Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-154
4 62 Az országgyűlés képviselőházának 1 két szociáldemokrata képviselő kísérte az útján. Azok a gazdák és azok a polgári elemek, akik egy héttel előbb: az Eekhardt-párltra szavaztak, ezt s szieocelmi viszonyt nem tudták megbocsátani és eljöttek ihozzánk; körülbelül 373 Tildy-párti szavazóit kaptunk meg és ez biztosította a mi többségünket. (Úgy van! jobbfelöl. — Br. Vay Miklós: A szocialisták cserbenhagyták !) Eckhardt Tibor igen t. képviselő úr, mint a közszabadságok lelkes bajnoka, a kormányelnök úrhoz ismételten kérdést intézett, hogy hajlandó-e ellene bűnpert indítani nyilatkozata miatt. Ez a nyilatkozat rendkívül óvatos. Ebben nincs senki megnevezve, hogy ki követte el a hatósági erőszakot, Van azonban benne egy általános lappália, hogy felhívom a miniszterelnök urat, hogy mindazok a hatósági közegek, akik itt visszaéléseket követtek el, börtönbe vettessenek. Én meg felhívom a t. képviselő urat, méltóztassék névszerint megnevezni azokat a hatósági közegeket, akik a törvénnyel visszaéltek, majd akkor azok a hatósági közegek oda fogják ültetni a képviselő urat, ahová mindenáron kívánkozik: a vádlottak padjára, majd le fogják folytatni a büntetőpert és mi, előre kijelentem, megnyugszunk a bíróság' ítéletében. De nagyon érdekes az, hogy idők folyamán és a politikai elhelyezkedés révén hogyan alakul az ember felfogása. Eckhardt Tibor men t. képviselőtársam e^vik parlamenti beszédében a következő indítványt tette (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): «Utasítsa a Ház a magyai* királyi kormányt, hogy az országrontásban vétkes Az Est, Világ, Pesti Napló és Magyarország című lapokat haladéktalanul és azonnal betiltsa.» (Derültség jobbfelől. — Szabóky Jenő: Elfelejti!) A közszabadságok bajnokának egy másik megnyilatkozása az, hogy a következő indítványt tette 1925 június 24-éu Eckhardt Tibor képviselő úr (olvassa): «A törpe kisebbséget képező Bipka-párt feloszlatása iránt tegye meg a kormány a szükséges intézkedéseket.» A közszabadságokat tehát -— úgy látom — máskép értelmezi az ember, amíg a kormánypárton ül és máskép értelmezi akkor, amikor csak vágyakozó szívvel aézi a kormányt. (Derültség a jobboldalon. — Kelemen Kornél; Ez bizonyos!) Akárhogyan forgatjuk is a dolgot, itt kétféle mentelmi jog van: az egyik, amelyet a képviselő urak szeretnének, de amelyet a törvény nem biztosít, (Úgy van! Ügy van! jobbfelöl.) a másik mentelmi jog pedig az, amelylyel mi soha vissza nem élünk, mert az a felfogásunk, hogy a törvény megtartásában éppen a kormány háta mögött ülő párt tagjainak kötelességük jó példával eíöljárni. (Úgy van! Ügy van! Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) De, mélyen t. Ház, rendkívül érdékes, hogy a t. miniszterelnök urat milyen rigorózusan, szinte királyi ügyészi hangon vonta feleletre Eckhardt t. képviselő úr, (Derültség a jobboldalon.) aki a következőket mondja egyik parlíamenti beszédében. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Olvassa): «Azt látom, hogy a szél; sőséges demokratikus választójogokon alapuló parlamentarizmus mindenütt — hogy úgy fejezzem ki magam — túlélte magát.» (Derültség a jobboldalon.) Mit méltóztatnak szólni ahhoz, hogy a t. képviselő úr néhány évvel ezelőtt még azt a parlamentarizmust is halálraszánt parlamentarizmusnak tartotta, amelyik ma y an, az általános titkos választó jogU. ülése 1933 március 1-én, szerdán. ról pedig az volt a véleménye, hogy azt csak igen súlyos kautélákkal lehet behozni s amellett igen javasolta az érdekképviseleti rendszer bekapcsolását. En tovább nem idézek a képviselő úr beszédeiből, mert azt hiszem, a végén a t. képviselő úr maga is azt gondolná, Ihogy úgy látszik, egy kissé túlment azon a határon, amelyen túlmenni nem lenne szabad. Itt az országban egy agitáció folyik, amely a nyomor, a szenvedés, a világgazdasági helyzet konzekvenciáit a kormány, a többségi párt és a hatósági tényezők nyakába akarja varrni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Rögtön befejezem. Hogy ez az agitáció milyen eszközöket^ alkalmaz, azt részben elmondottam, de még megemlítek egyet, Kisgyőrön, amelyről olyan lírai hangon beszélt tllain képviselő úr, megjelent színházi csizmába öltözve, hamis igazolvánnyal egy vésztői álkisgazda. (Derültség a jobboldalon.) Miután a csendőrök előállítottak es megmotozták, a színházi csizmát lehúzták a lábáról, körmeit megvizsgálták, látták, hogy azok gondosan manikűrözve voltak (Derültség.) és kisült róla, hogy az illető Nagy Gyula harmadéves szegedi orvosnövendék, aki iparszerűleg foglalkozik képviselőválaisztási kortességgel. (Derültség. — Lukács Béla: Álszakállal!) Befejezem beszédemet azzal, hogy a független kisgazdapárt elnöke Mezőkeresztesen, vitéz Gomba Kálmán kilépett a független kisgazdapártból, mert megrémült azokon a titkos tanácskozásokon hallott dolgoktól, amelyeknek spiritus rectora a mai egyik szónok volt. (Szabóky Jenő: Összecsókolóztak az elvtársakkal!) így nézünk ki. Mezőkeresztesen teljes nyugalom van, mindenki meg van elégedve a választás eredményével. Az urak ott súlyos vereséget szenvedtek (Egy hang jobbfelől: Nem akarják el ismerni!) és erre a súlyos vereségre itt a parlament színe elé, kifelé a közvélemény előtt bűnbakot keresnek, ezt a bűnbakot azonban nem találják meg. Meg arra kérem a t. belügyminiszter urat és az összkormányt, méltóztassék intézkedni, hogy egy képviselő halála után 8 mapig kortézia 1 ne lehessen (Helyeslés jobbfelől.) és hogy ott azalatt a választási küzdelem alatt olyanok, akik a korteskedést iparszerűleg űzik, meg ne jelenhessenek. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Legyenek ott jelöltek, képviselők és választók, de ne legyenek ott azok a kortesek, akik megmérgezik ott a lakosságot, megbontják a társadalmi békét, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) akkor nem tesz itt szükség* olyan hatósági intézkedésekre, amelyekkel mindenáron fenn kell tartani a rendet, mert a rendre nem a hatóságnak .., (Zaj a baloldalon.) Elnök: Méltóztassék a beszédidő betartását az elnökre bízni. A képviselő úr kijelentette, hogy azonnal befejezi, meghosszabbítást sem kért. Berki Gyula: Arra a kérem a mélyen t. kormányt, méltóztassék az ínséges vidékeken a közmunkákat a leggyorsabban elrendelni, —• ahogy a pénzügyminiszter úr már el is mondta az folyamatban van — és méltóztassék Borsod megyében a munkásságnak előleget adni gabonában erre a munkára, mert ott találtam olyan családokat... Elnök: Kérem képviselő úr, szíveskedjék beszédét befejezni. Berki Gyula; ...amelyek az ínség folytán