Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-154

Az országgyűlés képviselőházának 15 % Elnök: Csendet kérek! Meskó képviselő urat illeti a szó, i Meskó Zoltán: Engem nem lehet beugratni! j Ezentúl nem is reflektálok az önök közbeszólásaira, hanem megyek előre a magam egyenes útján. (Helyeslés jobb felől: — Ka bók Lajos: Vastag a bőre!) Megszoktuk már ezeket a dolgokat és így nem lehet senkit sem eltántorítani attól, hogy a nemzeti erők összefogását hirdesse. Nem pártalapon, nem a pártoskodás alapján, hanem létfenntartásunk, a magyar nemzet érdekében, össze kell fognunk valamennyiünknek, (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) akik nemzeti alapon állunk és nem kell bevárnunk, amíg a magyar kommunisták ismét egyesülnek a szociáldemokratákkal. {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Szegények!) Félő, hogy majd megint belopódznak ide a vörös patkányok, félő, hogy miután a poloskairtás megkezdődött Németországban, most majd idejönnek be mihozzánk és ezért kérem az igen t. belügyminiszter urat, őriztesse a határokat különösen most. Okuljunk azokból a tapasztalatokból, amelyeket akkor szereztünk, amikor bevándoroltak a galíciaiak; most, amikor Németországból megint jönnek hasonlóak, vigyázzunk, hogy ne kapjanak beutazási engedélyt, mert ha akár egy-két napra jönnek is, a végén itt maradnak, pedig nekünk több idegen bevándorlóra nincs szükségünk, mert a magyar nemzet ezt nem bírja el. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől, — Buchinger Manó: Maga honnan jött?) En nem batyuval jöttem! (Reisinger Ferenc: Magára egy batyut sem lehet rábízni!) T. Képviselőház! Ezeket óhajtottam elmondani és amikor a német események felett őszinte részvétemet fejezem ki a német nemzet iránt, amikor minden becsületes hazafi megbotránkozásának ad hangot a vörös rémtettek miatt, kérem a kormányt, védje meg a nemzet érdekeit. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Reisinger Ferenc: Tapsolnak a barátok! — Farkas István: Olvassák el, mit írnak róla a társai!) Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Tóth Pál! (Eeisinger Ferenc; Egy ilyen ember ne beszéljen!) Elnök: Csendet kérek! A szó Tóth képviselő urat illeti. Kérem Beisinger képviselő^ urat; méltóztassék a szónokot meghallgatni. (Jánossy Gábor: Halljuk Tóth Pált!) Méltóztassék megkezdeni beszédét. Tóth Pál: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Farkas István: Jó bőre van Meskónak!) Csendet kérek! Méltóztassék beszédét megkezdeni. (Meskó Zoltán: A bíróság előtt van taa ügy! Hazudik! Rágalmazó vörös! — Kertész Miklós: Ön egy pojáca! Meskó Zoltán: Rágalmazásért fel van jelentvej Nem tisztességes dolog idehozni!) Kérem Meskó képviselő urat, méltóztassék magánügyét talán a folyósón letárgyalni. A szó Tóth Pál képviselő urat illeti. Tóth Pál: T. Képviselőház! A t. Ház szíves elnézését kérem, (Halljuk! Halljuk!) amiért a napirendi vita során nem erre aiz

