség. Az átmenetnek e két nehéz esztendejében a magángazdaságot nemesak az adóoldalon, tehát az adók csökkentése révén kell megsegíteni, hanem bizonyos beruházásokkal is, amelyekről készséggel és köszönettel ismerem el, hogy ebben elég szerencsés kezdeményezést tapasztaltunk. Éber Antal t. képviselőtársam a beruházásokról szólva, azokat ridegen elvetette. Egyik mellékmondatában megállapította, hogy ez csak néhány vállalkozónak a haszna és ehhez a véleményéhez csatlakozott Malasits t. képviselőtársam ís ; Egy másik mellékmondatában a fővárost támadta meg azért, hogy a, Tabánt 60 millió pengő beruházással felépíti. Egy harmadik mellékmondatában állást foglalt — ezt nem tudtam eldönteni beszédéből — a munkanélkülisegélyek, vagy a munkanélküliség elleni biztosítás mellett. Méltóztassanak megengedni, hogy ezekre röviden nyilatkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Ami a Tabán ügyét illeti, itt nem arról van szó, hogy a főváros ezt 60 millió pengő költséggel fel akarja építeni, hanem arról van szó, hogy a főváros a háború előtt — helyesen-e vagy nem, azt nem kérdezem — húszmillió aranykorona befektetéssel megvásárolta ezeket a tabáni házakat, megvásárolt tehát a város közepén egy komplexust azzal, hogy ezt be fogja építeni. Hogy mit vesztett itt a főváros, hogy a kamatok kamatjából micsoda összegre emelkedett ez a húszmillió aranykorona, arról nem beszélek. Most azonban azzal a tervvel jön, hogy itt van a főváros kellős közepén egy teljesen rendezetlen, lakáscélokra teljesen alkalmatlan, házakkal telepötíyentett terület, amelyet bizonyos befektetéssel, amely öt-, maximum hatmillió pengőt fog kitenni, szabályozni akarja. Az a terve, hogy a közműveket elkészíti, a telkeket parcellázza és azután eladja azoknak, akik azokat meg akarják vásárolni és akik, ha lesz pénzük, ha lesz rá tőkéjük, házakat fognak ott építeni. Lehet ezt kifogásolni! Kérdezem: lehet-e egy ilyen akciót elítélni, amely legalább tizenötféle ipart fog foglalkoztam, éppen olyanokat, amelyek Éber Antal kamarai politikáját sokkal jobban helyeslik, mint én. Ezek itt munkaalkalomhoz fognak jutni, és lehet-e elütni őket azzal, hogy nincs szükség ilyen közmunkákra?
