Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-154

• Az országgyűlés képviselőházának 15 tisztviselők, községi orvosok és tanítók is már isimét hónapok óta nem baipnak fizetést. (Ügy van jobb felől.) A múlt esztendőben a belügy­miniszter úr az ő nagy megértésével kétszer is segített a bajon a pénzügyminiszter úrral egyetértőleg. Azóta súlyosbodtak a gazdasági viszonyok. Akkor inég^ csak fel tudott venni valahogyan egy-egy szégyenletes kölcsönt az a községi tisztviselő, ma már ezt sem teheti, ki­nek van pénze ma a faluban? (vitéz Keresztes­Fischer Ferenc belügyminiszter: Ajz) idén i|3 l megkapták!) Hozzám egymásután érkeznek be­jelentések arról, hogy deeemlber óta nem kap­tak fizetést. Egyes vármegyékben nem kapjak meg azért, mert azt ia segélyt, amelyet a bel­ügyminiszter úr volt szíves kiutalni, a vár­megye lefoglalta magának a hozzájárulás cí­mlén fizetendő' összeg visszamaradt hátralékai fejében és így a község megint nem kapta meg ezt az összeget és a jegyző megint nem, kapott fizetést. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Já­nossy Gábor: Nem volt joga >a; megyének visz­szatartani! Tessék panaszt tenni a belügymi­niszter úrhoz!) Nem volt joga visszatartani és mégis megtörtént. (Esztergályos János: A jegy­zők nem kaipnak fizetést?) Nagyon kérem a belügyminiszter urat, hogy az elkövetkezendő közigazgatási reformmal kapcsolatosan méltóztassék módot találni arra, hogy ez a kérdés véglegesen rendeztessék. De valamit addig is tenni kell. Nem akarok össze­hasonlításokat csinálni, amelyek hivatalnokok és hivatalnokok közötti megkülönböztetést je­lentenek, ellenben tudjuk, hogy az állami hiva­talok töb'bbi hivatalnokai az ő fizetésük nagy részét a jegyzők gyűlöletes, odiózus munkájá­nak gyümölcséből élvezik. Hogy jöm hozzá akkor az a jegyző, hogy éppen Ő ne kapjál meg a fizetését, aki az adókat behajtjíal! Igen t. Ház! Méltóztassanak nekem megen­gedni, hogy legvégül Büchler József szociál­demokrata képviselő úrnak tegnap itt elhang­zott beszédére reflektáljak, amelyben a képvi­selő úr jónak látta megtámadni ,ai magyar köz­igazgatási tisztviselőt; és különös szeretettel, úgyszólván kódjel foglalkozott a szolgai)írókkal és a jegyzőkkel. (Kabók Lajos: Megvolt rá az oka! — Ellenmondások jobbfelől. — Esztergá­lyos János: Akinek nem köpönyege, ne vegye magára! — Zaj bal felől.) E.lnök: Kérem, méltóztassék a képviselő urat meghallgatni! Erős támadás történt s a képviselő úrnak joga van válaszolni. (Eszter­gályos János: Most ő szándékozik erős táma­dást intézni! — Folytonos zaj.) Csendet kérek! Brogli József: Méltóztassanak mindenesetre megnyugodni, mert a válaszom nem lesz olyan erős, mint amilyen erős volt Büchler képviselő úr támadása, (Farkas István: Csak ki vele! — Malasits Géza: Edzett emberek vagyunk mi, csak tessék! — Kabók Lajos: Nekünk nincs okunk a nyugtalankodásra!) aiki azt mondotta, hogy önkényesen járnak el (Farkas István: Bizony, sok szolgabíró önkényesen jár el!) s hogy az igazságot a szerint szolgálják, hogy minő pártállású egyénről van szó. (Felkiáltá­sok a szélsőbaloldalon: Nagyon sokszor úgy van! — Jánossy Gábor: Általánosított! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Brogli József: Igazán nem lehet csodál­kozni, hogy amikor a szociáldemokratapárt az ő világot átformálni akaró eszméivel — hogy így fejezzem ki magam — küzd odakint az életben, akkor lépten-nyomon a hatósá­gokba ütközik, (Farkas István: Ne adjanak rá okot!), mert annak a hatóságnak hazafias (Zaj és ellenmondás ok a szélsőbaloldalon. — Elnök ^™ ülése 1933 március 1-én, szerdán. 