1 aktuális nagy problémára ó!hajtok reflektálni, (Halljuk! Halljuk!) bár nem hallgathatom el, hogy mélységes döbbenéssel szemléljük azokat az eseményeket, amelyek Németországban történnek. Most iazonban néhány percre olyan tárggyal veszem igénybe a t. Ház szíves figyelmét, amely a városi polgárság szempontjából ugyan érdektelen, a tanyai nép tízezreinek és tízezrei, ülése 1933 március 1-én, szerdán. 427 nek azonban nagyon mélyen életébe vág. (Ügy van! Ügy van! jobbfeíől.) Fontos kérdés ez és aktuálissá is lesz azáltal, hogy ia mai nap folyamán két interpelláció fog elhangzani ebben a kérdésben. Ezeknek az interpellációknak elhangzása nekem bizonyos elégtételül szolgál, mert valamikor öt esztendővel ezelőtt, 1928-ban én tettem először szóvá itt a Házban ezt a kérdést, az úgynevezett kéményseprői kérdést, •amely a tanyák lakosait érdekli. Egy esztendővel azután, !hogy ez ta kérdés szőnyegre került, megindultak az ankétozások. Három év múlva már egy erre vonatkozó interpellációm eredményeként történt annyi, hogy a helyzet e tekintetben valamivel javult, élénk bizonyítékul annak, hogy rossz intézkedések percek alatt megszületnek, de azok kijsavítása hosszú esztendőket vesz igénybe. A tanyai kémények kötelező söprése mindössze tízesztendős múltra tekinthet vissza. Akkor rendeltetett el, amikor 1922-ben megalkották az új ipartörvényt és 1923-ban megjelent ennek végrehajtási utasítása. Azonban a kötelező kéményseprés kerületemben csak 1927-ben lépett életbe, mert addig az alsófokú hatóságok a nép érdekében mindent elkövettek olyan irányban, Ihogy ez a rendelkezés életbe ne lépjen. (Zaj. — Jánossy Gábor: Fontos tanyai kérdések ezek s mégis ilyen közelről sem hall egy szót sem az ember. — Halljuk! Halljuk!) Mint az előbb mondottam, a városi polgárságot ez a kérdés abszolúte nem érdekli. Kerületemben a törvény idevonatkozó rendelkezése csak négy év múlva lépett életbe, mert a sokat ezidott alsófokú hatóságok négy • esztendeig megakadályozták annak életbeléptetését és csak a kereskedelemi minisztérium ismételt állásfoglalásán tört meg ellenállásuk, úgyhogy végre a tanyai lakosság között megjelent •» kéményseprő. Így történt meg, hogy egyik esztendőről a másikra, Szarvason a két kémény seprőmester évi 16.000 pengős jövedelme, amely közadók módjára haj tátik be, egyszerre 32000 pengőre emelkedett. En résztvettem azokon az ankétokon, amelyek ezt a kérdést tárgyalták. Ott voltak az Alföld minden nagy városának polgármesterei, a megyék alispánjai, és ott voltak az érdekképviseletek, a kémény seprő ipartestületek és kamarák, egyedül csak a tanyai nép érdekképviselete hiányzott, pedig talán érdekes és megszívlelendő látvány lett volna, (ha a tárgyaláson megjelent volna három rongyos ruhájú és foltos csdzmiájú tanyai magyar, (Ügy van! Ügy vom! a jobboldalon.) akiknek lyukas r zsebéből az állam a kéményseprők javára háromszor annyit akar kivenni, mint amennyit sajátmaga részére adóiban kér. Mert a helyzet az, hogy például Szarvason egy tanyai ház után az adó 3 pengő 92 fillér, a kéményseprői járulék pedig még ma is 10 pengő 80 fillér. (Felkiáltások: Hallatlan!) Méltóztassék csak elképzelni, milyen groteszkül hatna, ha a főváros illusztris képviselői itt azt tennék szóvá, hogy a budapesti háztulajdonosok iháromszorannyit fizet; nek a kéményseprőnek, mint amennyit állami adó címén fizetnek, padig ez az az arány, amely a szegény falusi, tanyai embernél fennáll. Négyesztendős harcok után történtek intézkedések, amelyek a legutóbbi időben azt eredményezték, hogy végre legalább azt az elvet ismerte el a kereskedelemügyi miniszter úr, hogv a tanyát nem lehet büntetni azért, mert távol van a várostól, és hogy a tanyai lakos a kéményéért nem fizethet többet, mint am en y 62*