Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-159

112 Az országgyűlés képviselőházának 159 fláeió az, ha több hankó van forgalomban, mint amennyit a forgalom elbír. Nem igaz az a tétel, hogy annak a bankjegymennyiségnek bizonyos tekintetben megalapozva kell lennie és éppen olyan hibának tartom azt is, ha kevés bankó van forgalomban, amit a Nemzeti Bank forszíroz, mintha több bankó van forgalomban. Minek kellett az államnak ez elől elzárkózni, ami van olyan ,ió, mint a pinceváltó; az államnak í^y nem kellett volna azt a megszégyenítést eltűrnie, hogy a transzferalapból kolduljon ki összegeket. Nem lett volna éppen olyan jó az a 100 millió állami bankó, (Ügy van! jobbfelöl.) amelyet mi törvénnyel egyenlősítettünk volna a jegybank bankójával? Nem lett volna ez sokkal könnyebb és sokkal jobb megoldás, mint ez a firlefanz megoldás, nagy megadóztatással és a többi? En nem mondom, hogy nem támadható meg az én argumentumom a régi bevált közgazdasági igazságok szempontjából, de én csak azt kérdem, hogy ha tényleg olyan kicsi nálunk a bankóforgalom, akkor mi akadálya volna ennek? Egy akadály lehet, az, hogy akkor a mindenkori kormány annyi bankót bocsát iki, amennyit akar, amennyit kénye-kedve szerint ki akar bocsátani. De hiszen ezért volna a kontroll. Bocsánatot kérek, voltak már nálunk állam jegyek, — a régi öt forintosokra még emlékeznek Önök — ezeket az államjegyeket becsületesen beváltottuk. Különben is lehet az államjegyekre stipulálni azt, hogy ezek az államjegyek csak 5 évig érvényesek és öt év után 'beváltatnak. (Egy hang balfelől:

r Nem lehet stipulálni! — Mozgás.) Éppoly kevéssé lehet stipulálni azt, hogy a transzferalapot visszafizetjük és éppoly kevéssé lehet stipulálni azt, hogy a gyárosok megkapják a pénzüket. (Éber Antal: Ügy van!) Mert mi a gyárosok hiteladása? A gyárosok hiteladása nem más, mint az utódok adófizetése. Mi tehát voltaiképpen valorizáljuk a két év utáni adófizetéseket. (Rassay Károly: Eladjuk az örökséget!) De mit jelent a külföld előtt, hogy mi ezeknek a gyárosoknak hiteleit igénybe veszszük? A külföld sokkal kisebb mértékben fogja ezeknek hitelét megszabni, mintha ezt nem tettük volna. Ez csak kétségbevonhatatlan, En tehát nem értem — miután nem többről, mint 100 vagy 120 millióról van szó — hogy miért nem lehetett volna ezt az összeget állami bankókban kibocsátani. Nem mondom, hogy az állításom és indítványom — amelyet formálisan nem teszek meg — meg nem támadható. Nem állítom, de a józan ész azt diktálja nekem, hogy ha lehetséges ezt megszorítani olyan értelemben, hogy csak arra az összegre lesz ez korlátozva, amely öszszeg a deficit fedezésére kell, akkor ebben az államra nézve csak előnyt látok és nem látok semmiféle hátrányt sem. Azt látom, hogy mellőzhetjük azt a megszégyenítést, amely ma történik

