Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-159

108 Az országgyűlés képviselőházának 159 zetén. Ezzel a javaslattal csak azt éri el a pénzügyminiszter úr, hogy november elsejéig nyugta lesz, addig lesz elég pénze az ország ügyeinek vezetésére, november elseje után azonban, amit én végső, terminusnak tekintek, ismét ott fog állani, ahol ma: ismét a Ház elé kell terjesztenie javaslatot arról, hogyan és miképpen fogja a deficitet eliminálni. A legnagyobb hibának azt tartom a t. pénzügyminiszter úr részéről, hogy ismét a régi vágásban halad és adókat emelt, még pedig olyan időben, amikor tudnia kell, — mert igen magas polcról látta az ország állapotát, a Nemzeti Bank igazgatói székéből — hogy nincs ma szegényebb nép e világon, mint a magyar nép, (Igaz! Ügy van!) hogy erősebben megadóztatva nép még nem volt és nincs, mint a magyar nép és tudnia kell, hogy a magyar nép képtelen azokat az adókat kifizetni, amelyeket papiroson statuáltak. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Hiszen láthatja a t. pénzügyminiszter úr, hogy még azokat az adókat sem tudja bevenni, amelyeket az utolsó években kivetettek.. Minden egyes hónap dokumentuma annak, hogy azok az adók, amelyekre számítottak, nem folynak be és a deficit is csak úgy keletkezhetett, hogy a bevételek nem^ voltak arányban a kiadásokkal és nem eredményezték azt az összeget, amelyet kontempláltak. Hol vagyunk ma már a Korányi-féle 75%tól, amit annakidején én indítványoztam és a Ház elfogadta, hogy senki sem köteles jövedelmének 75%-ánál több összadót fizetni? A t. pénzügyminiszter úr meglehetős bátorsággal merte kijelenteni, — ami nézetem szerint hallatlan a nemzetek történetében, legalább én nem tudok egyetlenegy hasonló esetről, hogy egy ország pénzügyminisztere ezt merte volna mondani —' hogy «nagyon jól tudjuk, hogy ezek az adók némely esetben olyan súlyosak lesznek, hogy a vagyon állagát sem fogják kímélni ...» és így tovább. Lehet-e, szabad-e ezt egy pénzügyminiszternek kijelentenie? Hegedűs volt pénzügyminiszter annakidején azt mondotta,^ hogy vagyonadót csak egyszer szabad statuálni, pe kérdem: szabad-e odáig mennie egy pénzügyminiszternek, hogy azt mondja: az egész jövedelmet elveszi és azonkívül még a vagyonhoz is mindenkinél hozzá kell nyúlnia? Azt hiszem, azt megtenni előrelátó pénzügyminiszternek nem szabad. Mi ma sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint azok, akik Montekarlóban játszanak. A montekarlói játékosoknak még vannak sanszaik, de ha a t. pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy a jövedelem száz percentjénél többet is el akar venni valakitől, akkor a magyar polgárnak kevesebb sansza van, mint a montekarlói játékosnak. Ha az az ember, aki dolgozik, köteles jövedelméből 50—60—70 vagy 100%-ot átadni az államnak, akkor miért dolgozzék és miből éljen meg a családja? Honnan vegye azt az összeget, amely ehhez szükséges, ha a pénzügyminiszter erre az álláspontra áll? A t. pénzügyminiszter úr elfelejtette, hogy elődje, Bud János, 1925-ben a fellendülés korszakaiban, amikor a 40 pengős búzával felfelé indultunk — azt mondotta: nem lehet a lakosságot tovább terhelni. Ez nyolc évvel- ezelőtt volt. Bethlen István miniszterelnök úr röviddel azután ugyanezt jelentette ki a Házban. Mindezek ígéretek voltak, amelyeket nem' váltottak be, mert az utóbbi nyolc évben az adók egész skáláját láttuk ebben a Házban. Mindenütt