419 csenget.) és a törvénybe lefektetett joga és kö­telessége, (Ugy van-! Ugy van! jobbfelől.) hogy a felforgató eszmékkel szemben megvédje a hazát. (Malasits Géza: A törvényt tartsa be, az a kötelessége! Azért támadjuk, mert nem tartja be! — Jánossy Gábor: Betartja! — Esz­tergályos János: Mezőkeresztesésatöbbi, haza­fias alapon! — Zaj. — Elnök csenget) Méltóz­tassék elhinni, hogy nem volna érdemes Büch­ler József úr mocskolódásaival itt foglalkoz­nom (Nagy zaj és ellenmondások a szélsőbal­oldalon.), ha nem a parlamentben hangzottak volna el... Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas­sék magát a parlamenti illemhez tartani! (He­lyeslés a szélsőbaloldalon.) Brogli József: ...azok a vádak, amelyek akként szóltak, hogy ez a nemzet azért kapta Trianont, mert a szolgabírák, a jegyzők basás­kodtak. (Farkas István: Azt nem mondotta!) Ezt mondotta, kérem! Tessék megnézni a gyorsírói jegyzetet, benne van az, hogy nagy­részt ezért történt a trianoni megcsonkítás. (Farkas István: Levizsgázott már, befejezheti. — Kuna P. András: Azt mondották, hogy nem akarnak katonát látni! — Derültség a szélsőbal­oldalon. — Malasits Géza: Maga érdekelt, szol­gabíró hozta be! — Kuna P. András: Kimondta azt?) Világos volt a tendencia és éppen ezért, mert mi világosan láttuk, a legnagyobb erély­lyel kell azt visszautasítanunk és odakiálta­nunk a szociáldemokrata pártnak, hogy ne to­vább! (Farkas István: Na, na! Azt nem kér­dezzük magától! — Usetty Béla: Azért meg­mondhatja, hogy ha nem is kérdezik! — Esz­tergályos János: Ha a bolha elefántnak kép­zeli magát!) Elnök! Esztergályos János képviselő urat kérem, tartózkodjék az ilyen kijelentésektől! (Esztergályos János: De ha ilyen beképzelt!) Brogli József: Mi ebben a Képviselőház­ban csakis izzó magyarságú, magyar lelkű képviselőket ismerhetünk el. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Amíg a szociáldemokratapárt nem helyezkedik arra az álláspontra, amint Oroszországon kívül miden egyes más állam­ban, ahol a szocialisták bent ülnek a parla­mentben, azok marxista tanaikat mind alá tudják rendelni a hazafiúi érdekeknek, (Rassay Károly: Mondja meg ezt Hitlernek! — Farkas István: Ne sefteljnek a hazával ez alatt a cégér alatt! — Jánossy Gábor: Ez Hitlernek is szól! — Elnök csenget.) laddig szöges ellentétben fog állni a polgári társadalommal, (Farkas Ist­ván: Maguk destruálták már régen!) amely­nek hatóságai akkor, amikor megvédik a né­pet a leiforgató eszmékkel szemben, ugyanak­kor azonban tudnak annyira pártatlanok lenni, hogy a megtévesztett népet, azt a népet, ame­lyet ők közigazgatnak, pártatlanul közigazgas­sák. (Farkas István: De nagy frázis!) Igen t. uraim, azt a munkás, becsületes, hazafias szolgabírót és jegyzőt csak tisztelni szabad. (Malasits Géza: Már melyiket! — Far­kas István: Amelyik rászolgált!) Az fáj önök­nek, hogy a falut a köztük élő szolgabíró és jegyző vezeti, ellenben (Rassay Károly: Ve­zesse!) megjósolom azt, hogy jaj ennek az or­szágnak abban a pillanatban, amikor már nem a szolgabíró és a jegyző fogja vezetni ezt a népet. A javaslatot elfogadom. (Elénk éljenzés, helyeslés és taps a jobboldalon. — Szónokot szá­mosan üdvözlik. — Malasits Géza: Már egy félórával, előbb tudtam!) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző; Bassay Károly! 61*

Next

/
Thumbnails
Contents