1

, hogy magánosok által kell nekem zsíráltatnom az állam váltóját, az állam pénzét és hogy nekem oda kell mennem ahhoz a transzferalaphoz, amely amúgyis itt van, hogy az onnan igénybevett összeg alapján legyen szabad bankót kibocsátanom. T. Képviselőház! Belátom, hogy esetleg szokatlan az én indítványom, (Halljuk! Halljuk!) de vagyok oly bátor a következőkre figyelmeztetni. A legutóbbi statisztikákból azt látom, hogy az Északamerikai Egyesült Államokban, amely most nagy bajokban van, 1929-től 1930-ig a munkásbérek 53 milliárdról 28 milliárdra estek vissza. Azt látom, hogy ülése 1933 március 16-án, csütörtökön. Missouri államban 1932-ben — csak ebben az egy évben — 22 ezer farmot licitáltak. Es mégis mit látunk? A dollárbankó forgalma 1929-től 1932-ig a fejenkénti 38 dollárról felemelkedett 47 dollárra, tehát körülbelül 260 pengőre és most természetesen ismét rohamosan emelkedik. Ha tehát ezt meg lehet tenni ott, olyan államban, amely vigyáz a hitelére, amely minden tekintetben vigyáz arra, hogy ismét regenerálódjék az egész ország, — meg vagyok győződve, hogy évek múlva sikerülnie fog neki ezt a regenerációt keresztülvinni —akkor mi vonakodjunk attól, hogy 100 millió pengőt adjunk ki államjegyekben, ahelyett, hogy itt egy nagy processzust vigyünk végbe az egész vonalon? Bocsánatot kérek, én ezt a processzust szegénységi bizonyítványnak tekintem az egész vonalon. Ez olyan szegénységi bizonyítvány, amelyet elfogadnunk nem lett volna szabad. Megy vagyok győződve arról, hogy a t. pénzügyminiszter úr gondolt erre, de — úgylátszik — ezt ő második etapnak vélte november elsejére, amikor ide kell jönnie, ismét a Házhoz kell appellálnia, hogy ismét segítse ki az ország ügyeit a bajból. Nem könnyű dolog, belátom, hogy még mindig 1100—1200 millió pengőbe kerül a mi apparátusunk és állami üzemünk. Ha igaza van a pénzügyminiszter úrnak, hogy 3 milliárd ma a nemzet jövedelme, akkor voltaképpen úgy kell felfognom a dolgot, hogy csupán 1800 millió dolgozik. (Ügy van! balfelől.) így kell ezt gondolnom, máskép gondolni ezt nem tudom. A miniszter úr pedig nem ad semmiféle programmot, hogy hogyan akarja a jövőben a budget-1 szanálni. Mert azzal, hogy azt mondja, hogy restringálni fogja tudni 720 millióra, még nem adott nekem bizonyítékot, hogy ezt meg is tudja csinálni. Nekünk az előző időkben mindig mondották a pénzügyminiszterek, hogy meg fogják csinálni, de sohasem csinálták meg. Visszaemlékszem a Hegedűs Sándor és Tisza Kálmán-féle időkre. (Meskó Zoltán: Csak Lóránt!) Amikor Tisza Kálmánnak deficitje volt, azt mondotta Hegedűsnek, hogy ezt a deficitet^ valahogy szüntesse meg. Hegedűs JSándor éjjeleken át tanulmányozta a budget-t és azzal ment Tisza Kálmánhoz, hogy törölte a felesleges kiadásokat. Erre Tisza Kálmán 'bölcsen mondotta: mindent lehet törölni, csak a felesleges kiadásokat nem. így állunk a mi budgetünkkel is, t. uraim. Nem látom, hogy általában olyan programm áll előttünk, amelyet a pénzügyminiszter úr meg akar valósítani, piszlicsár munkát látok az ea:ész kérdésben. (Felkiáltások a jobboldalon: Milyen szó ez?) Piszlicsár: apró kis kereskedő. (Meskó Zoltán: Nem ismerik az öreg Piszlicsárt? Tizennégy év óta uralkodik itt! Piszlicsár' der Erste! — Zaj a jobboldalon.) En például őszintén megmondom, hogy mit vártam a t. miniszter úr felszólalásától. Ebben a tekintetben végtelenül csalódtam is, mert azt látom, hogy igenis egy lelkiismeretes tudós dolgozatával állunk szemben, aki a momentán helyzetet vizsgálja, aki azonban a jövőbe csak nagyon kis pillantásokat vet. Mert miniszter úr, én azt vártam, hogy azt fogja mondani, hogy minek a 200 és egynéhány képviselő, 8,500.000 lakosnak, elég 85 képviselő is. (Helyeslés a jobboldalon. — Bródy Ernő: Akkor meghaltok, végetek van!) Azt vártam, hogy a t. miniszter úr azt fogja mondani, hogy elégvolt a főispánságokból, nem kell nekünk több főispánság. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt vár-