Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-142

Áz országgyűlés képviselőházának 14-2 kaptunk a pénzügyminiszterektől olyan képet, amely világos betekintést engedett volna nekünk az áikimháztartás helyzetébe. Azt a felszólítást kaptuk rendszerint, hogy optimistáknak kell lennünk. Ma is hallottuk, hogy egy pénzügyminiszternek optimistának kell lenni, de sajnálattal kell megállapítanom, hogy a kormány szótárában az, hogy a pénzügyminiszternek optimistának kell lenni, rendszerint azt jelentette, hogy nem szabad feltárnia az ország előtt a valódi helyzetet, rendszerint azt jelentette, hogy el kell hinnie az országnak azt, hogy kétszerannyi adót viselhet, mint amennyit a mai gazdasági viszonyok mellett megbír. Bízom abban, hogy a mostani pénzügyminiszter úr pesszimista pénzügyminiszter és nem abban a beállításban fogja nekünk a dolgokat mutatni, amely beállítást mi a magángazdaság mai helyzete mellett tulajdonképpen el sem tudunk hinni. (Kuna P. András: Drágák a gyári cikkek!) Arról is beszélek. Amikor a Bethlen-kormány lemondott es a mai krízis nyilvánvalóvá vált, akkor az államháztartás deficitje körülbelül 150—200 mil

