Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-159

116 Àz országgyűlés képviselőházának 159 lyet folytatott a Károlyi-kormány és folytat most a Gömbös-kormány és ezzel odajuttatták az országot, hogy — mint mondottam — Magyarország a legeladósodottab országok élén áll. Hogy teljes legyen a kép, legyen szabad még megemlítenem, ho^y a bankzárlat óta a i»eteti,állomány félmilliárd pengővel csökkent. A Pénzintézei Központ most megjelent értesítőjéből olvashatjuk, hogy a bankzárlat óta a -"SO tőkeképződés úgyszólván teljesen megállott és a betétek csökkenése félmilliárd pengő. Súlyosabb kritikát nem lehet gyakorolni a kormány pénzügyi politikája felett, mint amilyen súlyos kritikát ez az egyetlen jelentés ad. A mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem eddig három komoly fogyasztórétegre támaszkodott. A földre, a magánbirtokra ; a magán- és közalkalmazottakra, tehát az értelmiségi foglalkozásúakra és végül az iparban, a kereskedelemben, a bányászatban és a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkásokra. E három fogyasztó réteg közül kivétel nélkül mindegyik a sorvadás állapotában van, de legjobban lesorvadt az ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági munkásság és a magánalkalmazottak serege, amelynek vásárlóképessége különösen az idei esztendőkben ijesztő mélyen süllyedt le. Ilyen körülmények között joggal elvárhattuk volna, hogy a kormány olyan javaslattal jön, amely az eddigi pénzügyi politikának éppen az ellenkezőjét tartalmazza, olyan javaslattal, amely alkalmas arra, hogy az eddig folytatott pénzügyi politika által okozott bajokon, nyomoruságokon valamiképpen javítson, olyan pénzügyi politikával, amely lehetségessé teszi a munkabérek észszerű emelését, a lakosság fogyasztóképességének növelését és az ország népének boldogulását. Ehelyett azonban sajnálattal azt kell látnunk, hogy ez a politika, amelyet a pnzügyminiszter úr képvisel, egyenes folytatása annak a politikának, amelyet Bethlen István gróf 1924-ben kezdett meg, amikor a külföldi kölesönnel szanálta az ország pénzügyeit. A mai pénzügyi politika egyenes folytatása annak a politikának, amely romokba döntötte az országot, egyenes folytatása az előző kormányok pénzügyi politikájának, amelynek súlyos kihatásait, súlyos eredményeit pedig nem én, a szociáldemokrata, hanem előttem éppen a kapitalizmus egyik képviselője elég enyhén, de elég találó szavakkal ostromolt. Abban nekem is igazat kell adnom Sándor Pál t. képviselőtársamnak, hogy ha a dolog így folytatódik, akkor ennek nagyon rossz vége lesz. Nekem semmi okom sincs siránkozni afelett, hogy rossz vége lesz ennek, mert a rossz vég legfeljebb azt jelenti, hogy az az uralkodó rendszer, amely 14 év óta fekszik rá erre az országra, meg fog szűnni. Nekem ez egyáltalában nem fog fájni, sőt örömömre fog szolgálni, minél előbb következik be és minél előbb következnék be az,, amire mi vágyunk: az ország feltámadása, az ország egészségessé válása, az ország gazdasági és pénzügyi helyzetének javulása. Valakinek azonban kell felelnie ezért a dologért. Németország gazdaságilag korántsem jutott oda, ahol mi vagyunk. Németország gazdasági tekintetben sokkal egészségesebb, mint Magyarország, munkanélküli segélyt fizet munkanélküliéinek, sokkal nagyobb tömegben, tehát viszonylag nagyobb tömegű, k ülése 193$ március 16-án, csütörtökön. rendelt el, mint a magyar kormány. r Egyes német tartományok sokkal nagyobb mértékben támogatták az Ínségbe kerülteket, mint amenynyire ez a mai kormányzati rendszer támogatja őket. Mégis Németországban a nagybirtok és a tőke hathatós támogatásával olyan kormányzati rendszer került felül, amely mindazokért a gazdasági bajokért, amelyek a kapitalizmus válságából erednek, a szociáldemokráciát és a vele együtt menő' centrumot tette felelőssé. Ott, Németországban, nagyon hatásos jelszónak bizonyult az, hogy minden bajért, amely a német népet érte, azért a megaláztatásért, azért a pénzügyi és gazdasági Ínségért amely a német népet érte, a marxizmus a felelős, és a sörtől dagadtfejű német polgár elhitte, hogy a marxizmus a felelős mindazokért a bajokért, amelyek Németországban történnek. Kérdezem azonban az igen t. Házat és a t. kormányt: azokért a bajokért, amelyek Magyarországon történtek és amelyeket nap-nap után látunk, a lerongyolódásnak, a leszegényedésnek, a lezüllésnek olyan égbekiáltó példáiért, amilyeneket látunk, valakinek nem kell-e felelnie egyszer? Es mit fognak mondani az urak? Azt fogják talán mondani, amit Németországban a náci-vezér mondott, (Zaj jobbfelől.) hogy mindazért, ami történt, a marxisták a felelősek? Nálunk ezt nem lehet mondani. Magyarországon nem a marxisták kormányoztak, Magyarországot sem Moszkvából, sem Genfből nem kormányozták, Magyarországot nem nemzetköziek kormányozták, hanem nagyon derék konstruktív hazafiak. Tizennégy év óta keresztény-keresztyén uralom van Magyarországon (Zaj.) és ennek a keresztény-keresztyén uralomnak a hatásai nap-nap után szemünk elé tárulnak. Ennek a keresztény-kisgazda- és polgári uralomnak pénzügyi gazdálkodása ebben csúcsosodott ki: felemelni az adókat az égig, kipréselni annyi adót, amennyit lehet és, ha már nem lehet adót kipréselni, akkor rövidlejáratú adósságokat kell csinálni, valaki majd csak meg fogja ezeket fizetni. (Simon András: Szóval mindenféle rendszer mellett leromlott Németország is, Magyarország is!) En nagyon is erős hangfogót tennék a hangomra, ha mi is csak annyira romlottunk volna le, mint a németek. Hangsúlyoztam azonban, hogy Németország korántsem romlott le gazdaságilag annyira, mint mi. (Simon András: A németek más véleményen vannak! — Mayer János: Németország sokkal erősebb!) A miniszter úr tehát a deficit fedezésére egy kölcsönt, egy kis injekciót vesz igénybe. Eszembe jut ennél a műveletnél a boldogult Orczy-kávéház, ahol ketten kártyáznak: a Kohn meg a Schwartz. Egy fillérje sincs már Kohnnak, de azért vidáman bemondja a különböző figurákat. Odasúg neki a kibic: te, egy filléred sincs már, amivel kártyázhatnál. — Hátha megüti a guta a másikat — feleli Kohn. Ezt a gutaütésre való spekulációt látom én a kormány egész pénzügyi gazdálkodásában. (Kóródi Katona János: Nagyon szellemes!) Nem mer a kormány erélyesen hozzálátni a kiadások lefaragásához, nem meri a közigazgatást racionalizálni, hanem csak nagyon óvatosan mer hozzányúlni a racionalizáláshoz. Nem mer a kormány belenyúlni a militarista kiadásokba, nem mer belenyúlni a külföldi képviseletek horrendus költségeibe, mindenütt csak felszíni kezelést végez és ha nincs pénz, akkor jön az injekció, a transzferalapbői eny-