emeltek és emeltek, anélkül, hogy gondolkoztak volna. Csak azt mondhatom erről, ülése 1933 március 16-án, csütörtökön. hogy a legutóbbi nyolc év kálváriája volt ennek a népnek. Belátom, hogy a Gömbös-kormánynak igen nehéz helyzete van, sőt abban a meggyőződlésben vagyok, hogy bárki jöjjön a helyére, bármilyen irány, demokratikus, szocialista,, vag^ deíspota irány, mindegyiknek ugyanezzel a nehézséggel kell megküzdenie. Belátom, hogy igy van. de. — bocsánatot kérek — !ki ennek az oka? Mi ellenzék, vagy pedig önök a másik oldalon? T. uraim, Önök mindent megszavaztak. (Ügy van! Ügy van! a bál- és a szélsőbáloldalon.) Az utóbbi években bekerültek ebbe a Házba a szolgabírók és államhivatalnokok, ezek engedelmes objektumai voltak a kormány elgondolásainak és mindent megszavaztak; sohasem emlékeztették kormányaikat arra, hogy ígéreteik vannak, amelyeket be kell tartani. (Zsindely Ferenc: Az amerikai krízist is ők okozták?) Mindent, mindenkor megszavaztak. Nem beszélek azokról, akik most jöttek be, ezek ebiben a tekintetben ártatlanok. A képviselő urak legnagyobb része azonban itt ült. (Berki Gyula: Akik jelen vannak, azok ártatlanok. — Zaj.) Nem mi vagyunk az okai ennek, mert mi megmondtuk a véleményünket, t. Berki képviselőtársammal együtt a kormánypártnak. Mi ellenzék, igenis, teljesítettük kötelesséerünket, de végtelen sajnálattal konstatálom, hogy ennek az eljárásnak, ennek a szomorú fejlődésnek mi ellenzék kellett, hogy a stafázst, a legalitást megadjuk. Ezt a nyolc esztendőt nem felejtjük el. Ne tévedjünk. En igen nagy tisztelője vagyok gróf Bethlen Istvánnak. Elismerem az ő nagy kvalitásait, elismerem feltétlen becsületességét, amit bizonyít az ő szegénysége is. Elismerem minden tekintetben, hogy alkalmas arra, hogy az országban vezető szerepet játszszék. Ezt megmondottam mint ellenzéki képviselő az előző időkben is mindig ebben a Háziban, hiszen többízben beszéltem erről. De sajnos, Bethlen Istvánnak, mint minden nagy embernek, voltak gyengéi is. Azt hitte,^ hogy egyedül csak az a jó, amit ő kigondol és mások véleménye abszolúte értéktelen. Volt még egy nagy hibája. Ez a nagy hibája, ez a gyengéje az volt, hogy volt egy szerelme, egy igen nagy szerelme. Ez Bud János volt, (Elénk derültség.) a nagy bevételek és a könnyelmű kiadások nagymestere, aki egyetlen miniszteri tárcát sem tudott megtartani végig, hanem ugrált egyikből a másikba, mert egyikben sem felelt meg. (östör József: Hát Wekerle?) Azonnal beszélek róla is. (östör József: Hát Kállay?) Kállaynak köszönhette Bud János, hogy azokat a nagy bevételeket! eszközölhette, mert az ő törvényjavaslatai alapján tudta bevenni azokat a nagy pénzeket, amelyeket bevett 'és amelyek tekintetében nem vett példát Széli Kálmántól, vagy Lukács Lászlótól, vagy az idősebb Wekerlétől Nem vett példát ezektől és nem tudta belátni, hogy a hét kövér esztendő után jön a hét sovány esztendő is (Éber Antal: 17 sovány esztendő! — Derültség.) és nem tezaurált, hogy a nemzetnek legyen tartaléka, úgy, ahogyan ezek az urak tették. T. képviselőtársaim, a fiatal Wekerle (Halljuk! Halljuk!) bizonyosan megbánta, hogy egy megfeneklett hajót vett át és neki el kellett távoznia, mert az ő becsületessége nem engedte meg, hogy az ügyeket továbbra is úgy vezesse, mint ahogy abban az időben vezetnie kellett. (Simon András: Űgylátszik, egész Európában csupa Bud Jánosok voltak a miniszterek! — Éber Antal: Ez törté-