: lió pengő körül mozgott. Azután jött a Károlyi

1 kormány, amely igen tiszteletreméltó erőfeszítéseket tett, — ezt el kell mindannyiunknak ismernünk — hogy az államháztartás egyensúlyát helyrehozza. Leszállította a fizetéseket, a nyugdíjakat, a dologi kiadásokat csökkentette, a közmunkáknak még a fogalmát is kiirtotta az államháztartás előirányzatából s az adókat rendkívüli mértékben emelte. S végül is mit konstatáltunk! Azt, hogy mindezeket az erőfeszítéseket megtéve, megint csak körülbelül ugyanazzal a deficittel kellett számolnunk, megint körülbelül 150—200 millió pengő volt a deficit. (Örffy Imre: Enélkül több lett volna!) Egy fél évvel azután, hogy Wekerle Sándor pénzügyminiszter kijelentette, hogy több adót pedig ez az ország nem bír el, megindult az adóemelések egész sorozata. Ez kezdődött azzal, hogy a kormány egy 1931 szeptember 4-én kibocsátott rendeleteben háztulajdonosi szükségadó címén a háztulajdonosok bruttó bérjövedelmének 10%-át követelte be. Később megismételték ezt 5%-os adókulccsal. Az alkalmazottakra már előbb 100%-os különadó volt kivetve s ezt megtoldották még 100%-kai, úgyhogy 300%-os adóterhe lett az alkalmazotti fizetéseknek; 1931 októberében jött a jövedelemadó után 100% pótlék mint szükségadó, s 1932 áprilisában az adómentes házakra hasítottak betegápolási pótadó címén adót, ami a bruttó házbérjövedelemnek 2-7%-a, jött a társulati adó után egy 25%-os rendkívüli pótlék, megállapíttatván ugyanakkor az, hogy tekintet nélkül arra, hogy ez a társulat keres-e vagy nem, saját tőkéjének 2 ezrelékét mindenesetre meg kell fizetnie, mint minimális társulati adót. Jött a jövedelemadó után egy újabb 30%-os rendkívüli pótlék, a vagyonadó után egy 100%-os rendkívüli pótlék stb. Nem kívánom a t. Ház figyelmét mindezekkel igénybe venni. Az adóknak és illetékeknek egész sora emeltetett, fel és mint mondom, ma ugyanott tartunk, ahol a szanálásnak a megkezdésekor, amikor százötven usque kétszázmilliós deficit volt az államháztartásban. Nem akarom ezzel azt mondani t. Ház, hogy a kormányzat mai ügyvitelében nem volt spórolósabb, gondosabb, körültekintőbb, mint az előző kormányzat, hiszen a viszonyok, kényszerítették rá. (Propper Sándor: Nem volt mit elher.39 dálnü Üres bukszából nem lehet költeni!) El kell ismernem, hogy igenis gondossággal próbálta összeállítani a maga budgetjét, meg kell azonban állapítanom azt, liiogy ha megtörténhetett az, hogy ma ugyanilyen gondoktól hajtva kell a pénzügyminiszternek a fejét törnie, hogy milyen eszközzel tüntesse el ezt a deficitet, amelynek összege •— valami egészen csodálatos dolog — megint csak ugyanannyi, mint ahogy azt a Tyler-féle jelentésből látjuk, akkor le kell vonnunk azt a konzekvenciát, hogy ez a kérdés többé adóemelések révén meg nem oldható. Kétségtelen, hogy ez teljesen elégtelen eszköz és bár elismerem, hogy minden pénzügyminiszter előtt természetesen a legptauzàbilisabbnak látszik az, hogy az államháztartás egyensúlyát adóemelések révén oldják meg, mégis utalnom kell arra, — és ezeknek az utóbbi éveknek tapasztalatai bizonyítják — hogy amikor felemelték a dohányjövedéki árakat, visszament a fogyasztás és a dohány jövedék bevételei ugyanolyan mértékben csökkentek, mint amilyen mértékben az áruk áremelése bekövetkezett. Ugyanezeket tapasztalhattuk a vasútnál, postánál és merem állítani, próbáltam erre számításokat eszközölni, hogy minden 30 milliós adóemelés az adóhátralékokban ugyanennyivel vagy jóval nagyobb összeggel fog kifejezésre jutni, hiszen csak így tudjuk megmagyarázni azt, hogy ez,idöszerint az államnak 270 milliós adóhátralékkal kell egészen lehetetlen harcot folytatnia. Amikor azokról az eszközökről beszélek, amelyekkel a pénzügyi kormányzat a mai deficitet el akarja tüntetni, anélkül, hogy bele akarnék mélyedni ebbe a kérdésbe, lehetetlen nem utalnom egy mai felszólalásra, amely a napirendi vita során Sigray Antal gróf t. képviselőtársaim szájából elhangzott. Ö ugyanis kifogásolta azt, hogy a pénzügyi kormányzat kölcsönvétel révén igyekszik eltüntetni a deficitet és ezzel kapcsolatban azt mondotta, hogy nem kell félteni azokat, akik a kormánynak ma kölcsön adnak, mert ezek bizonyos koncessziókat, ellenszolgáltatásokat kapnak a kormánytól, vagyis azok, akik a kormánynak kölcsönadnak, mondjuk ki magyarán, — így szoktuk itt a Házban mondani — panamistáknak bélyegeztetnek. Ez ellen a leghatározottan tiltakoznom kell. Én megértem, hogy ha ellenzéki padokról úgy állítja be valaki, hogy az aki' a kormánynak kölcsön ad, könnyelmű ember, s ha az illető gyáriparos, el kell a vállalat éléről mozdítani, de hogy azt a megállapítást teszi rá, hogy panamista aki a kormánynak kölcsön ad, ezt vissza kell utasítanom. Nem is tudom, mit reméltek azok, akik hadikölcsönök révén adtak a kormánynak kölcsönt. (Zaj a baloldalon. — Felkiáltások: Az egészen ?>iás volt! — Propper Sándor: Azokat terrorizálták! — Egy hang a baloldalon: Ezek most a pártkasszára adnak! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Fenyő Miksa: Azok közül az eszközök közül, amelyeket a kormányzat a deficit eltüntetésére jónak látott kiválasztani, legyen szabad utalnom arra is, hogy az a mód, ahogyan a forgalmi adót egy kormányzati felhatalmazás alapján átváltoztatja fázisadóvá, tehát az eddigi forgalmi adótételek helyett váltságtételeket állapít meg egy összegben, melyet a termeléskor kell fizetni, ez valóban egy igen nagymértékű rejtett adóemelés, amelyre a kormány — szerintem — felhatalmazást nem is kapott. Helytelen ez kormányzati szempontból és alkotmányjogi szempontból, de helytelen gazdasági szempontból is, mert ezzel a termeülése 1933 január 25-én, szerdán.